Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
2017. június 11., vasárnap 13:43

Ibsen: Peer Gynt (Studió K)

Hommage á Stúdió K   

(Stúdió K – Ibsen: Peer Gynt - 2017. június 9.-i előadás)

Ha kapnék egy bónusz időutazást 10 régi színházi előadásra, az egyik út 1941. május 10.-ére vinne vissza, Peer Gynt a Nemzetiben, Jávor Pállal a címszerepben. Nem fog megtörténni, de a Stúdió K előadásában végre életemben először élveztem Ibsen drámáját. Volt persze zökkenő, a lendület is megtört néha-néha, nem zsöllyében ültem. Kárpótolt ezért, hogy Nagypál Gábor született Peer, Nyakó Júlia meg Aase-ként beragyogott a Gobbi-mítosz hallhatatlannak tűnő dicsfényébe. Hegymegi Máté azt mutatta, amit ígért, vándorlást Peer Gynt világába, fapados járatra szóló jeggyel. Az előadás erőteljesen kísérleti jellegű, de ha elkap a gépszíj, akkor már nincs megállás, csak a „nagy utazás”.

„Egy humanista tetű”

(Pesti Színház – Brecht- Moliѐre: Don Juan - 2017. május 29.-i előadás)

Zsámbéki Borisz Godunovja „lassú” volt nekem múlt héten, Kovács D. Dániel előadása meg a kezdéskor felszalasztotta a szemöldököm, s majdnem úgy maradt két órát. Persze bírom Kovács D. munkáit, a Haramiák egy-két képe másfél év után is „megvan”, ahogy a „katonás” Ahogy tetszik is. Zene oké volt, jó kis raggie, Hegymegi Máté kiváltaná simán a Barnum & Bailey Cirkusz akrobatáit, Hegedűs D. meg kitanított, ha jön az adóhatóság, akkor szippantsak egyet, jobb lesz. Hajduk Károly olyan Don Juan, amilyen Don Giovanni Erwin Schrott. Velejéig rossz, mégis izgatóan hívogató, mert kinek kellenek a karót nyelt polgárok?  

2017. június 05., hétfő 10:59

Székely Csaba: Kutyaharapás (Szkéné)

„A Cigány látta a Saul fiát, a Szerb látta Saul fiát, az Ukrán nem látta, de nem is tetszett neki!”
 
(Szkéné [Nézőművészeti Kft., a Vádli Társulás és a Jászai Mari Színház együttműködése] – Székely Csaba: Kutyaharapás - 2017. május 31.-i előadás)

Igazi Zeitstück-öt láttam? Nem tudom, kicsit bekavart a Tarantino feeling. Azt viszont határozottan tudom, hogy régen nevettem ilyen jókat színházban. Nem vagyok büszke rá, mert nem szofisztikált, finom humoron, agyatekert okosságokon nevettem, hanem trágárságokon. Sokszor, hosszan. Vállalom, bár talán nem is a trágárságokon nevettem, hanem egy összeszokott színészcsapat önfeledt ökörködésén. 

2017. május 25., csütörtök 17:26

Vári Éva - portré

Az én sorsom ez, és nem vagyok vele elégedetlen” - Portré Vári Éva színművészről

Márai Sándor írja: „Ötvenéves korára a művével készül el az ember, vagy az életével.” De nem Vári Éva, ő ötvenéves korában belevágott egy új műbe és újrakezdte az életét. Egy szál magában nekivágott a budapesti közönség meghódításának. De nem ám addigi státuszában, pécsi sztárként, hanem árgus szemekkel figyelt „kis vidéki színésznőcskeként", a Józsefvárosban. Aztán Kiváló Művész lett, Kossuth-díjas és a Hallhatatlanok Társulatának tagja. A mai napig havonta tízszer színpadon áll, mert „miközben csinálom, sohasem vagyok fáradt”. Lehet, a közel hat évtizedes pályáján volt sok lemondás, csalódás, bánat és könny, de mégis Vári Éva az, aki érti és szívében érzi Bob Dylan életbölcseletét:„Boldog ember az, aki felkeléstől lefekvésig azt csinálja, amit szeret”. Márpedig, ha Vári Éva valamit szeret, az a színházcsinálás. 

2017. május 25., csütörtök 16:52

Feledi János - portré

„Nem kell mindig nyolcat forogni”  - Portré Feledi János táncművészről

Feledi János a táncművészek ifjabb generációjának tagja, még alig hagyta el a krisztusi kort, de már a magyar kortárs tánc egyik meghatározó alakja. Az általa alapított Feledi Projectnek 2016 októberében új bemutatója volt, Pilinszky: Szálkák címmel. A premier apropóján találkoztunk, beszélgettünk.   

2017. június 17., szombat 12:57

Wajdi Mouawad: Futótűz (Radnóti Színház)

„Örökké szeretni foglak….történjen bármi”   

(Radnóti Színház – Wajdi Mouawad: Futótűz - 2017. június 15.-i előadás)

Nagyon csínján kell bánni az ígéretekkel. Főleg a "szeretni foglak egész életemben" kezdetűekkel. Azt sem tudjuk mi lesz holnap, honnan tudnánk mi lesz 20 év múlva. Aztán ott vannak a titkok. Titkot birtokolni néha nem izgalmas, hanem borzalmas érzés. Elszigetel másoktól, a világtól. Lehet olyan teher, hogy beleroppanunk az őrzésébe. A darab főhősének, Nawal Marwan-nak  is sok titka volt, köztük egy szörnyű titok, aminek örökre annak kellett volna maradnia. Mert egy titokkal képesek lehetünk leélni az életet, de ha felpattintjuk a „titokzárat” sanszos, hogy mindent és mindenkit elpusztítunk magunk körül, ahogy Nawal Marwan is tette.   

Tehetetlenke oroszok Párizsban 

(Radnóti Színház – Dosztojevszkij: A játékos - 2017. június 7.-i előadás)

Én idáig azt hittem, Dosztojevszkij hőseinek jó része vagy lelki beteg, vagy idegileg kivan. Erre a Radnóti Színház előadásában annyi intrikától, pénzéhségtől majd kicsattanó, „egészséges” embert láttam, hogy már-már azt hittem egy Feydeau darabot nézek. A nyílt próba után kis csalódást okozott a bemutató, ott olyan izginek tűnt minden, volt lendülete, humora. Az előadásban ebből már csak pillanatok maradtak, főleg Csomós Mari és Schneider Zoltán megmutatkozása. 

Élet, halál, világegyetem 

(Katona József Színház – Duncan Macmillan: Lélegezz (Lungs) - 2017. június 1.-i előadás)

Kicsit becsapott a színházi darabismertető. Tény, a gyermekvállalás tárgykörére van felfűzve a történet, de mégis egy - brutálisan őszinte - love storyt látunk, a kezdettől a végig. Történetet egy harmincas, bizonytalan, sokat agyaló, mindent analizáló párról, akik számos, de mégsem helyrehozhatatlan hibát követnek el. Életük kicsit ismerős, kicsit mosolyogtató, olyan esendően emberi. Néha nevetünk rajtuk, mert nagyon is szomorúak vagyunk. 

Girl’s power  

(Katona József Színház - Philipp Löhle: Nem vagyunk mi barbárok – 2017. június 6.-i előadás)

I come only with my punishment
There comes only my conviction
Running is my fate
'cause I don't carry any identity papers
Lost in the heart
Of the great Babylon
They call me the Clandestine*
(Manu Chao)

Épp itt az ideje a színházi évad végének. Még egy-két szembenézés saját gyengeségeimmel, aztán mehetek terapeutához. Mert az esti színház sok gondolatot ébresztett ugyan, de én csak azon agyaltam, ha éjszaka bekopogna egy menekült hozzám, aki sötétbőrű és ételt, szállást, zuhanyt kér, mit csinálnék? Rosszabb ember lennék mint 10 éve? Nem hiszem. A világ lett félelmetes, kihívásokkal teli, de nagyon gyorsan. És sok mindenre választ kell találni magunkban, magunknak. Olyan válaszokat, amiket később nem bánunk, nem szégyellünk.

„Ne módosítsd az ügyvitelt”

(Katona József Színház – Puskin: Borisz Godunov - 2017. május 26.-i előadás)

Zsámbéki-leltárt tartottam az este. Igaz, főleg felvételről ismerem rendezéseit, a „forradalmi” színházalapításáról Székely Gáborral az 1980/90-es években még lemaradtam. A rendező munkái sohasem sokkoltak, kápráztattak, „csak” mutattak valami fontosat, amin lehetett gondolkodni. Van abban valami hátborzongató, hogy egy majdnem ötszáz éves hatalmi harc simán lehet mai, hogy Puskin közel 200 éve írott darabját nem kell aktualizálni. Zsámbéki az elmúlt években Ibsen, Brecht és Shakespeare színpadra vitelével sem törekedett a direkt belemagyarázásba. Mindig imponált, hogy gondolkodó nézőnek tart. Most valamiért halovány az eredmény, nincs meg az előadás végén a megszokott, fejbevágós felismerés. Pedig minden adott volt ehhez. 

1. oldal / 16