Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
szombat, 04 március 2017 00:10

Shakespeare: Téli rege (Radnóti Színház)

„Kicsinálnak, mit csináljak?”

(Radnóti Színház – Shakespeare: Téli rege - 2017. március 3.-i előadás)

Shakespeare legtöbb művét nem nagy kunszt izgalmassá tenni. A Téli regét/mesét igen, hiszen a darab maga is csak egy mese a mesében, megspékelve a sors kiszámíthatatlanságával.   A Szabó T. Anna – Morcsányi Géza – Valló Péter - Bálint András kvartettnek sikerült a kunszt, mert hiába a klasszikus angol színmű, a jó színészek, ahhoz, hogy ez a dráma igazán hasson, kell némi ötlet. Nem felejtettem még el a Kenneth Branagh Theatre Company 2015-ös adventi varázslatát, ahogy Branagh Leontesként állt a színpadi hóesésben, de Valló Péter előadásából áradó brainstorming szintén levett a lábamról.

szombat, 25 február 2017 16:33

Moliére: A fösvény (Pesti Magyar Színház)

Izig-vérig Harpagon

(Pesti Magyar Színház – Molière: A fösvény - 2017. február 24.-i előadás)

Egy számomra mértékadó színikritikus azt találta mondani, „ha csak kijön Haumann Péter a színpadra, rögtön elolvadok a gyönyörűségtől”. Gondoltam magamban – tudom, tiszteletlenül -, ez sem komplett. A színész karrierjének valós aranykorát, az 1970/80-as évekbeli alakításokat nem ismerem. Az utóbbi pár évben pedig – szószerinti - vergődését láttam csak a Katonában, nem neki való előadásokban, nem neki való szerepekben. Megnézve A fösvény-t úgy tűnt, valahova most hazaért a színész. 

Au revoir Alice, bye-bye Birdie!    

(Játékszín – Jack Popplewell - Robert Thomas: A Hölgy fecseg és nyomoz 100. előadás - 2017. február 28.-i előadás /
Katona Sufni – Fekete Ernő Weöres-estje, Mennyekbe vágtató prolibusz, utolsó, 101. előadás – 2017. március 10.)

A dolgok jelenlegi állása szerint két színész van, aki képes becsábítani többször, ugyanarra az előadásra, Vári Éva és Fekete Ernő. Ha valaki nekem azt mondja, hogy A Hölgy fecseg és nyomoz című darabot nem egészen két év alatt képes leszek hat alkalommal megnézni, lehet, kezdeményezem az illető gondnokság alá helyezését. De megtörtént. Ahogy a Prolibuszt is láttam már két ízben, az utolsó előadás előtt. Kíváncsi voltam a „Hölgyre” és „Madárkára/Birdie-re”. De most eljött a búcsú ideje.  

Harry kocsmája  

(Katona József Színház – Martin McDonagh: Hóhérok - 2017. március 19.-i előadás)

Harminckét hóhéra volt Nagy-Britanniának. Köztük az egyik legsikeresebb – akárcsak a darabban – a Harry keresztnévre hallgató Mr. Allen, aki 1964-ig teljesített szolgálatot. Harry Allen csak a „második legjobb” volt és „soha nem érzett egy pillanatra sem bűntudatot, mindig békésen átaludta az éjszakát akasztás előtt, utána is”. Naplót vezetett 82 akasztásáról, amit már halála évében, 1992-ben árverésre dobtak a Marshall's aukciósházban. Persze, mint minden szakmának, a hóhérszakmának is megvolt az a veszélye, hogy hiba csúszik az ügymenetbe. De akárcsak egy traumatológusnál, szépítésre itt sem volt esély.   

„Meghalni könnyű, a vígjáték a nehéz”     

 

(Thália Színház – A. Dumas/J.P. Sartre: Kean, a színész – 2017. március 4.-i előadás)

A Keant játszó színész egész este a fenti mondatot hajtogatta, sőt, társaival együtt volt olyan kedves, hogy meg is mutatta, mily igaz ez az állítás. Egy nagyon jó társalgási darabból, tele poénnal, ráadásként egy jó fordításban, sikerült unalmas estét összehozni. Szép mentés volt Molnár Piroska színpadra küldése, de egymagában kevésnek bizonyult. Ahhoz, hogy egy jól megírt színdarabból ne csak kiragyogjon, hanem mentse is az előadást, még a színésznőnek is hasonló kvalitású játszótársak kellenek, mint A nagy négyesben.

Középkori Carrie Bradshaw

(MANNA Produkció – Kállai R. Gábor: A vámkisasszony - 2017. február 21.-i előadás)

Egy középkori középkorúnak lényegében ugyanaz lehetett fontos, mint korunk bármelyik öntudatos szinglijének, „életemmel elégedett vagyok, a munkámat élvezem, a kávé jó”, ennyi. És ő is beparázott, ha érkezett Mr. Kísértés, ráadásként nem állt ellen a kalandnak: „Szép Don Juan, én több vagyok tenálad: nem nagy dicsőség feltörni a zárat, mert az én ajtóm mindig nyitva áll.” (Szabó T. Anna)

kedd, 28 február 2017 16:55

Audiencia (Pesti Színház)

Holle anyó Anglia trónján?

(Pesti Színház – Peter Morgan: Audiencia - 2017. február 27.-i előadás)

Hát hű! Lehet a darab Angliában és az USA-ban nagyot szólt, Budapesten éppen csak pukkant. Pedig a darabötlet remek. II. Erzsébet lassan 65 éves – sokszor alapjaiban megrengetett – uralkodása, 12 miniszterelnök „elfogyasztásával” egyenesen lélegzetelállító. De ez az előadás lassú, a szereplőgárda teljesítménye egyenetlen, II. Erzsébet meg sehol. 

kedd, 07 március 2017 00:54

Frida (Átrium Film-Színház)

A legfontosabb, hogy ne létezzenek illúziók” 

(Átrium Film-Színház – Dinyés Dániel – Duda Éva – Hegyi György: Frida - 2017. március 5.-i előadás)



„Én régen gyakran gondoltam azt,
hogy én vagyok a világ legfurcsább embere,
de aztán arra gondoltam,
hogy sok ilyen ember van a világon,
lennie kell még olyannak, mint amilyen én vagyok,
aki ugyanúgy, ahogy én is,
bizarrnak és sérültnek érzi magát.”
(Frida Kahlo)


Ha valaki, hát Frida Kahlo tudta mit beszél, amikor leszámolt az illúziókkal. A mexikói festőnő egész élete egy kihívás volt, mennyit képes tűrni az ember. Neki nem ahhoz kellett kurázsi, hogy merjen élni, hanem ahhoz, hogy akarjon élni, s nem a fájdalmai ellenére, hanem a fájdalmai árán. Élete megpróbáltatásaihoz képest semmiség volt, hogy nő létére összenőtt szemöldökkel és kis fekete bajuszkával flangált, s egy apja korú, lump embert szeretett, Diego Rivera mexikói festőt. 

 

„Szegény anyám csak egy dalt zongorázott…..”  

(Pesti Magyar Színház – Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába - 2017. február 2.-i előadás)

Én azon rosszféle színházbajáró vagyok, aki egy színész miatt megy be a színházba. De három szerző kivételt képez: Csehov, Eugene O’Neill és Tennessee Williams. Mindegy ki játssza, azt látom úgyis, ahogy olvasás közben a fantáziavilágomban szólnak a sorok. Mondhatják nekem, hogy e szerzők darabjai elavultak, a ma emberének porosak, a letűnt múltban játszódnak. A szélsőséges érzelmű hősök, robbanás előtti, fojtott párbeszédeik mindig elvarázsolnak, egy titkos, messzi világba.

szombat, 18 február 2017 01:07

Szálinger Balázs: Köztársaság (Trafó)

Gaius a neve, és nagy a pofája 

(Trafó – Szálinger Balázs: Köztársaság - 2017. február 13.-i előadás)

„Semmi nincsen, mi ne lett volna már egyszer,
Csak mindig újabb betyárokkal verekszel,
Édes állam, s ahova el nem érsz,
Ott más a szív, a fegyver és az ész”.
 (Szálinger Balázs: Köztársaság)


A Köztársaság egy erősen koncentrálós előadás. Sokat kivesz a nézőből, hogy helyre tegye a dolgokat. Lassan jön rá, hogy a színen lévő Gaius az valójában az a Julius, aki majd átlépi a Rubicont. Azt veszi rögtön, hogy a story a görög és perzsa háború környékén egy kalóztáborban játszódik, aztán elbizonytalanodik, lehet mégsem, globálisabban kéne szemlélni a történéseket, Gaius ide, vagy oda? Amire felfogja a kalózvezér intelmét: „Hejj, a végén zsarnok leszel, fiú./Vigyázz, az a legboldogtalanabb./ Egy rabszolga, és nincsen semmije,/ Éhezik és retteg, és megölik.”, addigra a vezérnek annyi. A sors fintora, hogy „Te is fiam, Brutus” Gaiusa még nem tudja, hogy a vezér jóslata piszkosul igaz.

30. oldal / 42