Küzdünk, mint malac a jégen 

(Stúdió K Színház - Topolcsányi Laura és Boros Ádám: Az utolsó aleppói bohóc) 

Sejtettem én a cím alapján, hogy a szíriai polgárháborúról lesz szó, így joggal vaskosabb témát vártam. Gáz, hogy a második óra végén íródik ki a falra Asia Ramazan Antar és Anas al-Basha neve. Ezzel kéne indítani. Ha eszem van, már annak el kellett volna bizonytalanítania, hogy az ajánlóban azt olvastam, hogy „gyökér-kompromisszum”, meg „az élők a holtak cipőiből kanalaznak”, s a darab műfaja: építkezés bontott anyagból. De bíztam a társulatban, s ők nem ábrándítottak ki most sem.  

Az „első találkozás” – majdnem - mindig meghatározó: Tennessee Williams: Orfeusz alászáll, még jócskán gyerekként. (Anyukám talán tudta sietni kell, mire gimnazista lettem, Ruttkai már máshova igazolt.) A Ruszt József rendezte darabnak Simon and Garfunkel El Condor Pasa-ja volt a betétdala, zengett a Pesti Színház. Akkor annyit értettem, hogy Lady a kigyóbőr dzsekis pasival lelépne, mert a férje, Jabe uncsi és gonosz. Azonban Ruttkai/Lady minden gesztusára, mozdulatára, még a járására is emlékszem, ma is. Pedig azon a napon izgatott, indiszponált volt, sokat bakizott, szűk, magas lépcsősoron kellett felmennie a színpad rendezői jobbján, elesett. De attól a perctől kezdve, hogy belépett a színpadra tengernyi, égővörös hajával, nem tudtam róla levenni a szemem. Nem a színpadot, a színházat, az összes néző agyát, lelkét megtöltötte színpadi jelenléte. Élt és uralkodott a deszkákon, a többiek csak azért voltak ott, hogy szolgálják a Királynőt.   

A 70 az új 50? 

(Nemzeti Színház – Örkény István: Macskajáték – 2019. december 14-i előadás)

Lehet, minden "nagyszínésznő"-nek kötelező eljátszani a Macskajáték Orbánnéját, ha megéri azt a kort, ahová Örkény pozicionálta hősnőjét. Udvaros Dorottya sem hagyhatta ki. A színésznő szerepköre-e özv. Orbán Béláné? Nem. Abszolválta? Parádésan. Ehhez Szász János rendező szép, filmszerű színpadi miliőt teremtett és ravaszul kitalálta, hogy három potenciális Orbánnét állít a színpadra. Erzsi-Giza-Egérke, alias Udvaros-Bánsági-Nagy, ők akár egymást válhatnák esténkét a szerepben, körforgásszerűen. 

Benny Hill besírna

(Thália Színház - Michael Frayn: Legszebb férfikor – 2019. december 12-i előadás)

Az évadkezdés lendülete oda, vissza a kitaposott útra. Egy újabb bedroom farce a Tháliában Feydeau és Camoletti darabjai után, egy közel félévszázados angol színmű a West End-ről. Büszkén közzétéve, ez a darab első magyarországi bemutatója. A társulat majd összes férfitagja - megerősítve magát Csőre Gáborral - a színpadon, Schell Judit körül keringve. Rejtély, vajon mi vette rá Valló Pétert, hogy pont ezt - a valójában kissé megíratlan - darabot pécézze ki magának.  

Grundérzés Pesti Magyar módra 

(Pesti Magyar Színház – Dennis Martin: A kincses sziget – 2019. november 29-i előadás) 

Nem én vagyok a célközönség, tudomásul kell venni. Erősen próbáltam egy 12 éves vagy egy quasi musical fan szemével nézni az előadást. Így megfogna-e, akarnék-e kincskereső vagy kalóz lenni, andalító-e, amit a színpadon látok? A válasz: nem. A darab Robert Louis Stevenson regénye „nyomán” íródott, s az előadás is valaminek a nyomán maradt. Nem gyerekelőadás, inkább színházat biztonsággal megtöltő zenemű, egészen képtelen magyar dalszövegekkel. Nagykiállítás, a maga módján professzionális produkció.  

Apránként telik meg a mosdótál*  

(Cia Mea Culpa Companyia de teatre a Három Hollóban – Mercè Rodoreda y Gurguí: La plaça del diamant (A Diamant tér) – 2019. november 7.)

Esemény, amiről utóbb derül ki, ha elmulasztottad volna: pótolhatatlan veszteség. Gondolnánk-e józan ésszel, hogy egy hazánkba látogató katalán kamaraszínház szerezheti az évad eddigi legnagyobb meglepetését? Három színész, majdnem üres színpad, jelzésértékű kellékek, s egy olyan regény, aminek az írójáról legtöbben nem is hallottunk. Maga az előadás egy fájdalmas, torz mosoly. Latin mesevilág a spanyol polgárháború kellős közepén, az örök asszonyi sors korrajzba ágyazva. Kicsit Doktor Zsivágó, kicsit Az eltűnt idő nyomában, benne egy csipetnyi Thomas Mann. 

London, 2003, David Mamet: Edmund című darabjának előadása a West Enden. A címszerepben egy színész-rendező, aki üstökösként indult, aztán kicsit megrágta Hollywood. Zavarba ejtő, hogy kinek a pokoljárása van a színpadon, a negyvenes Edmundé vagy Kenneth Branaghé. Budapest, 2019, Raymund Fitzsimons: Kean, a színész vallomása című darabjának előadása az RS9 Színházban. Zavarba ejtő, hogy kinek a pokoljárása van a színpadon, minden idők legnagyobb angol színészéé vagy Széles Lászlóé. Edmunddal Branagh visszatért oda, ahová tehetsége alapján tartozik. Széles László játékát látva, nézőként érdekeltté váltam, hogy megtudjam merre tart a pályája. Újabb színpadi szerepe apropóján ültünk le beszélgetni hivatásáról, életéről. 

Pesti Broadway, te csodás 

(Thália Színház – Eisamann Mihály/Halász Imre/Békeffi István: Egy csók és más semmi - 2019. október 12-i előadás)

Két éve nem láttam a Thália Színházban saját előadást, de Zayzon Zsolt szerződtetése valahogy hívó szó lett. És igen, végre nemcsak a könnyű műfajban így-úgy működő aktorai vannak a teátrumnak, hanem egy kifejezetten elegáns férfiszínésze. Juronics Tamás rendezte előadás kellemes meglepetés. Egy munkás nap után nem is vágyhat többre az ember. Impozáns díszletek, igényes jelmezek, szépnek és boldognak tűnő emberek a színpadon, kézzelfogható, érthető gondokkal. A fényárban úszó pesti Broadwayről betérve – egy kis időre - úgy tűnik, az élet valójában egy rózsaszínű álom.   

Fucking 20th century

(Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat – Szőcs Géza: Raszputyin - 2019. október 5-i előadás)

Sardar Tagirovsky színpadi költő. Komplex látásmódja, reneszánsz színházi fantáziája új utakat keres. Színházában egyik ámulatból esik a másikba a néző, az arra fogékonyak fejében utána brainstorming, hosszan. Mit is láttam, hogyan is volt, mit is jelenthetett? Saját formanyelvvel bíró művész, aki tudatos daccal járja – most éppen rögösnek tűnő - útját. Nem adja magát, művészi hitvallását a közízlésnek, türelemmel és humánummal próbálja újra és újra elmondani ő mit gondol, érez fontosnak, most éppen Európa jövőjéről. Úgy, ahogy azt csak egy orosz lélekkel bíró (kazanyi születésű) ember tudja.  

„Színháztörténetileg még nem gondolkoztam”  

(Három Holló Színházi Szalon – Budapest Orfeum című előadás színházi felvétele, majd szakmai beszélgetés Benedek Miklós színművésszel és Zsámbéki Gábor rendezővel, Gabnai Katalin drámatanár/színikritikus moderálása mellett a hajdani előadásról - 2019. október 26.)

„A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne […] Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több ’én’ van benne.” – tartotta Latinovits Zoltán. Vannak-e ma „én-gének” vagy már csak „kollektivizálható” színészek. Miért van nosztalgiánk olyan színészek, előadások után, akiket, amelyeket nem is láttunk, de a mítoszuk megérintett? Nyújthattak-e többet régen az előadások a ma látottaknál? Ez a gondolat indította el, hogy a Három Holló Művészeti Központban a 2019/2020-as évadban hajdani színházi produkciókat (művészeket) idézzünk meg, a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak vezényletével. A színházi közvetítések felvétele után a szerencsésebb nézők újraélhetik, mások megélhetik a rácsodálkozás érzését, bepillantást nyerhetnek a hogyan volt, hogyan készült színházi varázsba. Célunk az előadások létrejöttét dokumentálni, a talán másképpen eltűnő kulisszatitkokat megőrizni, mert hisszük, értéket képviselnek.