Iza színházban járt - Kodály Zoltán: Háry János (Erkel Színház)
csütörtök, 09 május 2019 22:55

Kodály Zoltán: Háry János (Erkel Színház)

Értékelés:
(13 szavazat)

Nemzeti Mézeskalácshuszár Élményközpont

(Erkel Színház – Kodály Zoltán: Háry János – 2019. május 3-i előadás)
   
Éva: A penetráns 99-es buszról egyenest egy légmentesen lezárt mézeskalácsvilágba jutni: csoda, hogy nem kaptam keszonbetegséget. Profi kiállítás, kórus, tánckar, becsületes éneklés, lassú, néha bugyuta próza, helyenként felfénylő humor. Az az egy kérdésem van, hogy miért nincs egy kérdésem se. Ez a rendezés megmutatja, mit gondoljon az ember és kész. Azzal meg, hogy a tapasztalataim szerint egyáltalán nem klappol minden, ami magyar, kezdjek, amit akarok. Hazafelé újra a 99-esen.
Iza: Münchausen örökre Milos Kopecky, na de Háry János örökre úgy néz ki, akár Szirtes Ádám és úgy szól, ahogy Melis György. És az öreg Háry, nem Deák, a haza bölcse, hanem egy kocsmában ivó, nagyabonyi nagyotmondó, Ennek ellenére, Vidnyánszky Attila Háry János című daljátéka igenis hatással volt rám, sok mindenre ráébredtem, amit most megtartok magamnak. Az meglepett, hogy nagyobb volt a közönség ovációja, mint Cecilia Bartolinak, Placido Domingonak Salzburgban vagy Bécsben. Pedig „nagy hangok” mutatóban sem szóltak a színpadon.  


Iza: Van az a réges-régi, fekete-fehér, Szinetár Miklós rendezte film. Messze a tökéletestől, de mégis a magyar Münchausen-story szép adaptálása. Megvolt itt is minden, a nagyabonyi kocsma, ahol az öreg Háry János felidézi ifjúkori kalandjait. Mária Lujza kisegítése a galíciai és burkus határon, aki ezért magával viszi a Burgba a délceg határőrt. Ott Háry a vad arabs lovat betörte, majd majlandi csatamezőn Napóleont térde kényszerítette. Az is megvolt, hogy nem kell Mária Lujza kacsója, csak Örzse szíve. Az Óz a csodák csodájában is sok Pöttöm-falva, de mégis működik. Itt valami hihetetlen történik a színpadon a túlzások terén. Példának okáért nagyobb a magyar gólya, mint a burkus medve. Tudom én persze, hogy a daljáték pár évvel Trianon után íródott, s éltető táptalaja a magyarok nemzeti önérzete fényezésének. Osztrák, olasz, francia balga/bamba, bezzeg  a magyar legény - nem bírom kihagyni -„Európa DNS-e.”  
Éva: Kezdés előtt elhűlve láttuk, hogy négyszáz iskolás üget be, de flottul ment a logisztika. Népi-nemzeti dalszínházban vagyunk, matinén, dixi. A Háry, mint daljáték referenciapont, ha fogott rajtunk a Kodály-módszer, ha nem. Rajtam nem, de igenis hidegrázósan szép-ép az intermezzo, a szegény vagyok.., a toborzó. És igen, Melis, Palló, Gregor – harminc-negyven éves felvételeket játszunk újra, meg újra. Mert gyönyörű és kész.

Iza: El kell ismernem, hogy a díszlet valami pazar, mégha kissé fantáziátlan is, hisz a főhangsúly a monumentalitáson van és azon, hogy a kórust és a tánckart el lehessen egyszerre rendezni a színen, Alekszandr Belozub munkája. A jelmezek (Bianca Imelda Jeremias) pedig gyönyörűek. Örzse szettje kijöhetett volna egyenesen a Néprajzi Múzeumból. Ami fájón hiányzik az a „hangok” és a színészi játék. Aki egyszer is hallotta Domahidy Lászlót Marci bácsiként a Bordalban vagy Melis Györgytől a Fölszántom a császár udvarát énekelni és játszani, az nem éri be kevesebbel. A Háry egy daljáték, nem zenés illusztráció.
Éva: Látszik a pénz a produkción, látszik ám. (Ez jó, de azt számolgatom, hogy a tánckar ruhái árából a Stúdió K egy évig játszana, ez viszont baj.) Stilizálás, pompa, skanzen-zártság, helyenként humorukat vesztett, erőtlen prózai részek, mindez egyenetlenné tesz a rendezést. Lírában erős, humorban felemás, a próza  gyengíti, a Háry-Örzse (Haja Zsolt-Gál Erika) dalok emelik. Az lehetett az elgondolás, hogy a prózát felviszik a daljáték szintjére, de ezt már elengedte a rendező, szabad utat hagyva a változó intenzitású és színvonalú alakításoknak. Az öreg Háry -Háry - kis Háry hármas nem újdonság, azonban nekem sok volt a folyamatos acélos arcélű magyar jövőbe való előrerévedés, már ha van ilyen. A gyermek Háryként Molnár Örs Apor pontos, lelkiismeretes játéka gyermekkora önértékével kiegészülve túlmutatott az alakításon. Annak meglehetősen örültem, hogy Napoleonnal (Bátki Fazekas Zoltán) való elszámoláskor nem kerültek elő trianoni frusztrációk, a darab előtörténetében voltak ilynek.

Iza: Ebben az elődásban három dolgot értékelhettem. Remek volt a kórus, szépen, összehangoltan, erővel szólt. A császárnét játszó Váradi Zita kitűnő, mértéktartó komikai készségről adott tanúbizonyságot, csengőn, az előadásból kiragyogó szopránhanggal. Ő vette azt az akadályt, hogy ez egy daljáték az ének mellett a próza is fontos. Végül a Generál Krucifixet játszó Hoffmann Richard, prózai szerepben.
Éva: A pályáját rendkívül tudatosan építő Hoffmann Richárd szép szerepátvétellel olyan könnyed-aranyosat játszott, mintha egy magyar-osztrák mesében lenne a szimpi schwartzgelb mesefigura. Önlefokozás úgy, hogy letépi a melléről a tükrös mézeskalácsszívet: azért kellett ehhez arányérzék, hogy  ne legyen túl cukros. Sikerült.És igen, nagyon szépen epekedett Mária Lujza után ez a Krucifix, én biztos nem Ebelasztint választottam volna.

Iza: A Háry Jánosban az ízlésen és a kényes egyensúlyon múlik minden. Ne csússzon könnyes rezignációba, s a humor ne röhej legyen. Ebben az előadásban ez nem sikerült, a komolyság mosolyognivalón pátoszos volt, a humor meg nem pajkos szemhunyorítás, hanem fejbeverős, értsed meg! Az összbenyomásom: bohózatot látok. Pedig Kodály nem annak szánta. 
Éva: Van itt fejre tapadó kitömött macska és profi toborzó. Vidnyánszky Attila  meg van olyan jó rendező, hogy ha akarná, meg tudná mutatni, hogy a háryjános-i magyarcentrikusság csak a mesében működik.

(Az Erkel Színház felvétele.)

Megjelent: 236 alkalommal