Iza színházban járt - Sipos Vera: Silence Book/ fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak (Trojka Színházi Társulás)
vasárnap, 12 május 2019 13:34

Sipos Vera: Silence Book/ fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak (Trojka Színházi Társulás)

Értékelés:
(45 szavazat)

Be my Baby  

(Trojka Színházi Társulás – Sipos Vera: Silence Book/fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak - 2019. május 11.-i előadás)
   
Vaskos hazugság lenne állítanom, hogy az évad előadását láttam, bár lekötött, nagyon is. A fizikai színházzal csak ismerkedőfélben vagyok, Horváth Csaba és Hegymegi Máté produkciói a referenciám. Persze egy előadásban sem körözött még a szereplők lábfeje az  orromtól pár centire. A történet bergmanos, lélektani konfliktusokkal szöszöl, nem működő párkapcsolatokat mutat meg. Van ritmusa, a hangulata skandivánosan távolságtartó. Bele lehet feledkezni, várja a néző a csavart, ami végül elmarad, de valahogy ez mégsem baj.

Sipos Vera darabja egy kissé furcsa (csonka)család életét követi nyomon, három generáción át. A nagyszülőket csak a nagyapa képviseli, fia, Ralff, lánya Gitte. Ralff nős, feleségével Inezzel két nagyfiúk van, Lenning és Bill. Már a fiúk is párkapcsolatban élnek. Lenning felesége Bertha, Bill asszonya Teresa. Ralffnál beütött egy kis kapuzárási pánik (vagy szerelem?), szeretője Susan, aki a négyéves Olbe-val ajándékozta meg. Gitte férjnél volt, lánya a kicsi Gitte, már tizenhárom éve, hogy Karl elhagyta. A tizenhárom szerepet hatan játsszák: Kulka János, Mátrai Lukács Sándor, Nagy Dóra, Sipos Vera, Bárnai Péter és Soós Attila. Soós a darab rendezője és vélhetően koreográfusa  is. 

Az azért megvan, hogy a fizikai színházban az előadás résztvevői nemcsak prózában, testükkel, mozdulatsorokkal is kommunikálnak, a zenének, ritmusnak kiemelt szerepe van a gondolatok, a történet közvetítésében. A Hold21 HPS Kultszalon Bálterme – bármilyen századelős, elegáns dekadenciát sugároz is - legalább olyan furcsa helyszín színházat csinálni, akár az OSZMI Télikertje, ahol a korábbi produkció, a Cseresznyéskert bemutatója volt. (Előadás közben szét is kapta a társulat az egyik bejárati ajtó díszlécét, lerepült a játék hevében.)

Érthető mód a nagyapával nyitunk, aki dühösen osztja ki a családját: „Ezek teljesen hülyék!” Inkább életképtelenek, mint hülyék. Életük egy-egy meglesett pillanatát látjuk az este során, de sem a történeteik, sem azok színpadi megjelenítése nem egyenletesen erős színvonalú, nincs meg mindben az impulzivitás. 

Sok ötletes és meghökkentő mozzanata van a játéknak, pár látványos, ismétlődő mozdulatsorral. Sipos Vera „pókasszony” produkciója egyenesen lenyűgöző, feltornázza magát a szobasarkában a plafonig, s azt is megmutatja pókként miként is seper a padlón. Van a jelenetnek egy enyhe gregorsamsa-s érzete. A színésznőhöz fogható kortárstánc tudással csak Soós Attila rendelkezik a csapatból, így az ő vállukon nyugszik a mozgásszínházi betétek levezénylése. Soós – számomra - Buster Keatonra emlékeztető játék-és mozgásstílussal bír. Majdnem érzéketlen, kifejezéstelen arccal fokozza a komikus vagy drámai hatást, mintha folyamatosan álarcot viselne. Ez párosul a rogyasztott, gumiláb technikával, ami egyedi színpadi jelenlétet kölcsönöz neki. 

Végig remek, sodróhangulatú zene kíséri a produkciót. A Beatles egyik klasszikusával nyit a játék, s a refrénben benne minden, ami elénk került: Live and let die. Maradtunk a Cseresznyéskertben megütött 60-as évek zenéjénél, amit most egy Phil Spector szám, a The Ronettes Be my Baby-je képviselt. Nem tudom ki a társulat zenefelelőse, de másodszorra bizonyítja, hogy a dalválasztásokkal nagyon tud tudatalatti gondolattársításokat ébreszteni az előadáshoz.

Az este egyik legerősebb jelenete – pókasszony mellett - Lenning és Bertha párkapcsolati válságának bemutatása. Bertha (Sipos Vera) úgy érzi szerelmes, s megosztja gondolatait, érzéseit férjével (Bárnai Péter). Kicsit bárgyú módon, vele akarja közösen megélni, átélni azt az érzést, mit jelent számára egy másik, izgalmas(abb) férfi puszta fizikai jelenléte, mennyire felajzza a gondolat, hogy újra találkozhat vele, s mennyire vágyik valami új szerelem után. Lenning nem fogadja jól a vallomást, első, tehetetlen dühében majdnem megfojtja Berthát, a nőt csak Bill betoppanása menti meg. (Jelenetek egy házasságból.)

A produkció vitathatatlan csúcspontja a szerető, Susan (Nagy Dóra) és Ralff (Mátrai Lukács Sándor) találkozása, amikor az apa meglátogatja a négyéves Olbe-t (Kulka János). Az anya keményen dolgozik azon, hogy kicsi zsenit neveljen fiából, nyelvet tanulnak és Olbe jó benne. De a kisgyerek az apját akarja, annak törődését, szeretetét, amit soha nem kaphat meg teljes egészében. Neki csak a lopott percek jutnak, ő titkolt szégyene apjának. Mátrai Lukács eljátssza a tipikus vasárnapi apukát, aki nem hoz ajándékot a fiának, a gagyi Casio óráját csatolja le a kezéről jobb híján, Olbe hálából angolul tagolja, hogy azon éppen: half past seven. Nagy Dóra megmutatja, hogy Susan már mindent feladott, csak a gyerek van már neki, a titkolt gyerek mellett a titkolt metressz, már nem dúdolja neki Ralff a Be my Baby-t. Beszédes, ahogy támogatóan fia fülébe sugdos annak angolnyelvű produkciója alatt, büszkeséggel mutatva Olbe tudását, tehetségét, a köztük lévő – kényszerszülte -, eltéphetetlen szimbiózist. Ez maradt neki az elmúlt szerelemből. (Fanny és Alexander) Pedig a fia tudja már és majdnem autista módon hajtogatja is: „Soha többé”. (Őszi szonáta) 

Ahogy Olbe-Kulka kuporgott a széken a szülők között, valami furcsa dolog történt. Az, hogy van olyan jó színész, hogy hatvanévesen tökéletes négyéves a színpadon, a kisgyerekek minden jellemző gesztusával, fintorával, nem újság. Azt viszont igen, hogy nem paródia volt ez, hanem véresen komoly, megélt, átélt színészi produktum. Nem jelen volt, alakított, játszott, szerepet szintetizált. Ahogy ott ült összeszorított térddel, felhúzott, előreejtett vállakkal, Olbe-ban ott volt Dan Gordon az Esőemberből, a Három nővér Kuliginja, az Angyalok Amerikában halálos beteg Roy Cohn-ja és Pozzo. Kulka on the road again, ahogy Olbe szótagolná. 

Mosolyogtam magamban, hogy Lakatos Márk a látvány-és jelmeztervező. Ha négy színes, kárpitozott szék látvány, akkor igen. (Oké, a jelmezek harmonizáltak a négy alapszínnel, olíva, mályva, kék, drapp.) Igazán egyedi stílusa csak Kulka jelmezének volt, Popeye, az egyszerre kölyök-és aggtengerész. Jól állt neki. 

Sipos Vera színpadi víziója – mert inkább ötletelés ez mint színmű - nem hibátlan, de biztató színházi kezdeményezés. A MITEM klasszikus, nehéz, pátoszos darabjai után igazi felüdülés. Jó nézni a trojkás produkciókat. Azt, hogy miként csinálnak színházat. Soós Attila rendező/szereplő/szervező az előadás előtt egy intim terű játszóhely ajtajában fogadja a nézőket, előadás előtt köszönti is őket, s a játék terhe után is van figyelme arra, hogy marasztalja a közönséget. Ahogy Latinovits mondta: "a színház az emberi lélek műhelye”, megértem, hogy Kulka itt érzi jól magát, nem a kőszínházban. Játék van, szépen, átgondoltan, nem színházüzem.   

(Bokor Krisztián felvétele.)

Megjelent: 2962 alkalommal