Carlo Goldoni mára klasszikus műve, a Két úr szolgája most 1963-ban és Brightonban játszódik. Francis Henshall - egy igazi link - főnökét, Roscoe Crabbe-et meggyilkolták, s hirtelenjében két állást is vállal, két guvnornál dolgozik. Az egyikük Rachel Crabbe férfi álruhában, a másik meg Stanley Stubbers, aki megölte Rachel testvérét, Roscoe-t, de amúgy a lány titkos szerelme. Egyikük sem tudja, hogy a másik is éppen Brightonban van, így aztán Francis ugrál közöttük, de úgy, hogy a színdarab csúcsjelenetében egyszerre vacsorázik két gazdájával.
A darab alapötlete nem egy szimpla szerelmi szál, hanem kettő, sőt három. Két alvilági banda házasság útján való egyesítése zajlana éppen, a Crabbe-klán férfi tagja – Rachel sajnálatos mód már halott testvére, Roscoe – éppen elvenné Pauline-t, a Clench-klán fejének, Charlie-nak (gúnynevén a „Kacsa”) lányát. De a lánya Alan-be, egy kezdő színészbe szerelmes, aki viszont Charlie ügyvédje, Harry Dangle fia.
A Londoni Nemzeti Színház repertoárján ritka az ilyen, szinte sitcom-szerű show, talán azért lett bombasiker. A nyitókép egy nappali – és hol voltak még a bemutató táján, jó 10 éve a The Crown című sorozat sikerétől -, valami elképesztő vacak és uncsi dekorációval, panelszerű párbeszédekkel. Aztán belép Francis (James Corden), felnéz a falon függő királynői portréra, és megkérdezi: „Ki ez?”. És ez az a pont, ahol elszabadul az, amit „angol humornak” aposztrofálok én, akinek azért erről csak olyan Monthy Python-os, felszínes tudása van. Mostanában adták Michael Caine Alfie című klasszikus moziját a Dunán. Mark Thompson designer mind a jelmezekben, mind a színpadképben abszolút hűen adta vissza a ’60-as évek angol „műanyag valóságát”. A nők, akár a Folytassa… sorozatban, olyan Barbara Windsor-osak a férfiak meg mintha a Benny Hill Show-ból léptek volna ki.
Corden jelmeze egy tanulmány. Háromrészes, mindenhol szűk, barna/mustár kockás öltöny, boka felett lengő véggel, hozzá zöld káró kockás golf zokni és drapp, félretaposott műbőr cipő. Maga a színész meg olyan, akár Mály Gerő szőkén, a megtestesült „Pepi szép, Pepi okos, Pepi jó”. Megvan benne a mackós esetlenség, a kisfiús báj, ha kell az akrobatikus fürgeség és remekül hozza cockney és ír akcentust is. Itt nem a The Late Late Show gegmanje, aki dalolászik a kocsiban Adele-al vagy Jennifer Hudson-el. Azt, hogy stand up komikus (is) remekül kamatoztatja, olyan természetes mód vonja be a közönséget az együttes játékba, akár egy éjszakai bárban mogyorórágcsálás és whiskey-zés közben tenné. James Corden végig annak tudatában játszik, hogy ezt a szerepet neki írták, egyszerűen betölti a színpadot furcsa, vicces személyisége.
A színen vizuális és verbális komédia folyik, kitűnő epizodistákkal. Például a nyolcvan és kilencven közötti Alfie (!) nevű pincérrel, akit Tom Edden játszik. Esik-botlik, visszapattan, az angol humor esszenciája, kihagyó pacemakerrel. Oliver Chris – A Szentivánéji álom Theseusa – itt is „jó pasi”, stupidan kocka, Eton-i iskolai sznobizmussal és arroganciával. Ö Stanley Stubber, az egyik szerelmes ifjú, míg Daniel Rigby Alan-ként – a másik tesztoszteron hajtotta fiatalember - akár a ’60-as évek színpadáról lépett volna le, egy amatőr színész-beat-nik.
Jemima Rooper Rachel-ként egy női Ringo Starr, illeszkedve a darab zenei betéteihez. A Craze nevű négytagú együttes énekes-gitárosa úgy néz ki, akár Buddy Holly, mégis igazi „beatles-szes” számokat játszanak a jelenetek között, hangulatot adva a történéseknek. Suzi Toase Charlie csinos könyvelője Dolly szerepében a darab hangsúlyozott szexbombája, de aggyal. Charlie-t Fred Ridgeway hozza, a szkeptikusa apát, aki lényegében eladja Pauline lányát Roscoe-nak, adósságai fejében, mert alapelve: a szerelem gyorsabban halad át a házasságon, mint egy kiskutyán a sz@r”.
A cselekmény végén eléri minden pár a boldog „egyesülését”, harmadik gerle párként Francis és Dolly is révbe ér.
Jól hatnak a bugyuta poénok is. Amikor Rachel-nek azt mondja Alan, hogy ő a nemezise, s Francis-hoz intézett segítségkérésére a szolga azt a magyarázatot adja, hogy a nemezis egy idegen szó, talán francia és azt jelenti Citroen vagy a „Minek mész Ausztráliába, szereted az operát?” Még az is szórakoztató, ahogy James Corden ügyesen mogyorót kapdos a levegőből vagy szendvicset kunyerbál a közönségtől. Igaz sonkás-sajtos-majonézes-paradicsomos- uborkásat akar és csak egy humuszos szendvicset kínálnak neki!
A színházi élményt az örömteli, felszabadító színészi játék adja, és az egészen zavarba ejtő humor. Igazi – nem izzadságszagú - commedia dell’ arte ez, tényleg mintha rögtönzött frissességet látnánk. A felszín alatt persze érezhető a nagyon is aprólékos rendezői tervezés, amit eltakar a valóban könnyednek látszó, mintha spontaneitás. Piros pont a National Theatre London-nak, hogy éppen ezt a darabot tette nézhetővé a YouTube-on 2020 áprilisában.
