Iza színházban járt - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyerekei (Radnóti Színház)
szerda, 27 november 2019 15:07

Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyerekei (Radnóti Színház)

Értékelés:
(27 szavazat)

Hány kiskanál sz@r egy élet?   

(Radnóti Tesla Labor – Bertolt Brecht: Kurázsi mama – 2019. november 20-i előadás)

Éva: Kíváncsian a zászlóbontásra – legyen az bár fekete-fehér-sárga – mentem a premierre. Szerintem én voltam a közönségben (majdnem) az egyetlen civil. Meglesz ez. Pető nem legendát játszik, a fiatal Kurázsit mutatja meg: eszes-feszes, aztán megokosodik, tárgyilagos és sprőd lesz.  Az ő gravitációjának függvénye Hajduk ökonomikusan földhözragadt és vonzó Pipás Pétere. Lett színháztörténet is: Piti Emőke alakítása és darabvégi „Ég a város”-a csodálatos. Kurta Niké, Egger Géza rulez. Úgy összeraktak minket a színpaddal, hogy a Brecht-checklist minden tételét fullfényben pipálhattuk ki.  Ahol nem a szembenézőt vizslattam, ott működött az előadás. 85 %.
Iza: Én minden befektetett munkát tisztelek, Kovács D. Dániel rendezte Kurázsiban pedig határozottan láttam ezt. De már a címszereplő választás öngól. Pető Kata egy karakteres, érdekes, erős színpadi jelenléttel bíró színésznő, de Kurázsi mama esszenciája még nem kúszott be a lelkébe. Úgy Kurázsit színpadra vinni, hogy nincs egy született markotányosnőm, egyszerűen értelmetlen. Az előadás egyszerre lassú és túlmozgásos, percekre tudott „elkapni”, néha érdekesebb volt némely velem szemben ülő néző unalmának tanulmányozása, meg hát tényleg ott volt a fél színházszakma.  

Iza: Kezdem azzal, miért is fontos ma a darab színrevitele? A történet Kovács D.-nél igazából ott maradt, ahol és ahová Brecht megírta, Anna Fierling kereskedik mindennel és mindenkivel a harmincéves háború alatt. Nem rabja a pénznek, bár beoszt, oszt és szoroz. Inkább az életét tölti ki az eredeti tőkefelhalmozás. Nincs elemelés, valós aktualizálás, olyan képzeld bele módon bukkan fel. Nagyon nehezen jött le az is, hogy az átlagemberek feje feletti hatalmi harcok, a háború miként is ír felül, tesz tönkre emberi sorsokat. Itt mindenki perfekt alkalmazkodott, ügyeskedett, túlélt, mondhatni tök mindegy volt, hogy háború van vagy béke. Nem tudom, hogy a játszóhely alkalmatlansága vagy tudatos rendezői döntés, de erőszakos mozzanatot nem láttunk a  „színpadon”,  csak a nyomait. A rablás, a gyilkolás, a fosztogatás, a verés, a szexuális erőszak nem jelent meg a nézők szeme előtt. (Nem mintha hiányoltam volna.) 
Éva: Arról szólt a mese, hogy a folyamatos háborút kis békék szakítják meg, a baj a normális. Ez érvényes pesszimista nézet, sűrű is lesz minden, eszembe se jut a béke, mint a háborúval azonos nagyságrendű alternatíva.

Iza: A hangsúly biztos nem a díszleten van, s nagy kelléktárat sem vonultatott fel Schnábel Zita, aki a teret tervezte. Középen a játék, négy oldalt körben, három sorban a nézők. Legtöbb esetben a négyszög három oldalán ülők nem látták mit játszik a színész, mert háttal állt nekik. A „főszereplő”, az ekhós szekér most egy kibelezett zongora, ezen túl pár szék, pohár, rongy, egy létra. Pattantyús Dóra jelmezei: bakancs, terepnadrág, sötét pólók, pulóverek. Még a brechti védjegy, a songok sem működtek, mert vibráló, izgalmas éneklésről nem számolhatok be. Legtöbb szereplő energiáját elvitte, hogy a zongorába tett szintetizátoron lepötyögjön pár magát kísérő akkordot. Elsikkadtak a „nagy dalok”: a Nagy Kapituláció, a Salamon-dal. Sokkal szerencsésebb lett volna, ha „kórusban” adják elő a songokat, hisz a végső dalban („Ég a város, ég a ház is”) jól szóltak közösen, abban volt erő, dinamika, harag, üzenet.
Éva: Kopogós fekete a látvány, hámok az emberen, kényszer és munka, kényszer az előre, pálinkáspohár, sárga kappan, vörös nyers hús, fekete ruhák, néha egy-két felkiáltójeles sárga: cipő, pólya, kolláré. Tényleg nem volt minden és mindenki mindig jól látható, de nem a Nemzetiben vagyunk, ugye…És a songok?  Az nekem tetszett, hogy egyik-másik dal saját kíséretben hangzott el, érdesebbé tette az előadást, én a majdhogynem testközelnek tudom be, hogy minden hibát nagyításban láttunk. A Nagy Kapituláció tetszett, furcsán nyegle volt, ebben végre megláttam a fiatal Kurázsit is. Van Pető Katában egy kortalan, a tragikán átlépő, Sulyokos-Gobbis magányos józanság. A Salamon-dal érdekesen egyensúlyát vesztett volt, mintha Hajduk a prózai részeket jellemző sokszínűségét direkt racionalizálta volna. Ezért is ütött olyan nagyot Kattrin (Piti Emőke) éneklése a végén.

Iza: Pető Kata sem a pályáján, sem a lelkében nem tart ott, hogy a veszteségeket megélő és azt matematikusi aggyal elfogadó Kurázsi mama lehessen. Nem vitás, benne van a figura, lehet 10 év múlva dübörögne alatta a színpad. Kurázsija a csapások ellenére sem törik meg, sőt egyre erősebb lesz. Az nem baj, hogy nincsenek könnyei, s megy tovább a maga útján, de túl erős, fiatal. Tudom, méltánytalan összevetni Fullajtár Andrea pár évvel ezelőtti játékával, hisz kb. maga is ennyi idős volt, de belül megvolt az „ebből, így élek, adóznom kell érte” életbölcsesség, élettapasztalat. A kisebb fiú, Stüsszi szerepében Fekete Ádám, aki ugyan „létezik” a színpadon, de a többi szereplő által domborodik ki az “ostoba, de becsületes” Stüsszi. A nagyobb fiú, Eilif, az „okos fiam” karakterében Kárpáti Pál brutális katonát hoz. Esze ellenére vagy éppen azért, hiteles a bukása. Igazán szép, ahogy eljátssza, igazából nem látja, a háború erényei: rablás, ölés, a békében már bűn.
Éva: Annyit ide szúrok, hogy Kárpáti Pál színpadi jelenléte minden pillanatában hangsúlyos, jellegzetes eszköztárú színész, különösen  jó a váltásokban,  Fekete Ádám meg all-round színházi – inkluzíve színpadi – ember. Piti Emőke Kattrinja  az előadás gyöngyszeme,  konstans érzelmi hőfokon játszik végig, képes a katarzisig fokozni ezt a nem hibátlan, de epikus színháznál jóval többet adó előadást. Minőségi alakításban párja a pachworkszerűen jelenlévő, de akkor nyomatékos Kurta Niké Yvette Pottier szerepében. Yvette itt képes arra, amire Kurázsi nem: megcsinálja a háborús karriert. Kurta Niké lágyabb, konfúzus nőt mutat az elején és tud fejlődési ívet tenni ebbe a „színfolt” szerepbe, elvetve a lotyó-ábrázolás összes lim-lomját. Egyszerre decens, kemény és jól érzi a teret, nála nem érezhető, hogy túl szűk az adott akcióra a hely, vagy „kifut” a jelenetből.

Iza: Hajduk Károly a szakács szerepében blazírt, mégis látens érzelmes. Majdnem meglepetés a végén, hogy a túlélésre játszva mégiscsak jellemtelen. A songokban ő is gyenge, a Salamon-dal iróniája éppen nála laposodik el. A végére egy meglepi, parasztasszony képében jön Lázár Kati, kis darabvégi sopánkodásra, jajgatásra. Kisujjból kirázza az 5 percét. Félve jegyzem meg, mással nem indokolható jelenléte, mint a színpadi előd (hajdani Kurázsi mama) szolidaritása a fiatalok irányába. Neve tán számít a  jegyeladásban. Semmi csavar nincs a felléptetésében. 
Éva: Egger Géza a pap szerepében, lassan emelkedő alakításban úgy játszik szépet, hogy érintőlegesen sem fedezhető fel benne a más alakításokban sokszor kijátszott konzumálási kedély. Meg tudja hümmögősen állítani az időt, lelassít minket a gondolkodáshoz.

Iza: Mérleget vonva, számomra csalódás ez az előadás. Nincs meg benne Kovács D. korábbi sikeres munkái: A heilbornni Katica, a Cukor Kreml, az Ahogy tetszik, a Haramiák dühe, eredetisége. Brecht lekottázva, ahogy írva vagyon.
Éva: Hé, ez egy új dolog. Várjuk ki, milyen lesz a Narratíva egyben. Az meg, hogy nem beállt valami az elején, az normális. Van ebben az előadásban erő, pár előadás múlva megérkezik a balansz is.

(Mészáros Csaba felvétele.)

Megjelent: 1393 alkalommal