Óh, az a csodás szcenika 

(Nemzeti Színház – Kirill Fokin: King Lear Show – 2024. május 12-i előadás)

A Lear király olyan, akár a Faust vagy a Varázsfuvola, remekmű egyben intellektuális utazás, és sokkal többet mond annál, ahogy azt elsőre gondolnánk. King Lear Show címmel színpadra került - Fokin & Fokin által fémjelzett - adaptáció bizonyítja is a tézist. Először láttam a Nemzeti 72 darab podesztjének nagytöbbségét munka közben, ahogy a legváratlanabb alakzatokban több méteres szintváltásra, húsz másodperc alatt ferde színpad kialakítására képesek. Ebben a fiatalabb közönséget megcélzó, hírekkel és reklámokkal provokáló feldolgozásban erősen munkában volt a gépezet. Az ámulatba ejtésen túl van az előadásban némi „csend” is, ahogy a mondanivalója is világos, de a dráma titokzatos kétértelműségével erősen adósak maradnak az alkotók. 

Kocsonya vs. rákleves  

(Örkény Színház – Kincses Réka: A Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza - 2024. május 18-i előadás)

Az a család, ahol még nem volt balhé karácsonykor, nem is igazi család. Ahol ilyesféle balhék vannak, sosem volt vagy lesz család. A szerző tucatnyi témába belekap a majdnem kétórás, karácsonyestét leíró kamaradarabjában. Azonban története így mindennek csak a felszínét képes felpiszkálni, a sok szál közül egybe sem tudunk igazán belekapaszkodni, azt átgondolni. Kárpótol ezért Csákányi Eszter játéka - évek után újra - értelmet adva annak, hogy éppen az Örkény Színház tagja, és az Y-generációs Mesés Gáspár elvarázsolt-elrajzolt színpadi jelenléte, aki csodásan érzi a német és magyar emberek, a kultúrák közti különbséget, és képes ezt a színpadon megmutatni. Az előadás – számomra is végre – egy érthetően élvezhető kortárs darab színrevitele az Örkény Stúdióban.  

Amióta elhunyt Gabriel García Márquez (2014) siratom, hogy nem olvasok többé hasonlót a Szerelem kolera idején vagy az Egy előre bejelentett gyilkoság története című könyveihez. És mégis drukkoltam, hogy örökösei, két fia, Rodrigo és Gonzalo – ahogy fogalmaztak - hosszú és keményen gondolkodás után tartsák tiszteletben apjuk meghagyását: „Ez a könyv nem működik, meg kell semmisíteni.” Ma már nyilvánvaló, nem ezt tették, ha tíz évig altatták is, kiadták ezt a vékony kis kötetet. Figyelmeztettek ugyan, hogy „nem olyan csiszolt, mint a legnagyobb könyvei….van benne ellentmondás…..mégis úgy érzik, hogy megvan benne Gabo védjegye, írásstílusa".

Egy élet a periférián – (Sally Bedell Smith: Károly)

III. Károly trónörökösként több mint 70 évet élt árnyékvilágában, miközben végig a nyilvánosság előtt élt. Születése pillanatától kondicionálták egy olyan „munkára”, amelyet csak akkor kaphatott meg, amikor az anyja meghal, és már rég nyugdíjaskorú volt, amikor „dearest Mumy” letette az uralkodói pálcát. Övé a 20. század egyik legvalószínűtlenebb, egyben legnehezebb élete, ha aranykanállal a szájában is él. Olvasva Jonathan Dimbleby 1994-es hercegi életrajzát azt hittem, hogy mindent tudok róla, de nem. Életrajzi csemege ez a könyv, egyben pszichológiai tanulmány és többdimenziós portré egy emberről, akit az egész világ ismer, és aki egész életében azt hajszolta, hogy végre komolyan vegyék. Az biztos, hogy Károly igényel egy főállású pszichoanalitikust 0/24-ben. 

Ildikó & Erik 

(Radnóti Színház - August Strindberg: A pelikán – 2024. május 9-i előadás)

A Radnóti színházi csemegét tartogatott az évad végére, Strindberg egy kevésbé ismert darabját, A pelikánt. Már a Julie kisasszony és a Haláltánc is sejteti, hogy írójuk nem lehetett egy könnyű személyiség, de azt nem, hogy ennyire utálta az (erős) nőket. A darab főhősnője egy energia-lélek-test vámpír anya, az emberi gonoszság testet öltött démona. Tóth Ildikó a szerepben nemcsak a karaktert, de a színházat, és a pesti Broadwayt is betölti. Az érzékeny idegrendszerű, manipulatív, nárcisztikus nőtípus olyan széles spektrumát mutatja meg a szerepben, amellyel nagy elődei - Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Vass Éva – asztalához ült. A színpadi „surranópályán” pedig a fiatal Major Erik - az évadban már másodjára – jóleső meglepetést okoz.

Az utolsó – úgy istenigazából - korszakos színészek egyike. Arca végig kísérte életünket, amikor ovisok voltunk már akkor felkapott, foglalkoztatott színész volt. Mára a színházi közélettől és a színházi élettől is visszavonult legenda, aki évtizedek óta – akár egykori társulata oszlopos tagja, Gábor Miklós – publikál, színházi visszaemlékezéseket ír, hét kötete jelent meg eddig. Már harmincnégy évesen megkapta a Kossuth-díjat, vagyis a Kádár-korszak elismert (és futatott) színésze volt. Az Orbán-rezsim szintén elismeri munkásságát, a 2014-ben alapított Nemzet Művésze-díjat az elsők között adományozta számára, 2018-ban pedig a Magyar Corvin-lánccal jutalmazta munkásságát, ő az egyetlen színművész eddig, aki a második legrangosabb állami elismerésben részesült.  

Regény, amely kilóg korunk irodalmából: nem női regény, nem skandináv krimi, nem húszéves világsztár lényegében nem is létező karrierjének ötszázoldalas méltatása, és még táplálkozási vagy életmód tanácsokat sem ad. Ellenben: ízesen szól, szabadszájú, de mégis csendes, merengő hangvétele van, ráadásul az utolsó oldalak is tartogatnak még meglepetést az olvasóknak. Akik átjutnak az első 8-10 oldalon, és ráéreznek az írók stílusára, azoknak letehetetlen olvasmány lesz. 

Viaticum  

(MITEM 2024 - Sardegna Teatro, Teatro Bellini Napoli, ERT Emilia Romagna Teatro Fondazione, Fondazione Teatro Due Parma - Alessandro Serra: TRAGÉDIA | Oidipusz éneke – 2024. április 27-i előadás)

Az elődásban benne van Serra korábbi produkcióinak minden kifejező, egyben esztétikai kódja, amelyek ismertté tették színházát. Mesteri fény- és hangjáték Szophoklész művei után arról, hogy a rendező miként képes egy hatalmas esztétikai szuggesztióra redukálni az Oidipuszt. A történet klasszikus szerkezetében, látványos képek egymásutániságán át lépésről-lépése követjük Oidipusz bukását és az anyagi világból való szabadulását. A produkció képes visszaadni a dráma dramaturgiai sűrűségét, annak mélységét. Nem feltétlen nézném minden héten Serra színházát, de évente egyszer kivételes kaland.  

Egy tánc az életünk 

(MITEM 2024/ Gesher Színház, Tel-Aviv - Jaffa, koprodukcióban Les Gemeaux, Sceaux, France – Tolsztoj: Anna Karenina – 2024. április 11.) 

Szegvári Menyhért színész-rendezőtől a gondolat, hogy az igazán szörnyű történeteket úgy lehet hatásosan színpadra vinni, ha megkeressük benne a humort, mert az akasztófa tövében is nő virág. Hasonlóan vélekedhetett a múlt hónapban földi létét elhagyó litván Rimas Tuminas is, mert keze alól költőien derűs, egyben magasztosan szép, szimbolikákkal teli előadásként került színpadra az Anna Karenina adaptációja. Sok boldogtalan ember sorsát optimista derűvel ábrázolja, mondván, hogy élni és szeretni fáj, de a szeretni és szeretve lenni átélése miatt – ha csak órákra, napokra, pár évre is, de - megéri.