Iza színházban járt - MITEM 2018 - Brecht: Kaukázusi krétakör - Berliner Ensemble
hétfő, 30 április 2018 10:50

MITEM 2018 - Brecht: Kaukázusi krétakör - Berliner Ensemble

Értékelés:
(27 szavazat)

 

Zsákbamacska igazságunk van csak

(MITEM 2018 – a Berliner Ensemble a Nemzeti Színházban – Brecht: Kaukázusi krétakör  - 2018. április 14.-i előadás)

„Vértesek: Mit óhajt, kegyelmes úr?
Acdak: Semmit, kutyatársaim.
Egy nyalható csizmát, alkalomadtán.”

Éva: Dísztelen, kíméletlen és profi előadás.  Nem pihen a szemünk szépségen, nem élünk át jót. A színpadi sötétből  előbukkanó színészek és epizódok viszik a nézőt próbától megpróbáltatásig, zűrtől bajig. A közhellyé vált „elidegenítés” a gyakorlatban úgy működik, hogy a harcvonalba teszi az eszünket, de nem iktatja  ki a szívünket. Gruse nem okos, nem szép, de erős. Kell is erő erre a mocsok világra.
Iza: Kegyetlen néző vagyok. A Grusét játszó színésznő belépett a színpadra és onnatól kezdve egyre azt hallottam: „Csak nem egy szamovár?”. Mintha Körmendi Jánost láttam volna Csehov-paródiája Irinájaként. Egy derék német Gruse Vacsnadzét, aki kemény, szőke, kecstelen. A berliniek előadásában minden benne volt, amit Brecht színházáról tudok, különösen a híres V-effekt. Jó ritmusú, átgondolt előadást láttam, de hatást mégsem gyakorolt rám, még egy ici-picit sem. Lehet ez volt a cél? 


Iza: Talán fejben nem voltam ott még az elején, de mintha kimaradt volna a „Kié legyen a völgy? keretjáték, sehol a kolhozfaluk, kecsketenyésztés versus gyümölcstermesztés. Rögtön bele a közepébe, Abasvili kormányzó és felesége a húsvéti misén, ahonnan a kormányzó már nem tér vissza, a kormányzóné meg gyermekét hátrahagyva, inkább a ruháival menekül. Csak a szolgálója, Gruse Vacsnadze az, akinek nincs szíve sorsára hagyni a bukott hatalmasságok csecsemőjét, útnak indul a zavargások elől, elmenekül a hegyekbe. Olvastam, Brecht akként rendelkezett,  Gruse olyan legyen, mint Brueghel képén Őrült Meg (de Dulle Giret), akár egy igavonó: makacs, alázatos, béketűrő, semmi jóság vagy romlatlanság. Michael Thalheime rendező megtalálta a maga tökéletes Meg-jét Stefanie Reinsperger személyében. Az írói utasításnak maradéktalanul megfelelve, pont annyi női bájt vitt a figurájába, mint amennyi Körmendiben volt a híres/hírhedt Három nővér paródiában. A berlini előadásban a színésznő volt az egyetlen, aki szembement a brecht-i színház legfőbb jellemezőjével, minden társa „demonstrált”, ő azonosult szerepével. Két órán át könnye-nyála folyt, majd belehalt Gruseként a túlélésért való küzdelembe. Felszabadultan -  a tapsnál - boldogan csorogtak a könnyei, azt hiszem ez a félperc érintett meg játékában igazán, egy pillanatra.

Éva: Nem volt keretjáték, feszes, egyszerű lett minden. A sors kiszámíthatatlan akarata, hogy harminc pluszon túl minden magyar nézőnek a zseniális Körmendi János Irina-paródiája jutott eszébe Stefanie Reinsperger külsejéről (korpulens alkat, szürke zsákruha, két hatalmas szőke copf). Ez van, lépjük által glóriával. A java még hátra volt. Ha már érintés, akkor a magas C-n nyitás tetszett nagyon: ahogy a törpe termetű, sötétbarna nercbundás kormányzó torkát nyílt színen elvágják, és elindul a kaland  az erőszak, félelem és ostobaság birodalmában, az perfekt. Utazás Bosch Utolsó ítéletében. Az Énekes (Ingo Hülsmann) gusztusosra szoláriumozva, törtfehér alpaka öltönyben, trendi borostával egy álló mikrofonba kommentált, olyan magabiztos-cinikusan, mint Marlene Dietrich a csúcson. Sascha Nathan Lavrenti szerepében olyan testvért hozott, akinek a személyiségébe még a vérfertőzés és belefér, hidegrázásosan lassú, statikus jelenet volt Gruséval való egyezkedésük.

Iza: A darab másik „hőse”, Acdak bíró ebben az előadásban egy igazi – pukkancs - bohóc volt, s véletlenül sem a fortélyos és igazságos kisvárosi bölcs Salamon. Egy kis színészi magánszám Tilo Nest-nek, aki egy-egy mini-monodrámaként interpretálta a bírósági tárgyalásokat. Amúgy erős, igen beszédes beállításokkal, mi több durva jelenetekkel dolgozott a rendező epizódról epizódra. Gruse női szemérme elleni erőszak, bátyja által való kiházasítása szinte gyomorforgatóak voltak. Egyik nap „értekeztem” a facebookon egy vitában, hogy egy színész ne legyen szép, hitesse el velem játéka erejével, hogy vonzó. Hát a berlini együttesben azért elkelt volna mégis egy-két jókiállású aktor. Persze lehet, a brecht-i V-effekt is gát volt, hogy semmi ne késztessen azonosulásra a szereplőkkel, a történésekkel, hogy még rájuk se bírjak nézni.
Éva: Tilo Nest Acdakja dobta a ”na, most jön a humoros rész”elvárásokat, ítélkezése a „Majdnem-igazság Kurta aranykora” volt tényleg. Kétségünk nem volt, hogy a tengernyi erőszak közepette egy rendszerhiba eredményeképp lehet igazságot kapni. Ez ismerős.

Iza: Tudom, hogy a Krétakör Brecht egyetlen drámája az emberi jóság erejéről, mi több diadaláról. Mégsem ezt éreztem az előadás után. Valahogy semmit nem éreztem, elénekelhettem volna a Chorus Line-ból Morales dalát: I’m feeling nothing. Úgy gondolom, nem ez volt a cél.
Éva: „De ti, kik hallottátok a Krétakör történetét,/Fogadjátok el, amit a régi bölcsek mondtak: Hogy azoké legyen, ami van, akik jól bánnak vele.”Azért ez így jó lenne.

[Szereplők: Gruse Vacsnadze: Stefanie Reinsperger, Énekes: Ingo Hülsmann, Acdak, Szerzetes: Tilo Nest, Szimon Csacsava: Niko Holonics, Natela Abasvili, Gruse sógornője: Sina Martens, Maro, Első Vértes és más szerepek: Carina Zichner, Öreg, haldokló paraszt, Herceg és más szerepek: Veit Schubert, Lavrenti Vacsnadze (Gruse bátyja), Szárnysegéd: Sascha Nathan, Anyós, Sauva rendőr és más szerepek: Peter Luppa]

Megjelent: 270 alkalommal