Iza színházban járt - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Pécsi Nemzeti Színház)
hétfő, 14 március 2022 12:55

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Pécsi Nemzeti Színház)

Értékelés:
(39 szavazat)

Kánonmentes pécsi este

(Pécsi Nemzeti Színház – Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - 2022. március 5.)

Éva: Zsótér Pécsett, raritás az este, Eörsi István, Lukács György-szövegek, Jelenkorral promenádozó Luzsin, kicsi Csehov, kicsi Mátrix, némi Hamlet, meg Lehetsz király-tánc és mennyi minden még, amit nem tudtam dekódolni…Rába Roland deviancia-szakértő és az előadást uraló színész: Szvidrigaljovként és Porfirijként két elfogadhatatlanul szabad és vérlázítóan amorális figurát rak elénk. Lelkes Botond e.h. Raszkolnyikovként szépen debütál, bírja hanggal, mozgással, ésszel; Zsótér gondolati-szövegszínházában helytállni nem piskóta.  Nézőknek alapos regényismeret és nyitottság szükségeltetik, de megéri. A pécsi premierközönség hümmögött azért rendesen a szünetben a sajtostallér és kispezsgő felett, nem csodáljuk, megértjük, de sic itur ad astra.
Iza: Ez egy színházi blog, személyes, ha igyekszünk is tartani a színházkritika formai követelményeit. Talán most a szokásosnál is személyesebb, mert ez az előadás így hatott. Nem emlékszem, hogy színház után valaha is nyöszörögve ébredtem éjszaka, vagyis eljut a tudatalattiig. Sok töprengés: hogyan és miért, mert néha azért elvesztett a produkció. Nem hiszem, hogy Pécs városa -a vállaltan népszínházi stílus mellett - fel van készülve a Zsótér-style-ra. Amiért abszolút felmentést adtam rendezői színházának (talán öntörvénynek, hogy bármihez nyúl, csakis a rá jellemző outputot csiszolja ki mindenből): Rába Roland alakítása.

Iza: Aki nem ismeri behatóan a regényt, az Hofi után szabadon: szabhatta. Zsótér Sándor adaptációjából – mert ő dolgozta színpadra a regényt Ungár Júlia dramaturg közreműködése mellett - kimaradt pár momentum, ami az irodalmi naiváknak megnehezítette a történések befogadását. Itt-ott nincs számukra ok-okozati viszonyból fakadó kapaszkodó. Alapból: miért játszott majd minden színész több szerepet? Volt-e ennek jelentősége? Miért maradt ki Szonja és Raszkolnyikov érzelmi, sőt szerelmi kötődésének felvezetése? Miért nem tudtuk meg, hogy Kateyerina Ivanovna kényszerítette Szonyját a bárca kiváltására, hogy maga halálos beteg, hajdan táncosnő volt? (Bár ez utóbbit megmutatta a rendező, csak éppen in medias res.) Miért csak érintettük Marmaledov elgázolását, előzmények nélkül? Miért került be tucatnyi más irodalmi műből idézet agykarbantartó-kvízként, még akkor is, ha azoknak van gondolati-filozófiai kapcsolata Dosztojevszkij írásával. Nem középiskolás fokon kell kis-bölcsésznek lenni ahhoz, hogy vegyük az akadályt.
Éva: Zsótér nézői elvárásokkal szembemenő, értelmezési hagyományokkal leszámoló színháza rég kedvencem. („Ha érted, ha nem” - teszik hozzá színházas kolléganőim kedvesen.) Színészválasztása, konvenciómentes előadásai erősek, hatnak, újraértelmeznek. A képiség, a gesztusok többrétűsége, a verbalitás és ritmusának változása mind megfejtendő titok, nem egyszerű a befogadás, ez többszörnézős, töprengős előadás. Szóval, ha a gimis gyerek passzolná az olvasást és inkább eljönne megnézni, miről szól a baltás orosz gyerek sztorija, ne tegye. Olvasson előbb otthon szépen, aztán váltson jegyet. Zsótér-beavatószínházi beszélgetések, workshopok kellenének az előadások előtt, Jákfalvi Magdolnát például bármikor, bármeddig tudnám hallgatni Zsótér színházáról.

Iza: Ambrus Mária díszlete, Benedek Mari jelmeze, Zsótér eszköz-és térhasználata külön írást érdemelne. Sokszor elhangzik a darabban, hogy Pécsen járunk. Ehhez képest a hátsó falat beborító, a színpadot egész este uraló, lebegő és átlátszó műanyag díszletfalon lévő fotografikus képre három megoldás is szóba jöhet: Aleppo belvárosa bombázás után, toronyház építés, avagy gigantikus betontömb, ahol a lakók állandóan cserélődnek, a lakások részben üresek, részben most újítják fel. Talán ez a befutó, mert az uzsorásnő lakása mellett festenek éppen. (Amikor ez a díszletelem készülhetett, még híre nem volt az orosz-ukrán háborúnak, számomra erősen didaktikus volt az erre utaló, tuti hirtelenjében bekerült több, színpadról való kiszólás, például eredetileg Moszkva városa lecserélése Kijevre.) Díszlettárgyként két gurítható, rendhagyó formájú francia ágy a hangsúlyos. Csillogó arany és lila, redőzött műselyemmel borítva, mint egy jobb bordélyban. Nem bírták kihagyni, hogy most nem egy stúdióban vannak, az ágyak néha lebegnek, szereplő a színpadi süllyesztőből jön elő. Játékba kerül egy szertorna eszköz is: a ló, és terhek szállítására alkalmas, vasrácsos gurulós kocsi, ami szintén torna eszközzé válik néhány jelenetben. Benedek Mari jelmeztervező fantáziája Szfinx üzemmódba ment át. Számomra talány, hogy miért van nála mindig nercbunda vagy stóla egy-egy produkcióban. A hajdani nemzetis Brandnál értettem, a Liska szponzorálta. Itt azért a röpke sugallatért, hogy Kateyerina Ivanovna látott jobb napokat vagy Szvidrigaljov pénzen veszi lánykáit? A szereplők jelmezei: retro-káosz, vélhetően ez is jelzi, hogy hiába sulykolják Pécs városát, bármit is mutat a díszletfal, bárhol, bármikor játszódhat ez a történet, az ember bűnre való hajlama velünk van Káin és Ábel óta.     

Éva: Lelkes Botond Raszkolnyikovja nem egy Zsivágó-inges szép lúzer, hanem egy irritáló ambíciójú, agyas fiú, a csapat esze. Amíg eljut addig, hogy vállalja a büntetést – és nem a bűnhődést – megtanuljuk csodálni nyugtalan szellemét. Lelkes Botond nem lazul ki, koncentrált, a többiekkel - vendég egy társulatban – hibátlanul kapcsolódik. Az előadás legélvezetesebb részei közé tartoztak a Szvidrigaljov-Raszkolnyikov intellektuális csörték, látszólag szétbeszélt, komikusan kitett kiszólásokkal végigvitt jelenetek, melyek mégis feszesek. Kitalálhatatlan a következő pillanat intenzitása, nem tudjuk Rába vizsgálóbírója milyen ártatlanul, milyen tónusban, társalgásilag, szerepben maradva, avagy kilépve abból szól hozzánk – vagy Raszkolnyikovhoz. Porfirija nem ismer határt, hol józan, bizalmas, szívhez szóló, hol abszent, durva, érthetetlen, váltogat hangulatot, indulatot, majdhogynem jellemet is. Kiismerhetetlen. Rába Szvidrigaljovként gumis, vörös körszakállal jelzi a figuraváltást, darabvégre nyíltszíni öltözéssel, addig viszont a regényt nem ismerőket mardoshatja a kétség, kit is látnak éppen. Szvidrigaljov tébláboló turistának látszik, később nő sátáni alakká, megdöbbentően sűrű jelenetben ér el vesztéig. Rába olyan hideg erőbeosztással és tempóérzékkel vált figurát és „csatlakozik fel” a többi alakításra, hogy főszereplővé válik.

Iza: Kayterina Ivanovna Marmeladova szerepében Uhrik Dóra balettművész állt színpadra, Zsótér a karakter súlyát alaposan redukálta. Egyetlen poén erejéig látom ennek létjogosultságát, elhangozhasson a mondat a regényből: glissez-glissez, pas-de-basqu – kb. siklik-siklik, nyújt a láb. Mert ő ezt meg is tudja mutatni, már ha azt táncolta. Raszkolnyikov anyját és Aljona Ivanovna zálogosnőt Füsti Molnár Éva személyesíti meg, ugyanabban a leírhatatlanul mintás ruhában, amire éppen csak más felsőt húz. Derekasan küzd, hogy eltérő karaktert adjon a két szerepnek, ám hiába tűnik fel a zálogosnő egyetlen hangsúlyos jelenetben, valahogy mégis ő uralkodik az alakításán. Darabont Mikoldot már őszintén sajnálom, alkatilag lehetetlen szerepek sora áll mögötte ebben az évadban. Most ő Szonya és Lizaveta Ivanovna. (Ez utóbbi szintén csak egy röpke jelenés.) Szonya necc harisnyában, pezsgőszínű platform tűsarkúban á’la go go girl, mintha nem bíztak volna bennünk az alkotók, megértjük enélkül is, a testéből tartja el a családját. Raszkolnyikovval való kapcsolatának lényege elsiklik – nem miatta -, a fene sem érti előzmények nélkül, hogy miért menne a fiúval akár Szibériáig is, ha az vállalja bűnét. A halk szavú Raszkolnyikovát Illés Alexa játssza, alakítását Rába Rolanddal való közös jelenete hozza fel, felpörgeti őt is Szvidrigaljov őrülete.
Krum Ádámot rendhagyó színfoltként veti be a rendező, leginkább ősz szakálla, karakteres megjelenése játszik, ő a nyitóképben visszhangzott mondat parafrázisa: „…az ő képére…”. Mintha Krum alakja lenne a szublimálódott bűnhődés, aminek Raszkolnyikovban még az írmagja sincs meg. Váratlan helyeken, időben jelenik meg, súlyt adva a jelenetnek. Krum számára hosszú idő óta végre egy méltó cameo ez.
Az összes többi férfiszerepet - többszörözéssel – rányomja Zsótér a pécsi Nemzeti flexibilis fiataljaira: Reider Péterre, Bera Márkra és Arató Árminra. Sanszuk nincs a rendezői koncepció mellett erős, kidolgozott karakterek megmutatására, pusztán dramaturgiai szerepük van a produkcióban. Csak beszédes orosz nevük fejezi ki domináns jellemvonásaikat. Azon magam hosszan méláztam, hogy Uhrik Dóra mellett miért a huszonéves Reider Marmaledov, de csak azt fejtettem meg végül, hogy miért szertornázik hosszan a lovon. (Ehhez azért kellett a regényből Raszkolnyikov lovas-rémálmának ismerete.)

Éva: Zsótér most épp a bűn miértjére keresteti velünk a választ csapatával: Ungár Júliával, Ambrus Máriával, Benedek Máriával. Lélektani trip, közös puzzle-zás ez az előadás. Egyrészt az elidegenítő látványvilág, a realizmus (látszólagos) teljes elvetése, másrészt a vendégszövegek, utalások szép hálója teszi kinek élvezetessé, kinek érthetetlenné az estét. Közreműködőként jelzi a színlap a színház Énekkarát, de jóval többek: az atmoszférateremtés első másodperce az övék, ez meg is alapozza az estét, minden színrelépésük megemeli a pillanatot. Azt, hogy mit miért énekelnek, nem tudom.
Iza: Abból a szempontból rendkívül érdekes Zsótér feldolgozása, hogy sok szálat megbolygat, és sok ajtót kinyit. Igaz, nem bogozza ki a szálakat és nem csuk be ajtókat, ránk bízza ezt, ne vacsorázgassunk, inkább gondolkodjunk színház után. Agyalós, ami a színpadra került, igazi rendezői színház, de ezáltal több dologgal adós marad az este végén. Isteni ötlet a regény „zenei szólamainak” érzékeltetésére az Énekkar. Magam – Rába Roland tündöklése mellett - az ő produkciójukat élveztem legjobban. Kiváló a cselekmények ellenpontozására, a ritmusváltások érzékeltetésére. Mondjuk a harang alakú jelmezüket nem értettem, ahogy azt sem, hogy zömében miért Dunajevszkij zenéje – Szabad szél című operettje - szól, és hol kezdődött-végződött Lelkes Botond zenei munkássága, ami a színlapon feltüntetésre került. Érteni véltem azt is: a napóleoni hatalomeszme képezte a bemutató aktualitását, az, hogy kinek lehet „lelkiismeret furdalás nélkül átlépni akadályokon”, alapvető emberi-társadalmi normákon. Azzal viszont nem tudtam mit kezdeni, hogy Zsótér Raszkolnyikovja nem érzi a bűnt, ahogy éppenséggel fütyül a bűnhődésre is. A fiú nem marcangolja önmagát, inkább kérkedik önmaga előtt is tettével, még csak intellektuálisan sem látja be bűnét, és persze a fegyház közelébe sem kerül. Vagy nagyon is értettem, hogy nem is Raszkolnyikovot néztük, csakis azt, hogy igenis, a XXI. században könnyen megesik a bűnhődés nélküli, büntetlenül maradó bűn.            

Megjelent: 2042 alkalommal