Don Giovanni (Salzburgi Ünnepi Játékok 2021)
Iker-tusa
Salzburgi Ünnepi Játékok 2021 - Mozart: Don Giovanni (2021. augusztus 4.)
Két baljós ikerpár: egyrészről Romeo Castellucci rendező és Teodor Currentzis karmester együttállása, másrészről Don Giovanni és Leporello, vagyis Davide Luciano és Vito Priante kettőse. Castellucci a látszatra bűnösen drága, de cserébe meghökkentő, már-már mágikus színpadi játékában Mozart zenéje majdnem aláfestő-zene. Ez egy olyan produkció, amiről nem is igen lehet írni, látni kell. A díszletek, a jelmezek, a jelzésértékű legkisebb színpadi gesztus is mind pontosak, okkal vannak, értelemmel bírnak. Mégis néző legyen a talpán, aki végig menni tud a rendező intellektusával és fantáziájával. Az énekhangok szépek és megbízhatóak, de nem lehetnek kivételesek, mert a fellépő művészek közkatonák egy erős alkotói vízióban. Az eredmény: a végén minden mindennel összeáll, Castellucci ujja meg valahogy úgy működik, ahogy Michelangelo ábrázolta a Sixtus-i Kápolnában a Teremtés pillanatát.
Love letters (Orlai Produkciós Iroda)
Akik sose hagyják abba…..
(Orlai Produkciós Iroda – Albert Ramsdell Gurney: Love letters – Ócsa, 2021. július 10.)
Furcsa kimondani ezt, de Hernádi Judit és Gálffi László személyében már két legendás színész áll a színpadon, egy sokadszorra felmelegített produkcióban, amit ugyan megszakításokkal, de 1991 óta játsszanak. Amikor elkezdték előttük volt az élet, most meg már mögöttük a pálya. Harminc éve még csak reményteli színészígéretek voltak, mára két „megtépázott oroszlán” még teljes pompában, nemes vadak. Színháztörténet, amiért 35 fokos júliusi melegben is érdemes Ócsáig autózni.
Jimmy Roberts és Joe DiPietro: Ájlávjú (Pécsi Harmadik Színház)
Soha nem ér véget
(Pécsi Harmadik Színház – Jimmy Roberts és Joe DiPietro: Ájlávjú - 2021. június 10-i előadás)
A darab nagyon amerikai, akár az üdvözlőlapjaikkal már hozzánk is rég elért tömegcikk-humoruk: előregyártott jópofaságok, „vicces” feliratok zenélő képeslapokon. A történet lehetne Michael Legrand Szélmalom-dalának visszatérő mintázata: „…sosincs vége, sosincs kezdet, mint egy végtelen szalag….”. Vagyis a nő és a férfi bonyolult kapcsolatrendszere, az első (vak)randitól a sírpiknikig, meg ami közte van: kis boldogságok, remények, megbánások, újrakezdések. Mindez egy vállaltan intellektuális, kisköltségvetésű színházban, ahol a (kortárs) magyar drámák mellett eddig maximum az ír abszurd vagy Székely Csaba képviselte a rendhagyót. A pandémia ezt a premiert hozta a Pécsi Harmadik Színháznak, s ők jelezték, megértették: The Times They Are A Changing. Nyolc hónap streaming és on demand színház után, nem is lehetett volna jobb visszatérésem az élő színházhoz.
Pécsi Balett: Vasarely-etűdök (MÜPA - Bartók Tavasz)
Kató és Maca, avagy az ikonok ébresztése
(MÜPA/Bartók Tavasz - Pécsi Balett: Vasarely-etűdök – 2021. május 28. online előadás)
Victor Vasarely 115 éve született Pécsett. Uhrik Teodóra alapító tagja volt 60 éve az Eck Imre által létrehozott balett-társulatnak, amely mára Pécsi Balett néven intézmény. Vári Éva – kis túlzással - 60 éve lépett először a pécsi Nemzeti színpadára. És pont 45 éve nyitotta meg kapuit a városban a Vasarely Múzeum. E művészek - sok száz társuk mellett - ettől a várostól kaptak intellektuális, érzelmi, szakmai indíttatást, amely választott hivatásuk nagyjává emelte őket. Mind vissza is adták ezt Pécsnek a maguk módján, saját művészeti águk jelképeivé váltak.
Fábián Gábor: Visszhang (Tandem Színház)
Lehetőség voltam…….
(Tandem Színház – Fábián Gábor: Visszhang - 2021. május 6-i online interaktív színházi játék)
Van az amerikai filmekben egy rendre visszatérő szál, ami előtt értetlenül állok. A főhős úgy jár a pszichológusához, akár fodrászhoz, tisztítóba, patikába, csak sűrűbben. Mindig mosolygok ezen a könnyített életvitelen. Látszólag az emberek meg sem próbálják megoldani bajaik, kibeszélik másnak, oszt jó napot!, fájjon annak. (Nyilvánvalóan nem a betegekről beszélek, hanem a lelki renyhékről.) Szkeptikus vagyok a „nem küzdők, de hetente hadoválok” sikkterápiásokkal szemben. A Tandem Színház projektje azonban nem erről szól. Mind a színjáték, mind a darab utáni „feldolgozó munka” - amiből lustán kivontam magam - mélységesen elgondolkodtattak. A Visszhang című előadás színház és életanalízis, busásan megéri a ráfordított másfél órát, sokaknak adhat szájbiggyesztés helyett egy új nézőpontot, ahogy nekem is.
Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly –Heltai Jenő: János vitéz (Budapesti Operettszínház, online közvetítés)
„Kendtek szembegyalázzák a János vitézt!”
(Budapesti Operettszínház – Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly –Heltai Jenő: János vitéz - 2021. március 27-i online előadás)
Pech, hogy ez volt életem első János vitéze, isteni szerencse, hogy megvolt fejben, ne a „Tüzesen süt le a nyári nap sugára”-t várjam, mert ez ugye a Kacsóh-féle daljáték, a Heltai versekkel. A szofisztikált különbségtételre ott volt előzményként a Mohácsi-féle Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe előadás emléke: „nem a valóságot, annak égi mását”. Ingyenes online előadás volt, szóval ajándék lónak nem nézem fogát.
Háy János: Szavalóverseny III. (Katona József Színház)
Kár, hogy vége…..
(Katona József Színház – Háy János: Szavalóverseny III. – 2021. március 26-i online K:ortárs sorozat)
A lírai „én”-el búcsúzott Háy János verstani beavató trilógiája. Egyrészt jó, mert Kocsis Gergely előadásában a lázban alkotó költő figurája kissé elfáradt, gesztusaival, indulataival jószerével már önmagát ismételte, ez nem feltétlen a színészi játék rovására írandó. Másrészt nagy kár, mert egyre jobbak a „versbetétek”. Ebben a részben Takátsy-Fekete-Újlaki interpretálásában a Petőfi-Csokonai-Arany trió. Kellene ez a katonás „Vers mindenkinek” legalább havi rendszerességgel.
Háy János: Szavalóverseny I. (Katona József Színház)
A csavartól a Hazáig
(Katona József Színház – Háy János: Szavalóverseny I. – 2021. március 15-i K:ortárs online sorozat)
Amikor már megengedték – néha-néha - a hétvégi nagyfilmek nézését szombat este, előtte pergett a „Vers mindenkinek”. Akkor úgy tűnt, öt perc arra, hogy ki lehessen még szaladni popcornért, ropiért, szódáért. Percek, amikor Ruttkai Kosztolányit, Kállai Adyt, Székhelyi Villont, Bessenyei Vörösmartyt szavalt, az MTV1-en hétvégén főműsor időben, a ’80-as években úgymond még tálcán jöttek a versek. Akkor ez volt a „Való Világ.” A Szavalóverseny most játékot kínál a költészetről, annak műnemei, műfajai, metaforái sokaságával. Felélesztve kicsit a Vers mindenkinek érzést, hisz elhangzik néhány költemény is, megidézve két kort, három poétát. A versek szomorú sommázata: ötszáz éve rajtunk a kín.
Pal Mangor Kvammen-Torfinn Nag-Jon Arne Saegrov-Per Inge Torkelsen: Maggi és Lillemor - Mamu alatt izzik a parázs (Pinceszínház)
Ragu, főtt krumpli és a norvég fjordok
(Pinceszínház - Pal Mangor Kvammen-Torfinn Nag-Jon Arne Saegrov-Per Inge Torkelsen: Maggi és Lillemor (Mamu alatt izzik a parázs) - 2021. március 8-i online előadás)
Egy szoba, két ágy, benne egy tehetős, hajdani golden girl és egy ex-szakácsnő. Két eltérő emberi sors keresztezi egymás, holott normál esetben nincs metszéspontjuk. Hol bánatos, hol mosolyognivaló, nem feltétlen könnyed komédia, ha nevetünk is. Két remek szerep, már mestersége csúcsán álló, „érett” színésznő számára. A Pinceszínházban mindez egy csavarral, a két hölgyet már éppen a Lear király eljátszására is beérett férfiszínészek adják: Mertz Tibor és Bezerédi Zoltán.
Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk (Katona József Színház; K:ortárs online-sorozat)
Női vonalak – műhelymunka
(Katona József Színház – Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk – 2021. február 27-i e-színházi előadás)
Élni az életet, az végeláthatatlan döntés-sorozat nőnek, férfinak egyaránt. Jane Austintól – most éppen – Szécsi Noémiig ugyanaz az alapvetés a női sorsokat bemutató regényekben: a merni kérdése. Merni gyereket szülni vagy éppen ezt elutasítani, merni egy szexuális vagy házassági ajánlatra nemet mondani, felvállalni méltósággal, hogy nem vagyok már hamvas barack. Na meg ezeknek a quasi okoknak a helyrehozhatatlan okozatai. Egy erős női hármas: Jordán Adél, Pálos Hanna és Székely Kriszta a regény nyersen ütős kivonatát teszi elénk.