Az 1999-ben elhunyt író szerint a modern világban minden förtelmes, de egyben mulatságos, minden megvetendő, mégis megkerülhetetlen. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy az 1943-ban Tel Avivban született Hanoch izraeli író volt, egy zűrzavaros nemzet polgára, aki végig élte Izrael társadalmi, politikai, vergődését, érezte az ország menekült lakói és leszármazóik állandó és ismétlődő veszteségeit, de főként az ország lassan évszázados gyötrelmét Palesztinával. Valló absztrahál, semmi nincs az előadásban, amiről azt tudnánk meg, hogy Izraelben járunk, és ez a történet ott játszódna.
Krum, a tékozló fiú visszatér külföldről anyjához és barátaihoz, egy apátiától szenvedő közösségbe, ahol mindenki elviseli a megaláztatást, hogy meneküljön magánya elől, de életképtelen lévén, újra és újra átadja a magát az élet elleni passzivitásának. Krum sem más, maga is egy passzív szemlélője a házasságok, temetések és születések körforgásának, amelyeknek amúgy semmi jelentősége. Nincs benne szenvedély, s amikor sorban elveszít mindenkit, akikről addig nem is tudta, hogy fontosak számára, nem marad más számára, csak szembenézni saját, beteljesületlen vágyaival.
Horváth Jenny díszlete az előadás végére kifejezetten idegesítő. Emeletes, majdnem üres fémvázakat tologatnak egész este, nyitják, zárják, a színészek meredek lépcsősorokon jönnek-mennek. E fizikai tortúra nélkül is pontosan érthető lenne, hogy tucatlakásokban, tucatembereket látunk. Benedek Mari ízlésesnek véletlenül sem titulálható jelmezei ellenben illeszkednek a rendezői koncepcióhoz, az „akárhol, akármikor, akárki” érzetét adják, és legtöbbje támaszték, szerepépítő mankó a színészeknek. A rendező jó tempóban viszi végig az abszurd életmesét – bár a szünetet elhagytam volna -, a jelenetei hol mosolyra fakasztók, hol szomorúságot ébresztenek, sőt, néha együtt a kettőt.
A krum szó – a szótár szerint - jiddisül azt jelenti görbe vagy nyomorék, a címszereplő Wunderlich József játéka szerepe e jelentését hozza is. A fiú maga a végzetes pesszimizmus, kívülálló az élet nevű játékban, az sohasem ott zajlik, ahol ő van. Testjátéka is pontosan követi a főhős attitűdjét, kéretlen szemlélőként téblábol mindig a születés-esküvő-halál eseményeinek körforgásában, ő nem annak a társadalomnak a tagja, ahol ezek az amúgy fontos történések zajlanak. A benne lévő gúny, neheztelés miatt mindenre lázadóként néz, egy fiatal gőgjével. Sikerül Wunderlichnek az elveszett, önző fiúfigurából egy quasi Trepljovot alkotni, így Levin világából kis csehovi világot kicsiholni. Színpadi jelenléte szinte vallomásnak tűnik a közönség irányába, és jó látni őt egy alkatához illő, színészként átgondolt és megélt szerepben.
Krum anyját Nagy-Kálózy Eszter játssza, egy igazi jiddische mame figura (kis Arkagyinás beütéssel), aki nem kevésbé önző, mint a fia. Az ő játéka hitelesíti, hogy Krum valójában miért ilyen elcseszett. Sugárzik a nőből egyfajta felsőbbrendűségi érzés, többnek tartja magát másoknál, követelődzik, állandóan elégedettlen.
A közösség fiatal lányai egyetlen célt látnak maguk előtt a boldogulásra: a házasságot. Trudy (Szilágyi Csenge) Krum barátnője, akit a fiú folyamatosan elhagy, amikor visszatér hozzá, akkor megaláza, semmibe veszi. Amikor Krum végre esküvőt ígér, majd mégis ejti lányt, az hozzámegy a számára érdektelen Below-hoz (Ertl Zsombor). Szilágyi Csenge ezúttal kicsit halovány, néha villan csak meg játékában, hogy ez a Trudy alapvetően egy okos és erős nő, lehetne más élete, ha igazán akarná. Ertl Zsombor Below-ja jól megrajzolt, tudja, hogy a pótlék pótléka, szép jelenet, amikor feltárja, hogy mégis miért tűr.
Trudy barátnője, Doopa szerepében Márkus Lucának nem természetes közege ez a darabos, frusztrált, megalkuvó lány. Az Inkognitó című darab után egy újabb pontosan kidolgozott, jól felépített szerep. Okosan profitál, építkezik a Víg társulatában. Színpadi párja, Krum legjobb barátja Gloomer, a fiúhoz hasonló semmittevő, hipochonder. Magam nem tudok megbarátkozni Ötvös András vígbéli jelenlétével, eszköztára nem igazán passzol a társulathoz. Az ő játéka viszi a komédia felé az előadást, de az első részben annyira megnyomja, már-már paródiába hajlítja Gloomer figuráját, hogy nem hiteles a váltás, amikor temetése lesz Krum életében - az egyik - sorsfordító életesemény. Ha már az orosz íróval példálóztam, ő hozná az oblamovizmust, de ahhoz túl felszínes. Kövesi Zsombor néma szereplő, Krum és Gloomer csendes barátja, aki csak úgy ott van velük, talán egy mondata van a darabban. Nem hálás színpadi szerep egy fiatal színésznek, de látszódik.
Az előadás színfoltja lenne talán az aranyifjúság, Doppa barátnője, Tweety (Gál Réka Ágota e.h.) az ő olasz gigolójával, Bertoldoval (Brasch Bence). Brasch jól játssza a kanos hímsovonisztát, ahogy Gál azt a lányt, aki ha beledöglik is - gazdag férfiak kitartottjaként – de kikerül a posványból, mert megragad mindent, ami pénz, utazás, vagyis az általa eseménydúsnak tartott élet.
Kifejezetten megnyert Hegyi Barbara játéka. Közhely, hogy a színész lubickol a szerepben, de itt most erről van szó. Karaktere, Felicia állati mód közönséges, evés-ivás, na meg az altesti örömök az ő terepe, az első kettő potyán, az esküvői-születési-temetési partikon, lehetőleg táskát telerakva, így hazamenekítve még kaját-piát. A harmadik élvezeti forráshoz férje, Dolce révén jut. Pragmatikusan túlteszi magát azon a kis apróságon, hogy Dolce (Seress Zoltán) csak megalkuvásból van vele, lényegében taszítja a viselkedése, ő maga, amit nem is rejt véka alá. Szerepkörváltás előtt áll a színésznő, a kikapós nők után jönnek a köznapi, asszonyok, csinosabbak, tramplibbak. Jelmezei adta előnyös színpadi külseje, barna, szolid parókája jól ellenpontozza a nő alpári színeit. Seress Zoltán karót nyelt, szálfa egyenes, visszafogottsága remekül egészíti ki Hegyi harsányságát, és érzékelteti a felszín alatt, hogy amúgy természetes párja a nőnek. Jó a színpadi párosuk. Dr. Sheboygan (Hirtling István) haláldoktor a darabban, nem a gyógyítókban való bizalmat erősíti. Pár mondatos fellépését elegánsan teljesíti, ez pont elég is számára, hogy hozza a figurát.
Szóval a színészek küzdenek derekasan, de láthatóan ők sem pontosan értik, hogy ezt az 1970-es évekbeli izraeli darabot minek is vették elő. Abszurdot sok más szerző jobban ír, a csehovi életérzést – a nagy-nagy vágyódást valami után, amit sosem tudunk megfogalmazni még magunkban sem, pláne elérni - meg nem lehet ezzel a darabbal überelni. Krum és Gloomer, Trudy és Doopa nem a mai fiatal generáció képviselői, hanem furcsa lúzerek a múlt századból. Magányukról, nem teljesülő vágyaikról maguk tehetnek, nem az őket körül ölelő, egyre durvább, egyben személytelenebb mai világunk.
Fotó: Gordon Eszter próbán készült felvétele Wunderlich Józsefről
