Elemek megjelenítése címkék szerint: Radnóti Színház

Szorgalmasan megvettem a Radnóti és a Katona színházi eladásainak DVD-felvételeit, hogy majd egyszer, ha nagyon sok időm lesz, megnézem őket szép sorban. És eljött az egyszer. Az első darab Gogol Háztűznézője volt, a Radnóti előadása 1994-ből Valló Péter rendezésében.

Egy veszélyes nő

(Radnóti-Tesla Labor/Narratíva  – Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül  - 2020. február 8-i előadás)

„Az emberek nem az ágyban követik el a bűnöket,
hanem felöltözve.”

Éva: Hajduktól a legszebb szerelmi vallomás a színpadon. Önismeret, magány, kín, szerelem, határátlépés, halál elviselhetetlenre sűrítve, a csúcsponton kitartva. A nézői komfortra fittyet hányó következetes formanyelvű, különleges előadás a Narratívától.
Iza: Kísérletezgetek a NARRATÍVA előadásaival, lehet, ők (is) a jövő. Nem találtunk még egymásra. Nem értem színpadi nyelvüket, a tartalom helyett inkább a formát látom. Szenteczki Zita Galgóczi regényének finomhangolása azonban most megfogott. Lehet, még mélyebben, ha a mögöttem ülő az ötödik perctől úgy a hatvanötödikig nem aludta volna át a darabot hangosan hortyogva.

Vác, Mükéné, mindegy

(Radnóti/Tesla – Závada Péter: Én, Iphigénia – 2020. február 2-i előadás)

Iza: Értelmi asszociációs balett, kortárs dokumítosz. Lehet, a dráma meghatározás már nem elég comme il faut? Mindig tanulok a színházban, most a sejcei bányász lakótelep mindennapjairól. Nem győztek meg a látottak, hogy egy kb. 25 percben előadható novellát 4 rendezőnek kell színpadra „cincálnia”. Nem láttam meg - az ígért - három sajátos szemszögű és látásmódú feldolgozást, mindig ugyanazt az „Ifiké”-t láttam a ketchup maszatos tányérja felett. És ez véletlenül sem az előadó, Eke Angéla tehetségén, értelmi/érzelmi átvitelén múlott. 
Éva: Eke Angéla van olyan képességes színésznő, hogy minden rendezői változatot érvényesen színpadra tett, de lenne már valaki oly kedves felfigyelni a belőle „kilógó” bohócra, az ambivalencia-kezelésére, a negatív pólusú szerepek sprődség nélküli eljátszásának képességére?  Iphigénia történetének meg eleve annyi változata van, hogy az Úr - posztmodern utáni – 2020 évében is belefér három új. Azonos szövegtest, máshogy húzva, rendezésenként más hangsúlyokkal újrapettyezve.   

A 2018/2019-as színházi évad

Idén nem vártuk be, hogy a Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozza saját jelöltjei-listáját, szakképzett nézőként beelőztünk és akárcsak az elmúlt három évben, idén is összegezzük mit láttunk, miről miként vélekedünk.

Felelősségünk teljes tudatában nyilatkozunk, hogy nem mentünk vattának a Nemzetibe. Ezt már a szellemi mentálhigiéné miatt is fontosnak tartjuk megjegyezni. Lehet, hogy nem vagyunk sikeresek, de fizettünk a jegyért.

Az elmúlt években, évadokban folyamatosan figyeltük a jelöléseket, csodálkoztunk az eredményeken, sokszor nem értettük az „ítéletet”. Minél jobban beleástuk magunkat a múltba, annál jobban láttuk a „szétszavazást”, s már tudjuk, sokszor azért nem adtak ki egy-egy kategóriában díjat, mert nem volt egy-egy jelöltre elég jelölés. Talán 3 egyező voks kellett volna? (Nem, már tudjuk, 5.)

Ahogy azt is tudjuk, hogy „de gustibus non est disputandum”, meg azt is G. B. Shawtól, hogy az igazán szép és jelentős művészi produktumok, művészek esetében az ember hajlamos „.fittyet hányni az olyan szörnyű képtelenségeknek, mint igazság, pártatlanság és a többi eszmény.”

Látjuk a „hivatásosok” miként csináltak fellegvárat a kaposvári, a szolnoki színházi műhelyekből, majd a budapesti Katona József Színházból anno, (a soroksári úti - by Nádasdy Ádám) Nemzeti Színházból – persze 2013 előtt -, mostanság a szombathelyi, s éppen felfutóban lévő miskolci színházi műhelyből. Isten ments, hogy megint felhozzuk azt a híres (hírhedt?) mondásukat: „amiről mi nem írunk, az nincs”. Pedig ez így van, már és még, örökké. 

És a Buddha-szobor összetört

(Radnóti Színház – Harold Pinter: A gondnok – 2019. május 9.-i előadás)
   
Harold Pinter művei valahol Beckett és McDonagh írásai között vannak, félúton. Egyszerre nevetséges és drámai ami a színpadon folyik, de nem tragikomikus, inkább groteszk. E darabjában három „társadalmilag” beteg embert látunk. A látszatra legelesettebb egyszerre csak ördöggé válik. A színpadi démont Schneider Zoltán játssza. Tíz év után újra az ő vállain nyugszik egy produkció, nemcsak az előadás fontos epizodistája. Már ezért érdemes volt Alföldi Róbertnek kézbe venni a szövegkönyvet. 

A világot jelentő pénz

(Radnóti Színház – Osztrovszkij: A művésznő és rajongói - 2018. október 20.-i előadás)

„... és elrepült a nyár
Mégis egy színésznő új csodákra vár
Mint az ujja: sovány, a szíve éhes
Annyi jó szerep után is, a tehetsége: kétes..!
Mondd mi az, hogy karrier?
Örömök, rigolyák, eladott szerelmek,
Levetett új ruhák, elavult szerepek
Meg nem szült gyerekek….”
(Csemer Géza: Cigánykerék)

Éva: Szükségszerűen elkurvul az ember? Ha lefekszünk a pénzzel, elveszítjük a tehetségünket? Tudunk jól dönteni, ha nincs vagyonunk? A társadalmi mobilitás létezik egyáltalán? És a szerelem? Osztrovszkij egy őszi estén, szépen, ítélkezés nélkül: nem a rendezés kegyetlen, hanem az, hogy kétszáz éve a helyzet változatlan.
Iza: Van egy angol kifejezés: low-key. Azt jelenti visszafogott, s általában a társasági partyk jellemzésére használják az újságírók, ha az esemény nem volt rongyrázós. Valló Péter nekem a színházi Mr. Low-key. Kíváncsi is vagyok milyen lehetett az a rendezői korszaka, amikor Várkonyi a „Vadak” közé sorolta. Már nem fordítja ki sarkaiból a színpadot, de intellektuálisan mindig lehet vele menni. Meglepett, harcos/pártos ars poetica-t fogalmazott meg Osztrovszkij művével a színházról. Csillogó színpad, meg a szenny, ami mögötte van. Beavatott, milyen az ő „festett mennyország”-a (Kellér Dezső).     

Itt élned, halnod

(Radnóti Színház / Závada Pál – Mohácsi János – Mohácsi István: Egy piaci nap / 2018. szeptember 27.-i előadás)

Éva: Rejtő Jenő szerint az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe. Minden Mohácsi (dráma, rendezés) ezt a tételt igazolja. Ki választaná a magyar történelem bármelyik emberöltőnyi idejét, így, visszatekintve? Na, ugye. A XX. század meg különösen kitett magáért. A két és fél órás előadás alatt végig azt gondoltam, hogy annyi sötét ostobaság, kilátástalanság, felhorgadó indulat, önreflexió-hiány és manipuláció biztos van már a mindennapjainkban, mint Kunvadason volt. Teendő?
Iza: Az Egy piaci nap kiváló előadás. A regény színpadi adaptációja tökéletes. A rendezés átgondolt, feszes, agyas. A színészek elszántak, színpadi jelenlétük akár egy figyelmeztető kiáltás. Még a sok kiváló közül is képes kiemelkedni Radnay Csilla, László Zsolt és Pál András. Az előadás mintha egy orrba vágás, vigyázz, ami megtörtént, lehet, éppen újra történik. Hogy lehet, hogy mégsem éreztem igazi katarzist?      

Big game            

(Radnóti Színház – Shakespeare: III. Richárd - 2018. február 17.-i előadás)

„De öt órája sincs, hogy Hastings élt még,
Vád és vizsgálat nélkül szabadon.
Finom világ! Ki olyan ostoba,
Hogy ezt a durva csalást ne lássa?
De ki merészeli elmondani, amit lát?
Pocsék világ ez!
Azért pusztul el,
Mert ilyen bűnökről hallgatni kell.”
(Shakespeare: III. Richárd, Vas István fordítása)

Éva: Alföldi végre nagy szerepet játszik, nemcsak nehezet: III. Richárdjának behozhatatlan előnye, hogy ő a rontás maga, mélylélektan nélkül. Élvezetes, félelmetes, csillogóan intelligens, aztán késő: a szolgái lettünk nézőként is. Nézzük a fekete-sárga, acél csigalépcsős színpadot: kétdimenziós  amerikai rajzfilmre emlékeztet, a színek felidézik: Danger! Şerban máshogy lát, vagy csak szabadbölcsész fíling nélkül gondolkodtat: most látom Lady Annát ugyanolyan erősnek, mint Richárdot, Margitot pedig a legokosabb nőnek Angliában. Kis színpadon nagy  színház, Isten óvja őket, pusztuljon a Gonosz. De ahogy az a darab utolsó pillanataiban borsalino kalapban, a tekintetétől hosszabbodó időben a sóhajok hídján végiggrasszál, és rájövünk, hogy - Kováts Adél klasszikus csendteremtő dikciója ide vagy oda, - kizárt dolog, hogy élni kezd majd a béke.  
Iza: Talán Gábor Miklós Naplójában olvastam egy III. Richárd előadásról, a Nemzeti Színházban, 1956-ban. Az előadás szenzációja az Írnok (Baló Elemér) felolvasása volt a „jó Hastings úr vádiratáról”, amit a közönség egy lélekként értett, „Rajkról beszél", s értették Major Tamás játszotta III. Richárd "áthallásos" szavait is, meg persze azt is, hogy pocsék világban él a magyar, aminek pusztulni kell, mert a gazságokról nem lehet beszélni. Hát 2018-ban nekünk is van egy Írnokunk, László Zsolt, s mi ugyanúgy értjük őt, mint dédszüleink/nagyszüleink akkor Balót, Majort.

Zolikám, végre költhetsz!            

(Radnóti Színház – Kezdhetek folytatódni/Pál András és Rozs Tamás Petri György estje - 2018. február 7.-i előadás)

Éva: Pál András elmondja a Hogy elérjek a napsütötte sávig című Petrit, és az undortól könnyek gyűlnek a szemébe, idő, míg újba kezdhet. Nekünk is szükségünk van intermezzóra. Ötven néző, Rozs Tamás, zene, Pál, Petri. Tíz doboz sör. Jó helyen vagyunk.
Iza: Bölcs ember ezt nem vallaná be, én igen. Petri György versei nem álltak szívem közepében, nem éreztem őket magaménak, tagadtam, hogy közöm lehet hozzájuk. Pál András keményen megdolgozott érte, hogy néha majd felüssem Petri köteteit.  

„Minden tetőről látni a napot”

(Radnóti Színház – Anders Thomas Jensen: Ádám almái - 2017. november 6.-i előadás)

Éva: Üldögél az Öregisten tehetetlen öregasszonyként az élhetetlenül kegyetlen világban, ahol az agyunk az értelmetlen szenvedés ellen olyan világot teremt, ahol van ráció, ahol van jó, és amiből az „üdvösség” feliratú ajtón lépünk majd ki. Szikszai Rémusz biztos kézzel, jó ízléssel rendezett előadásban vezet minket a reális és szürreális között úgy, hogy ha csak egy pillanatra is, de könnyebb lesz a szívünk. Aztán megyünk szembenézni a mindennapi Gonoszunkkal mi is.
Iza: Az első színpadi találkozás a pécsiek „almái” volt Jensen művével. Vitathatatlan, hogy a Radnóti színrevitele invenciózusabb. A társulat erős, egyenértékű, átgondolt alakításokkal volt jelen. Szikszai Rémusz rendező nagy színházi mesélő, ésszel, szívvel, lélekkel. A nézőknek kellő időben, jókor kiosztott (makarenkói) pofonokkal. Mégis, a mindig nagyszerű László Zsolt kiváló alakítása ellenére is, Cserna Antal a born to be Ivan. Jókat dumcsizhatnak ők erről a Harmadik Figyelmeztetés próbáin!