Iza: A Nem félünk a farkastól (Who was afraid of Virginia Woolf) egy amerikai, New carthage-i egyetemi rektor 52 éves lánya, Martha, és hat évvel fiatalabb, bukott tehetségű történész férje, George házaspárbaja. Martha erőszakos, iszákos, „csak” háziasszony, aki gyötri egyetemi oktató férjét, annak tudományos sikertelensége miatt. George sem veti meg az italt, s megtört, bölcs rezignációval tűri asszonya és az élet újabb és újabb kibabrálásait. Egy hétvégén vendégek érkeznek, a biológia tanszék ifjú oktatója, Nick és felesége, Honey. A veterán pár pedig úgy dönt, belevág egy védőfelszerelés nélküli, ketrecharcba. Nagyon jól megírt színműről van szó, 50-es színészeknek pompás színpadi megmutatkozásra adva lehetőséget. Nem csehovi lelki mélység, inkább laboratóriumban játszódó műpokol. Pallós Nelli díszlet-és jelmeztervező úgy gondolhatta, üljön csak a közönség George-ék nappalijában. A párbaj pást középen, rajta egy kanapé, egy fotel és egy zsúrkocsi, tele pohárral, itallal, jéggel. A közönség a két oldalon mered a fél ringre, akár egy bokszmeccsen. A férfiak farmerben, ingben, Honey egyszerű, almazöld koktélruhában, Martha égővörös, hosszan felhasított maxi ruhában, rafinált szabású, kimonószerű felsővel. Már a két ruha lejátssza a nők közötti versenyt.  
Éva: Hamvai Kornél – pár éve a Centrál Színháznak lefordított – szövege éles, hol staccato szerűen jönnek a mondatok, hol szabatos kegyetlenséggel, gördülékenyen. Eltűnt a szövegből Goethe János Farkas és Virginia Woolf is, az értelmiségi stichet felváltja a „lompos” emlegetése. Ő lenne itt a farkas, a jól ismert dalocska néhány taktusát énekli-hümmögi el George. Szabó-Székely Ármin dramaturg eltüntetett minden campus-életre utaló nyomocskát, nem zavar be a hatvanas évek Amerikája. A jelenetek között van történés, a cezúra sötét, új pozícióba állva találjuk a szereplőket, ez funkcionálisan töri és az intenzitást fokozva töredékessé teszi az éjszaka történetét. Ugyanígy a három „menet”-re, három felvonásra osztás. Bokszmeccs ez, bizony ám.

Iza: Görög László a nézőkkel együtt érkezik a játéktérbe, beül közéjük, telefonjába mélyed. Ül is a széken, meg nem is, könyököl is a karfán, meg nem is, olvassa a telefonüzeneteit, meg nem is. Ugrásra kész, ellazulva is figyelő „kis bölény”. Felpattan, s már az első, unott és kissé fölényes házastársas évődése Martha-val - valamilyen farkast és lompost emlegetve – érezteti, ma ez a férfi győzni fog. Görög George-a mokány, kissé elpuhult, de még mindig villanó eszű, aki tud vicces lenni, de nevetséges és szánalomra méltó az nem. Ha sarokba szorul, egy vezérhím erejével töri ki magát. Isten tudja miért, de szereti az őt húsz éve egzecíroztató feleségét, sőt, olykor még kívánja is. Ahhoz, hogy vele éljen, bírnia kell a tempót a gin-soda vedelésben, és bamba angyalként tűrnie a nő képletes és valós jobbhorgait. Aztán Martha szintet lép, leszámolásra készül. George meg kiüti, életében először, hogy aztán röhögcsélve összekanalazza a földről és elvonuljanak a hálószobába megnézni mi a helyzet a farkassal. Székely Kriszta rendezésében Martha az erősebb, de George a karmester. Görög az első telefongombnyomásától a harmadik órában felhangzó felszabadult röhögése között megmutatja az élettől megtaposott – nem lúzer, inkább frusztrált – férfi öniróniával teli életigazságát. Félrészegen, frusztráltan, vérig sértve is érezteti, még nem kell lelépnie az álmok színpadáról, jöhetnek a Nick féle önjelölt ifjú falkavezérek, még van pár csínyje, ő még mindig Akela, akkor megy, ha ő akar. Nem erőlködik, nem üvölt, nem túl részeg, s valójában nem gonosz. Talán többet mutat George-ból annál, amit Albee papírra vetett. Játéka révén George nagybetűs férfi, formátummal, hihető tehetséggel, még mindig pislákoló szeretettel Martha iránt. A színész belülről, saját valós tapasztalatból ledolgozza azt a hendikepet, hogy még mindig kisfiús, a durcás és őszes, 50-es külseje ellenére is. George-a a gyilkos leszámolás közben is emberarcú, sőt, a Martha vs. George mérkőzés szimpatikusabb versenyzője.  

Éva: Nádasy Erika a pást szemben levő oldalán levő székben kezdi, s mielőtt elhangzik tőle a kezdőmondat, fixírozza a szemkontaktust fel nem vevő Görög Lászlót. Martha és George már alaposan berúgott állapotban kezdenek, Nádasy a folyamatos „én bármit kimondhatok”-rezgésszámmal nyit, a szöveg eklektikusan biztosítja a felületi karcolásoktól a váratlan gyomrosig terjedő arzenált. A rögtön koncentrált egészként érzékelhető „itt ma baj lesz”-hangulatot Nádasy intonációja előlegezi: a pozitív érzelmi töltethez matt hang, a negatívhoz dús, vitális; mozdulatai a kifutó adta szűk határok széléig terjednek, de ki is töltik azt. Görög George-ja nem „akad” bele sem mozdulatba, sem hangba, rakosgatják együtt hibátlanul a puzzle-t, gömbölyűek az illesztések, nem provokációra várunk, hanem „a” szenvedélyre. A nézői tudatlanságot - mely végig fennmarad – szépen növeli a felszíni verbális adok-kapok helyenként felfénylő extrém durvasága, Nádasyé a tét folyamatos emelésének feladata. Ehhez a kiváló színészi kondícióhoz illeszkedő széles művészi eszköztár kell: a blazírtsággal vegyes megvetés, az infernális aktivitás, a gyengeség színleléséből hideglelős gúnyolódásba váltás megmutatásának képessége. Nádasy Martha-ja prímán alapoz George-nak a játékra. Jön a bűn, mely kiköveteli a büntetést: a kitalált közös fiú Honey-nek való elárulásával Honey és Nick is belép abba a térbe, ahol küzdeniük kell. Ezt itt humorosan játéknak nevezzük. George és Martha harmadik részbeli leszámolása, a szenvedély előhívása, verseny valójában. Igazi győzelemhez jelentős ellenfél kell, az okozott érzelmi bántalom és elveszett-keresett szerelem nagyságának azonosnak kell lennie. Nádasy Erika a kisemmizettség teljességét képes megmutatni; aztán a zárlatban a mesterek könnyedén kilépnek érzelemből, figurából, szerepből. Revelatív.

Iza: Czakó Julianna Honey-ja ostoba kis nőcske, de másképpen, nyusziszerűen. Bejövetelekor felvesz a színésznő valami kisrágcsálószerű ajaktartást és szemhunyorítást, mintha éppen füvet rágna. Külsőleg szőke, karcsú, de hiába csinoska, mégis fájón jelentéktelen nő. Aztán a nyuszi – pár pohárka brandy után, hajnali fél három körül - kiszabadul a ketrecéből és olyan ének-és táncszámot nyom le, hogy még a harcedzett Martha is elhallgat pár percre. Sokat sűrít Czakó a figurába, a dramaturgiai mellékszerepnek megírt Honey-ból emlékezetes kabinetalakítást kreál. Még azt is képes elhitetni - amikor azt már egy ovis is felismerte volna -, hogy miközben George egy unalmas életét, és egy hazug, érzelmek nélküli házasságról sztorizik, nem jön rá azonnal, hogy ő a főszereplő.
Éva: Papp Endre Nick-je megkóstoltatik mindkét szörny által, először George-é, aki small talk-ba ágyazva szép türelmesen megmutatja neki a jelentéktelenség rá váró útját, gúny tárgyává téve a racionalitás talaján álló tárgyát, a biológiát. A kóstolgatás magasiskoláját látjuk: Papp feszengő fiatalt játszva szépen leolt minden provokációt, az intimitások elárulása azonban önmagunk elárulása: mikor George gúnyt űz Honey álterhességéből – lúzerságból – elszegődik Martha mellé. Papp látványosságot mellőzve lassan építkezik, a lámpalázas, udvarias, magát feszélyező fiatal férfi figurájától eljut a saját sivárságát érzékenyen rejtegető, a másét felismerő tudó alakig. Bármi eltitkolása a feszültség viselésének képességét, így erőt feltételez. Ez az, amiért a két veterán ketrecharcos beveszi Nicket a partiba.

Iza: Székely Kriszta három részben vitte színre a darabot: „háziúr-herélős”, „vendégvesézős” és „háziasszony-hágató” részek (Hamvai Kornél szavai!) tanúi lehetünk. Minden jelenetsornak megadta a dinamikáját, s jól használtatta színészeivel a teret, abszolút tolerálható, ha valamelyik szereplő éppen háttal játszik az egyik oldalnak. Nem gondolta túl Albee darabját, inkább lehetőséget adott a szereplőknek „kiengedni a gőzt”, elővenni a zsigerekben lévő, önnön kreativitást. Megmutatta: íme, a nagyszerű ember. Már csak az utolsó jelenetért is érdemes, hogy ez a jó ritmusú, végig feszültséget, izgalmat nyújtó előadás Miskolcon megszülethetett. Nádasy Erika Martha-ja összetörve, arcán elkenődött festékkel, haragtól fuldokolva belekapaszkodik a győztes George-ba, a férfibe, akit szeret. George átkarolja az éppen általa, egy perce földbe döngölt asszonyt, villan a tekintetük, „összeröhögnek”. Olyan egyetértésben, ahogy arra csak két egymást nagyon ismerő, mélyen szerető, s együtt akár egy világégést is túlélő pár képes. A „született gyilkosok” végtelen partijában ma a sötét ló nyert, de holnap jöhet a visszavágó, a sakktábla nyitva, a bábuk a helyükön állnak, topogva várnak a kezdésre. 
Éva: Jóval több lett ebből a darabból, mint amit filmen láttunk, továbbgondolásra késztet, sőt, kíváncsivá válok Martha és George első szerelmes évére, az eredettörténetre. Vajon mi lehetett az első mondat? Nyilván Marthá-é volt. George-é meg az utolsó.