Iza színházban járt - Spiró György: Honderű (Pesti Színház)
szombat, 14 szeptember 2019 18:34

Spiró György: Honderű (Pesti Színház)

Értékelés:
(36 szavazat)

Tét nélkül

(Pesti Színház – Spiró György: Honderű - 2019. szeptember 6.-i előadás)

Bűnösen kevés alkalommal fordultam meg a Budapesti Kamaraszínházban, de a Honderűt speciel láttam. Katartikusan jó előadás volt. Akár húsz évvel ezelőtt ott, most a Pestiben újra Valló Péter vitte színre a darabot, Szlávik Istváné a díszlet és Szakács Györgyi jelmezeit viselik a szereplők. A színpadon a teátrum vezetőszínészei. Pár évvel ezelőtt Spiró Kvartettjét már néztem így a Pestiben, hogy az eredeti darab teljesen áthangolódott, elveszett az, amiért izgalmas, érdekes.   

Annamari 82 éves. Az előadás nyitóképében tüftig úrhölgyként sminkelget öltözőasztala előtt. Szlávik István díszlete egy jobb napokat látott, értelmiségi, középpolgári lakás, plafonig érő könyvespolcokkal, zongorával, stílbútorokkal. A villany és gáz kikapcsolva, a mázsányi görög írott klasszikusát petróleumlámpa fénye mellett olvasgatja. Fizethetne, de a rezsi kiegyenlítése ellentmondana önérzetének. Jön is foglalni a végrehajtó. A férfival együtt érkeznek fiatalkora tanúi is, a szintén nyolcvanas, egykori lovagok, egyik férje – mert abból hat volt - iskolatársai. Nem uzsonnázni, párbajozni, egy hajdani afférjukat rendezni, amíg nem késő. 

A nyolcvanas özvegy, az alig ötvenéves Börcsök Enikő. Nem tud öregasszonynak kinézni, még ősz parókában sem, sőt, ez mintha még fiatalítaná is. Ahogy a férfi szereplők sem 80+-osok, a 70 innenső felén még. Adott rögtön a kérdés, ha nincs négy, kinézetében is 80-asnak hihető színésze a színháznak, miért a darabválasztás? Vagy miért nem „csalnak el” egy évtizedet?   

Lehetne persze az apropó témájának aktualitása. De Spiró műve két üzenettel bír: főhajtás egy már letűnt világ morális tartásának, és a jó értelembe vett - nem kiforgatott, így szemforgató módon megtiport! - hazafiasság eszméjének. Ennek hangsúlyosan meg kell jelennie.  Emlékszem, a BUDKAM előadásában a dialógusok ereje miként hatott. Már örök sértettséggel színpadon álló Sinkó László (Frídhof) és a csupa bűbájjáték, robbanó jelenlétű Haumann Péter (Zoltánffy) vitáztak, szinte izzott a levegő, tétre, vérre ment. Gera Zoltán (Pukánszky) epizodistaként csodásan illeszkedett hozzájuk. Törőcsik Mari kislányosan mosolygós, az életbe már belefanyarodott Annamarijával remek négyest alkottak. Olyan rétegezett emberi sorsokat mutattak, hogy az nosztalgiát keltett még egy szörnyű kor után is, azt aranykornak látva. Komédia volt ez akkor is, de mélységgel, tragikummal.

Itt már maga az vicces, hogy Annamari a gyerekkori pajtásai lánya lehetne, nem pedig életkortársuk. A szerepek és szereplők valós kora közötti különbség, a női szereplő javára a férfiak ellenében fennálló több évtizedes korkülönbség mindent megborít. Egyik férfi szereplő esetében sem válhat hitelessé a nő iránti félévszázados szerelem. Aminek az a következménye, hogy inkább az ebből adódó helyzetkomikumok adnak okot nevetésre, s nem a megismert emberi sorsokkal való azonosulás az együttnevetésre. Kern András Pukánszkyként mutat némi komikus roskatagságot, de Lukács Sándor Frídhofja és Márton András Zoltánffyja még maga a vitalitás. Dinamikusak, ami néha kifejezetten ellentmondásos az adott szövegkörnyezetben, mert a fizikai leromlás és a még meglévő, majdnem genetikus morális szilárdság együttállása adja a darabban a karakterek tartását.

Lukács Sándor bölcsen „doktor bácsis”, emberséges és elegáns a színpadon, Márton András és Kern András „fáradtharsány” játékában sok a geg, néha egymás irányába is. Nem teremtődik meg a színpadon az a lélegzetet is visszafojtó feszültség, ami anno Sinkó és Haumann között. Csak egy újrafolytatott „diákvita” Frídhof és Zoltánffy eszmecseréje. Igaz, volt némi pikantériája a Pesti Színházban hallani egy darabbéli dialógot: ”Maga nem tudja, ki volt Várkonyi Zoltán?/ Hát nem.../Színész, meg rendező.../Tízegynéhány évvel utánunk odajárt a Latinovits, arról se hallott?/ Az a színész, aki vonat alá ugrott.”

A végrehajtó szerepében Orosz Ákos igazi handlé, nem a fehérgallérosok közül. Arányérzékkel. Nagyon jó ellenpontozza a figurát, ahogy a piciny hatalmával is visszaélő, műveletlen kisember egyszer csak kapcsol és megérezve valamit a ciszterek erkölcséből – a hajdani Szent Imre Gimnázium diákjai a férfiak - tippeket ad Annamarinak, hogyan kéne megúszni mégis a végrehajtást.

Szakácsi Györgyi jelmezei az urak esetében elegáns háromrészesek, hisz ünnepnap van számukra, ahogy Annamari fekete csipke koktélruhája is. Orosz Ákos vajszínű, buggyos vászonnadrágja, bordó inge, zöld műbőrdzsekije, bordástalpú bakancsa, maga a valóság, végrehajtó munka közben Budapesten, a Józsefvárosban. (Ahogy Krúdynál mondja a vidéki orvos felesége, mi csak „parasztdoktorok” vagyunk, ő „parasztvégrehajtó”.) 

Börcsök Enikőnek minden tudására és képzeletére szüksége van. Most nem segít, hogy „magára hajtja” a szerepet, mert nincs, amit magából hozzáhasonlítson, hozzátegyen. Mit tudja még ő empirikus szinten, milyen lehet egy huszonéves unoka nagyanyjának lenni. Azzal sem próbálkozik, hogy ebben a „társaságban” femme fatale legyen, nincs benne kacérság, vibrálás, csak tömény életbölcselet: „jól van fiaim”. De Börcsök – a 40-en túli virulens – korosztályú színésznők legjobbjai között van, megoldja, kiizzadja magából, mert ő megszerethette a próbák során Annamarit, azt szeretné, ha a közönség is. Szép feladatai vannak a Pinceszínházban, a Radnótiban, ott láthatóan örömmel, kedvvel van a színpadon. Rendez Veszprémben és tanít is. De a Víg az a színház, ahol „otthon van”, ha az otthoniak nem is kényeztetik, Az utóbbi két-három évad szerepei: epizód a Premierben, Katyerina Ivanovna a Bűn és bűnhődésben, Gertrúd a Hamletben, egyik sem rászabott, neki kitalált karakter. Talán csak az Ibsen darab Ellája, a J.G. Borkmanban. Türelmes megadás, kiváró bölcsesség, lemondó szelíd mosoly lehet benne, ahogy színpadi Annamarijában is.

Az előadásban öt tisztes alakítás, bár különböző mélységgel ábrázolt emberi sors. De ez a szereposztás nagyon nem felel meg a Spiró-darab „elvárásainak”. A rendezés már kipróbált, igazán profi, bárcsak minden színházi előadás mindig legalább ilyen lenne. Ugyan biztonsági panelekre épül, és főleg arra, hogy a színészeket szereti a közönség, na és a műben felbukkanó humoros szálra. Nem aknázza ki a szereplők sorsában lévő megalázottságot és meggyalázottságot, az ethoszt. „Csak” komédia ez, a nézőtéren megélhető tragikum nélkül. 

Persze kellemes színházi este, bár már az Anna Cukrászda előtt halványodik. Ahogy kedvenc színésznőm tartja: „nem lesz attól olcsóbb a kenyér, ha van egy színházi bemutató”. Valóban. De azért valami tétje kell, hogy legyen, azontúl is, hogy felmegy-e a függöny.  
 
(Kép: Toldy Gábor)

Megjelent: 1113 alkalommal