Iza: Pintér Béla nem drámaíró, és talán már soha nem lesz az. Ellenben ügyes színházi ember, aki sajátos szemüvegen át nézi a világot, annak történéseit. Pintérnek és társulatának helye, szerepe, volt, van a magyar színházi élet palettáján. Kérdés, a színházi műhelyét intézményesíteni kell-e? Ha azt vesszük, hogy nem lehet előadásaikra jegyet kapni, még a 10-12 éve bemutatottakra sem, akkor a válasz talán igen. Bennem már A bajnok is hagyott pár kérdőjelet, de végül is meggyőztem magam, hogy minden körítéstől függetlenül is a darab megállna a lábán Sidneyben is, meg 20 év múlva is. Az Ascher Tamás Háromszéken című előadásról ezt nem mondanám. Csak nálunk, csak a színház iránt érdeklödőknek, csak ma mond valamit, ha mond.
Éva: Pintér Béla drámaíró, viszi magával az embert, ide tesz, oda tesz és én röhögök vagy megrendülve, némán ismerek fel alapvető dolgokat. Pintér Béla tud katarzist teremteni, kiválóan „színészvezet” és mellékesen meg is változtatja az életedet. Most épp azt mondja, hogy nem elég, hogy szeretsz és tehetséges vagy, ne halj bele abba, hogy élsz. Ez elég aktuális, nem? Csehov meg egyebekben sok mindent kibírt már. Meg imádná Fekete Ernő Versinyinjét. Egy pozőr hímpáva három nő között, akik sosem szállnak fel a Moszkvába tartó vonatra, pedig megtehetnék. Van kérdés?
Iza: Szerintem, Máté Gábor magánéletben tanúsított férfiúi, alkotói erkölcsi botlásai, vagy melléfogásai, Ascher Tamás egyszerre tétova és határozott zötykölődése az életben, végül Bezerédi Zoltán hajdani alkoholproblémáiban egyszerűen nincs kétórányi érdekes muníció. Ahogy a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Budapesti Katona József Színház „nagy korszakai”-nak a színfalak mögötti emberi kisszerűségeiben, ha tetszik pitiánerségeiben sem. Persze, hogy felismerjük, akiket fel kell. Nem hízelgett nekik Pintér. Mondhatni átment öldöklő angyalba, amit a színházszakma mocskáról el lehet mondani, azt ő most betolta. Akarja-e látni ezt a néző? Magam nem biztos. Elég ha tudom, erkölcsi nullaként is lehet csodás alakításokat nyújtani a színpadon, de a morális piedesztál sem adhatja meg a tehetséget, ha nincs. Ráadásként látom ám, hogy vannak művészemberek egyenes gerinccel, nagyjából egészében kikezdhetetlen magánélettel, mégis lélegzetelállító színpadi jelenléttel.
Éva: Az nagy mázli, hogy valaki tisztességes és tehetséges is, de ez nem függ össze. Ha igen, az se tuti Kossuth-díj. Még Jászai se. Viszont annyi szép dolog van addig az életben. Az biztos, hogy bennfentes élvezetet kapunk a jegy áráért, inkluzíve találgathatjuk, hogy ki a Zsámbéki, ki a Mohácsi, ki az Udvaros, ki a Básti és a Jordán Adél akkor most A.Gy.-e. De ez mind nem érdekes. Néha úgy gondolom, hogy a „kikezdhetetlen magánélet és egyenes gerinc” minősítés csak az információhiány(om)nak köszönhető. Pintér Béla meg legyen öldöklő angyal. Ránk fér, mint Schilling radikalizmusa.
Iza: A darab története harmatos. Kaposa színház három kiválasztott művésze – vagy lúzere, mert menni kevesen akarnak -, Erdélyben színházi workshopot tart. Az erdélyi teátrum ifjú üdvöskéje magyar színpadra vágyik. A cél szentesíti az eszközt, természetbeni szolgáltatásokkal veszi be magát a magyar művészek kegyeibe, majd mindegyikébe. Meg is hívják Kaposára, de a sikerhez ez nem elég. Ráadásként kalandja az egyik kiszemelt patrónusával nem kívánt következményekkel jár, és még a várt produkció, a magyar népzenére felfűzött Három nővér előadás is elmarad. Nem bír összeállni a premierre. Sodró lendületű történetről nem beszélhetünk, de döbbenetes jelentek azért vannak. A dramaturgia lényege, nyomj bele Béla mindent, ami eszedbe jutott arról, hogy a magyar színházi mechanizmusban mi a nem frankó. Így vannak vaskos poénok, amelyeken lehet kacarászni, de emellett ízléstelen, talán brutális utalások is. És nagyon széles a merítés, a színészsorsokat tönkre tévő alkoholizmustól a kegyeleti jogok megsértéséig, a másság felvonultatásától a vidéki színházak magukra maradt, egész életükben a színházban létező, megöregedett művészekbe való virtuális belerúgásig. Pintér nem cicózik, kap mindenki. Van neki függetlenként véleménye a kőszínházakról, most teret kapott, meg is sorozta őket.
Éva: A magyar színházi mechanizmusban azért sok minden nem frankó, így Pintér Bélának sok évnyi munkája lesz – reményeim szerint. Pintér is kap, ilyen a színház. Mint a kórház. Vagy a köztisztviselők. Vagy az ügyvédek, kéményseprők, kétkezi államtitkárok, gofrisütők.
Iza: Ami átsegített az estén, az a színészgárda. Magam lassan azt érzem, kezd a Katona társulata elfáradni, de még mindig a három legerősebb csapat egyike az övék. Talán ezért engedhetik meg maguknak az ilyen típusú előadásokat is. Az más kérdés, vajon a művészeiknek mérföldkő-e, hogy ilyen darabban játszhatnak. Én magam láttam valami furcsát az estén, amit eddig még nem, néha bizony fásult elzárkózást a művészarcokon. Kár, hogy Keresztes Tamás Ascher Tamás paródiájaként zseniális. Alakítása minden rezdülésében kidolgozott, talán már Ascherré való átlényegülés. Fekete Ernő biztosan érzett rá direktora, Máté Gábor figurájára. De továbblépett ő ezzel az alakítással Ivanov és II. Edward után bárhová is? Bezerédi Zoltán nem játszik, adja önmagát. Meg fejét csóválja, mikor hajdani piás életét karikíroztatja vele a szerző/rendező. Jordán Adélnak újra elismerés, megint egy perfekt alakítás, tökéletes egyensúlyozás a szereposztó dívány üdvöskéje és egy megejtett, becsapott nő figurája között. Sejtem, tudom miért kellett meghalnia a színpadon, de valóban kellett ez? Szirtes Áginak, Pálos Hannának Borbély Alexandrának egy-egy erős jelenet, halálpontosan hozva a sztereotip színésznő figurákat. A Katona fajsúlyos „epizodistái” perfekt mód "megcsinálták" a rájuk osztott karaktereket, megszokott minőségi kidolgozással, szinte mívesen, így Elek Ferenc, Kovács Lehel, Takátsy Péter. Dankó István Pintér Béla megformálásával szép színpadi megmutatkozással lepett meg, míg a „pintér”-esek, Thuróczy Szabolcs, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán belesimultak alakításaikkal a társulatba. Sőt, mintha odatartoztak volna.
Éva: A premier utáni előadást láttuk, nem a nyolcadikat, persze, hogy nem örömzenélés, pedig az is lehet, hogy később az lesz… De Keresztes Ascherje reveláció, a hümmögéseivel, az összeszorított amorális szájszéleivel, azzal a gyémánt agyával, a dropkiból haikujával. Tessék elolvasni Karinthy Márton A vihar kapujában c. könyvét. Ascher-mitológia. Fekete Ernőnek Máté Gáborával miért kéne továbblépnie, mint Ivanovjával? Miért kéne a zenitről sprintelni? Fásult elzárkózást nem láttam, koncentrációt annál többet. Elek Ferenc portásbácsija megmarad a nagylöttyös székely kétségbeesésével, az Anyegin-pannóra öntudatlan felszakadó röhögés közösségteremtő, amikor meg Jordán Adél Lédája átmegy az asztalon fejfényben, az klasszikus, mint a Hamlet leázó papíringe, Brook színes takarói, vagy Mohácsi szekere, amin nem. Részemről a lelkesedés.
Iza: A részletek talán jók, vannak ötletek, a színészek hozták a szintet. De az egésszel mégis baj van. Oké, nem egy katolikus leánynevelde a színház világa, de miért fontos ez? Akarjuk tudni hogyan készült a tatár beefsteak, ha amúgy jó Máté Gábor és Bezerédi Zoltán esendő emberek, megtörtént velük, hogy megmérettek és könnyűnek találtattak civil emberként. Mi közünk hozzá? Embert nem öltek, annak az életét – meg tán a saját magukét - tudták tönkretenni, aki hagyta. Még Ascher jött ki legjobban az egészből. Ő egy ufónak tűnt – könyvvel a kezében - a színház könyékén. Vajon örül neki? Ő a búgócsigás Csehov rendező.
Éva: Tovsztogonov és búgócsiga ellenére ez egy fikció. Szívünknek igen kedves az a búgócsiga, mert a magyar Csehov-kánon búgócsigája lett Aschertől, Serbanon át Alföldiig. Ez az előadás meg hommage, helyzetjelentés, pofánverés, és kiváló színészi teljesítmények katalógusa. De gustibus non est disputandum. Tekintsük ezt a darabot és ezt az előadást a szabadság egy kis körének. Olyan sok úgy sincs.
Ascher Tamás Háromszéken - Pintér Béla-darabja (Katona József Színház)
A Petőfi Sándor utcában ilyen az ananké
„Látjátok, micsoda kacskaringók
Jellemzik szívünk útjait.
Vacogva sandítunk tükreinkbe,
Hol a kulcs, mely minden zárt kinyit”
(Katona József Színház – Pintér Béla: Ascher Tamás Háromszéken – 2017. december 18.-i előadás)
Éva: Nem igaz, hogy aki tehetséges, az tisztességes is. Ha bízunk, csalódunk. Van, aki bele is hal. Akik pedig tovább élnek, azokat jól megírja és megrendezi Pintér Béla, hadd lássa mindenki, milyen emberek. Hogy nem hoz semmi formabontóan újat ez a rendezés? Sag’ schon, én a színészi játékért és a „színházat belülről” édes csalásáért mentem. Morális és esztétikai aggályaim nincsenek, mint a kolleginának, viszont láttam, milyen a bűn és a bűnhődés a színi világban. Olyan, mint máshol. A túlélők következmények nélkül túlélnek. Igazgatók és főrendezők lesznek. Persze ez fikció, mint Kolozsváros és a Kaposa.
Iza: Az biztos, a Katona mindig meg tud lepni. Most is, ráadásul hidegből melegbe lökve, aztán vissza. Igen, harsányan felnevettem néhol, de néhol meg nem hittem a szemennek, fülemnek, hogy ezen a színpadon vajon jól látom, hallom-e a vitathatatlan ízléstelenséget. Az est legnagyobb eredménye – már ha Csehov „meghurcolása” az -, hogy Körmendi-Márkus-Haumann Három nővér paródiája a múlté, leváltotta a Katona Csehov-kabaréja. Már ők is büszkén elmondhatják, adtunk egyet Anton Pavlovicsnak, ha legnagyobb sikereink neki (is) köszönhetjük.