Iza színházban járt - A főnök meg én meg a főnök (Thália Színház)
2017. május 01., hétfő 12:45

A főnök meg én meg a főnök (Thália Színház)

Értékelés:
(40 szavazat)

A tarantói Mama Leona pár napja  

(Thália Színház – Carlo Goldoni: A főnök meg én meg a főnök (Két úr szolgája) - 2017. április 29.-i előadás)

Készültem a bemutatóra, elolvastam a színház ajánlóját: „A Ponyvaregénybe oltott commedia dell’arte, a Keresztapával keresztezett mágikus realizmus – Goldoni klasszikus vígjátéka, a Két úr szolgája mai olasz környezetben, őrült és kacagtató színpadi mesében.” Fejemben teljes káosz. A mágikus realizmus a Száz év magány, hogy kereszteződik ez a Corleone-család storyjával? A Ponyvaregény film neo-noir, black comedy, a commedia dell’arte meg a XVI. század vásári rögtönzése. Mégis, mi a fene lesz ez? Magam is elcsodálkoztam, de a Thália Színház szezonbéli legjobb előadását láttam.

A történet azonos Goldoni klasszikus művével, csak éppen Truffaldino a „szolga”, pizzafutár. Első munkanapján szállítania kell a tarantói maffia főnöknőjéhez, Leona Mamához hat Margheritat. Pechére a kapuban mopedje beleszáll egy másik város maffiafőnökének Porsche-jébe. Leona Mamánál éppen lánya eljegyzését tartják, amit alaposan átrendez a szomszédos város maffia vezére.

A darabot Hamvai Kornél fordította, gondolom ő írta a dalszövegeket is, mert zenés darabról van szó (zeneszerző: Cári Tibor), de ez a színlapról nem derült ki. Nem egyenletes a színvonal, vannak remek gegek, meg kissé értelmetlen dalszövegek is becsúsznak. A humor kicsit intellektuálisra sikeredett, nem is igen vette a Thália Színház közönsége a bemutató napján, máshoz vannak szokva. Ők a vaskos vicceken nevetnek, mint pl. ami az Alul semmiben van, de a szójátékok, az angol humor, a poén mögé magunkban képzett újabb poén, a helyzetkomikummal összekombinált bemondás (geg) nem az ő világuk. Bátor lépés ettől a színháztól, hiszen jól kell ismernie közönségét. Ez vélhetően Sebestyén Aba rendezőnek is köszönhető, aki már jó érzékkel vitte színre a múlt évadban az Amerika bölényt is a társulattal, ami a szokásos repertoártól ugyancsak üdítően eltérő, nagyon jó produkció volt.      

Kupás Anna díszlete egyfelől remek, másfelől egy igazi akadálypálya a színészeknek. Üres plasztik térben vagyunk, változó – az előadás közben hat „maffiatag”, valójában díszletezőmunkás – által folyamatosan rendezett színpadon. Minimalista stílusban, lényegében csak székeket és asztalokat cserélve. A színpad hátsó felén egy hatalmas tükör, amelyben nemcsak szemből, hanem folyamatosan hátulról – visszájáról - is látjuk a játékot. Miután semmi díszlet, a színészeknek kell „eljátszaniuk” a díszletelemeket is. A buktató, hogy lefelé lejt a műanyag színpadlap a nézőtér irányába, a színészek csúsznak, főleg a színésznők magassarkúban, ez a játék rovására megy, hogy néha koncentrálni kell a talpon maradásra. Bajkó Blanka Alíz jelmezei karakterformálóak, szellemesek. Molnár Piroskának maffiafőnöknőhöz illő, extravagáns kosztümöket tervezett, de Vida Péter, Pindroch Csaba jelmeze is a maga nemében bombasztikus lett, abszolút kívülről is leírva a játszott figurát.        

A darab két szerelmespárja, Beatrice (Szabó Erika) – Florindo (Bán Bálint) és Clarice (Tóth Eszter) – Silvio (Mózes András) fiatalos dinamizmussal, élvezettel játszottak. Még sok színpadi rutint kell szerezniük, egyelőre legfőbb erényük, hogy bájosan fiatalok.

Pindroch Csaba feltörekvő maffiózót játszik, aki még „csak” szállodatulajdonos. Végre karaktert épített. Most is Pindroch Csaba volt leginkább, de egy valós, hús-vér ember a színpadon. Megismertük az általa játszott Brighella-t kívül belül, a nem látott családját, motivációit, gondolkodását, álmait a jövőről. Kedves volt esetlensége, mohósága a ranglétrán való áhított emelkedése iránt, Elejtett, szinte hangsúlytalan megjegyzései poénosak, ő nagyon érezte a szöveg alatti tartalmat, és isteniek a narancssárga, majd lilaalapon feketemintás öltönyei. 

Leona Mama mindenese, Smeraldina Fodor Annamária. A színésznő fellépése ad egy kis pikantériát az előadásnak. Ő egy „ismétlő”, ugyanezt a szerepet játssza a Belvárosi Színház nem egészen egy éve bemutatott „Egy fenékkel két lovat” produkciójában, csak ott Dolly-nak hívják és könyvelő. Fodor Annmáriának stílusérzéke és nem vitásan színpadi jelenléte van. Nem tudtam, hogy bábszakon végzett és jelmeztervezéssel is foglalkozik. Csak azt éreztem mindig, hogy jobbára butuskákat játszik, de a színészi kisugárzása mélyebb. Ebben a darabban az általa játszott Smeraldina csendes háttér machinátor. Mély sóhajjal, éppen szíve megszakadása közben billenti helyre mindig a történéséket úgy, hogy ne tudja senki, mert Smeraldina a maffiacsalád mártír-alkalmazottja. Olyan a színpadra állított figurája, mint Mary Poppins, csak nem szőnyegtáskája van, hanem csini ridikülje, abban benne mindig, ami éppen kell, s nem a Banks-családot istápolja, hanem a Leona-klánt. 

Tamási Zoltán Lombardi doktorként szerethető, csetlő-botló, de mindent látó-értő, ha kell nagyon is gyakorlatias orvost formált meg. Minden, a szerepben rejlő kis poént kidolgozott, rendre „bevitte a pontot”. Kedves, ismétlődő jelenet volt, hajdani beteljesületlen szerelmével, Leona mamával az emlékek felidézése. A két színész nem néz egymásra, kezük véletlenül összeér, a szemükön, arcukon átfut az elvesztett boldogság, csak egy pillanatra, aztán megy minden tovább.

A színház Grande Dame-ja, Molnár Piroska, itt maffiafőnökként. Az általa színre vitt figura olyan volt, mint a Shrekben a Jótündér Keresztanya. Kívülről megtévesztően cuki, aztán egy szemhunyorítás és jön a gyilkos ösztön, mert a „család mindenekelőtt”. Főszerep ide, vagy oda, a színésznő szemmel láthatóan „háttérbe vonult”, engedte a fiatalokat csillogni, de azért úgy, hogy értsük „egyelőre még én döntöm el, Tarantóban mi történik”. Persze az este legmeghökkentőbb jelenetének azért ő az „elkövetője”. Leona Mamának beszól az ellen maffiafőnök, amit már mégse hagyhat a család feje. Hang fennakad, Leona agya ezerrel jár, hogy is kezelje a helyzetet. Majd anélkül, hogy arca rezzenne, hangszíne változna, egy mondattal - nem pisztollyal - elégtételt vesz. A családfő szájából egy váratlan, az addig megismert karakterhez képest elképesztően idegen és trágár mondat úgy, hogy méltóságát nem veszti el, hangját nem emeli fel. És most is remekül énekel!

Vida Péter Truffaldinóként megérkezett igazi szerepköréhez a Tháliában. Lehet, olyan, hogy komikus-főszereplő nincs, de ő mégis az lett. A Boeing, Boeing óta talán ez a nyolc-kilencedik, hajszálpontosan ugyanolyan karakterű szerepe. Inas-színészből, rezonőrből eljutott addig, hogy rászabott szerepben, abszolút neki kell „eladnia” a darabot. Ezen az estén ezt meg is tette. Abban a tempóban, s azzal a stílusérzékkel, ahogy azt kell. Egyetlen alkalommal sem tolt túl mozgásismétlést, színpadi csetlést, pont idejében mindig visszaváltott. Helyzetkomikumot, poént csak addig futatott, hogy az még valóban humoros legyen. Két szállodaszoba közötti bőröndcserét bemutató jelenete a totál üres színpadi térben parádésra sikeredett. Eljátszotta – az általunk nem látott – szobákat, szállodai folyosót, kilincset, ajtót, szoba-berendezést, na meg a szerepét is. Először láttam, hogy Vidában több van, képes lenne „hősleg” működni. (Ezt a kifejezést Farkas Éva kolléganőtől csórtam, mert megtetszett. Ő meg Petőfitől, így ok.) Drámai szerep talán tíz éve találta meg utoljára, pedig biztos van „szomorú bohóc” arca is, lehet nemcsak Mály Gerő, de Csortos nyomdokaiba is léphetne.

Persze, hogy összevetettem magamban ezt a Goldoni feldolgozást a Belvárosi Színházban látottal. Kiütéssel győzött. Egyetlen ok miatt, nem akarta a puszta szórakoztatást trendi művészetnek feltüntetni, valami olyan turvájjal, amitől izzadságszagú lett az egész. A rendező, a színészek is tudták hol az elég, meddig mulatság ez még. Emelt fővel és jókedvűen vállalta a társulat, hogy ez az, ami. Hamvai fordításával csak úgy csendben, a háttérben mutatták fel, hogy az olyan előadásoktól, mint a Balkán kobra, vagy a Félúton a Fórum felé, igyekszünk továbblépni.         

Ráadásként helyére került a színházi ajánló. Mágikus realizmus, mert volt egy mesélő, akárcsak a Száz év magányban. Keresztapával keresztezett, mert a család csengőhangja Nino Rota legendás dallama. Ponyvaregény, mert a sohasem látott bérgyilkos, Pascal, legalább olyan béna, mint Vincent és Jules. A commedia dell’arte-t nem fedeztem fel, mert, hogy egy vígjáték ilyen tempóban, így peregjen, nincs helye rögtönzésnek, csak kemény munkának. Vagy mégis ? A commedia dell’arte egyik színész-típusa a zanni, annak egyik fajtája a Brighella-szereplő, szóval, ez is megvolt?

(A képen Molnár Piroska és Vida Péter egy korábbi előadásban, mert ehhez a darabhoz nem találtam róluk közös képet, pedig ők az előadás hajtómotorjai.)   


Megjelent: 472 alkalommal
Tovább a kategóriában: MITEM - 2017 - Fekete tej (Lettország) »