Isten suttogása? 

(Katona József Színház – Ivan Viripajev: Részegek - 2016. november 26.-i előadás és Nemzeti Színház – Ivan Viripajev: Részegek - 2016. december 12.-i előadás)

Egészen különös dolgot éltem meg. A Katona József Színház Részegek előadását látva, azt gondoltam, azért nonszensz, hogy két értékelhető gondoltért két órát üljek színházban, szünet nélkül. Mert úgy tűnt Viripajev darabjának a mondanivalója annyi, hogy szeressük egymást gyerekek, mert nyakig trágyában élünk és csak az válthat meg, ha kinyitjuk a szívünk isten suttogásának. Aztán megnézve a Nemzeti Színház Részegek előadását, úgy tűnt van itt a szöveg alatti tartományban azért más is. A két színház két előadása együtt tett ki egy egészet. Katona - Nemzeti = 1:1. 

Andi Marleen

(Fullajtár Andrea – Boomerang baby – 2016. november 29.-i előadás)

Marlene Dietrichnek talán két filmjét láttam, de élt róla egy határozott kép a fejemben. Az 1972-es londoni koncert felvételről a hölgy, aki 70+ és még mindig femme fatale. És persze hallottam már a Lili Marleent és a Hova tűnt a sok virágot. Kíváncsi voltam mit is kezd Fullajtár Andrea a zavarba ejtően német legendával, csak szellemidézést tart, vagy képes valami másra is. Képes volt.

Porfirij felügyelő esete

(Vígszínház – Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - 2016. november 28.-i előadás)

A Bűn és bűnhődés előadása után hazafele ballagva nem tudtuk megfejteni azt a kérdést, milyen észérvek szóltak a darab bemutatása mellett? Csak nagyon könnyen megfogalmazható ellenérveink voltak. A rendező az ég egy adta világon semmit nem akart közölni, ehhez egy naiv társadalomkritikai vonulat, s egy kis moralizálás, úgy szőr mentén, kevés. Azon túl, hogy személyes mondandója nem volt Michal Dočekalnak, még csak jó szerepeket sem kínált a Víg társulatának. Valami kis Robert Wilson féle színházi utánérzés az, amit adott.

Semmiből valamit….    

(Spinoza Színház – Győrei Zsolt - Nagy Dániel Viktor - Wunderlich József: Nyíló combok erdein túl - 2016. november 21.-i előadás)

Ma életünk eseményeinek 140 karakterbe kell beleférnie. Nekünk a boldog születésnapot már csak HBY. Ha valami nagyon tetszik, az csak LOL. Ha azt akarjuk hívjanak, az PCM. Ha valakit gyászolunk, az RIP. Erre jön ez a Velemi Névtelen és „a középkori fenomén nevében egy avult poétika szépségeit firtató kalandor mórikálja magát előtted, versíró ifjúságának lankadt szellemeit idézgetve […] megmosolyognád, de bizonnyal elnéznéd neki ravaszkodó merszét, és félretéve okosságodat, kedvvel forgatnád a magát-kerülgetésében is magát-keresgélő könyvét.” Igen, kétszer-háromszor kell elolvasni, hogy végre megértsük. Szómágia és szóorgia.

Knocking On Heaven’s Door

(Feledi Project – Rekviem - 2016. november 15.-i előadás)

Ha valaki meghal,
az csak úgy tűnik, mintha meghalt volna.
Továbbra is tökéletesen eleven marad a múltban,
éppen ezért nagy butaság,
ha az emberek sírnak a temetésén.
Minden egyes pillanat, a múlt, a jelen és jövő,
mindig is létezett és mindig létezni fog.
(Kurt Vonnegut)

Van-e élet a halál után? Ezt a kérdést előbb-utóbb mindenki felteszi magának. A Feledi Project előadása láttán előbb. Biztos vagyok benne, hogy minden néző úgy állt fel az este, hogy rádöbbent, vagy újra rádöbbent, véget fog érni egyszer a földi léte. Annak, aki vesztett el már valakit, aki fontos volt számára, vagy maga nézett szembe már a halállal, felkavaró az előadás. Pont, mint Bob Dylan klasszikusa, a Kopogás a mennyország kapuján.    

„A tréfa kedvéért a szart is meghallgatom” 

(Trafó – Dollár Papa Gyermekei: Csehov – 2016. november 10.-i előadás)

„Tanuld a kínt úgy nézni, mint rossz mozit!
Az is bolond, ki más bajában osztozik!”
(John Kander - Fodor Ákos: Pókasszony csókja)

Best of Csehov. Szigorúan Anton Pavlovics szerelmeseinek. Az estnek két tanulsága volt. Egy: Csehov zsenijéhez kétség nem fér, érzései, gondolatai, így írásai a szeretetről és gyűlöletről, életről és halálról igazak, így mindent kibírnak, mindig, mindenhol, minden körülmények között. Kettő: azonnal de rögtön lehetőséget Für Anikónak, hogy ne csak sűrítve, hanem isten igazából Arkagyinát, vagy Ranyevszkaját játszhasson a színpadon. Most van itt az ideje.

Amikor a néző visz mindent…..

(Madách Színház – Andersson - Ulveus: Mamma mia! - 2016. november 7.-i előadás)

Azt hittem annál bizarrabbat, hogy Stohl András talpig dizőznek öltözve lejt az Őrölt nők ketrecében nem láthatok. Tévedtem. Stohl András Sam-ként a Mamma Mia fináléjában, tíz centis talpú platform cipőben, testhez simuló ezüstgyöngyös fehér lasztexben ringatva csípőjét a Waterloora, mindent visz. Ezt még Tom Jones is lekoppintotta volna az 1970-es években, Vegasban.

Begónia, jobban fáj, mint hittem….

(Átrium Film-Színház – Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - 2016. november 4.-i előadás)

„Az Egy-kettő-három anyaga semmivel sem több, mint egy rövid, néhány sorban elmondható anekdota. Egy toprongyos taxisofőrt egy pénzfejedelem egy óra alatt kiöltöztet előkelő úrrá, báróvá, vezérigazgatóvá, amivé csak akarod. Ez a történet egyáltalán nem fontos, semmire sem jellemző, még csak nem is igaz. A valóságban ilyen dolog semmi körülmények közt sem történhetik meg.” (Schöpflin Aladár)

,,Az Atya, mint egy szálkát / visszaveszi a keresztet"

(MOM Kulturális Központ – Feledi Project: Szálkák – 2016. október 18.-i előadás)

Mint „első találkozás”, gondtalan érzés volt gyönyörködni a Feledi Project Psyché című estjében. Az új bemutató, Pilinszky: Szálkák fantázianevű előadása viszont intellektuális kihívást jelentett. Feledi János nem kínált könnyű utat. Ahhoz, hogy értő nézővé válhassak, ismernem kellett Pilinszky Szálkák című verskötetét, a Feledi Project már bevett szimbólumvilágát, kifejezésrendszerét, s el kellett fogadnom azt a gondolati bevezetőt is, amit a rendező-koreográfus kínált estje előtt, saját értelmi/érzelmi motivációjáról. Csak ülni és nézni, kevés volt.

Dirty dancing 

(Thália Színház – Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok - 2016. november 5.-i előadás)

A Gellérthegyi álmok Karinthy Ferenc legjobb drámáinak egyike. A történet 1944-ben, egy romos villában játszódik Budapesten, ahol két fiatal a halál árnyékában találkozik, egyiket a hadbíróság, másikat a zsidóüldözés fenyegeti. Az összezártságban kölcsönös rettegésüket elűzendő szerepjátékaik, a közöttük fellobbanó szerelem vibrálóvá teszi a történetet. A háború, az ostrom árnyékában győz az élni akarás. Már a gondolata is szürreális, hogy ezt lézer-, hang-és fénytechnikával mutassák be, 3D-ben, ráadásként eltáncolva, mind Ginger és Fred. A Thália Színházban megtették.