Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
szombat, 24 június 2023 16:50

Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia!

 

Hátsó ajtón 

(Játékszín - Somerset Maugham Színház című regényéből: Csodálatos vagy, Júlia! – 2023. június 21.)     

A Játékszín úgy hétszáz méterre áll a Vígszínház épületétől, Eszenyi Enikő elvesztett birodalmától, de fényévekre attól - az egészen más - színházi világtól, ahová színészi tehetsége révén Eszenyi tartozott. Maugham Színház című regénye színpadi változata helyett mintha a Tévedések vígjátékát láttam volna, bár - valójában egy másik – Shakespeare, az Ahogy tetszik című darab egy monológjával indul az este. Ez az előadás – úgy sejtem - bűnhődés Eszenyi Enikőnek. Egy nagytehetségű, öntörvényű ember dervis tánca, amely után (a mindennapokban éppen Thália birodalmának alázatos szolgálólányát alakító) színésznőért nem jön meg a Nagykörút-i tökhintó. 

hétfő, 19 június 2023 19:34

A vége (Radnóti Színház)

Atmoszféra 

(Radnóti Színház – Bartis Attila: A vége - 2023. június 2.)

Talán nem Bartis Attila regénye a 20. század legpontosabb lenyomata vagy a század legtragikusabb szerelmi története. Azt hiszem, kívül is maradtam a sztorin még akkor is, ha egy gondolat örökre bennem ragadt: „ezek a csillagok már rég halottak lesznek, és én még midig az ő fényüket fogom látni.” Nincs kimagasló egyéni alakítás, varázslatos színpadtechnika, mégis régen kapcsolódtam így össze egy rendező víziójával, színészek összjátékával. A színházban is egyre ritkábban suhan el úgy két és fél óra, hogy az fel sem tűnik, és szünet után is ugyanott, ugyanúgy tudom folytatni, ahol abbahagytam. Ez az előadás - számomra - az évad csúcspontja, az akkor és ott átélt és magammal hozott atmoszféra miatt, időálló színházi élménnyel gazdagodtam. 

Castellucci ostora 

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Romeo Castellucci: Bros - 2023. május 23.)

Castellucci rendezői ostora általában kétszer üt. Egy-egy előadásáról úgy állok fel: na, nem kell ez a blöff. Aztán 24-48 óra elteltével jön a megértés, hogy mit láttam, mi volt az értelme, üzenete. A hirtelenjében rendezői káosznak és öncélúnak látott performance összeáll egy szerves egésszé. Nem történ most se másként, a rendező egy politikai kiáltványt hozott a mi létidőnkről, történelmi korunkról, amely nemhogy az ártatlanságát, de már-már az értelmét is elvesztette. 

Cassandra a 21. században

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Olga Tokarczuk: Hajtsad az ekédet a holtak csontjain át - 2023. május 16.)

Divine Image/ Isteni képmás 

Cruelty has a human heart / Kegyetlenség: emberi szív,

And Jealousy a human face / Féltékenység: emberi kép,

Terror the human form divine / Terror: istenember-alak,

And Secresy the human dress/ Titok: emberi öltözék.

(William Blake/Weöres Sándor)

Vakvéletlen vagy hatalmas szerencsénk, hogy a Complicité legújabb produkciója, Olga Tokarczuk regényéből készült szürreális öko-thriller májusban Londonból elindult Európába fesztiválozni. Így férhetett be a németországi Ruhrfestpiele és a párizsi Odéon – Théâtre de l'Europe mellé a (magyarországi) MITEM. Ennek hála, Budapesten láthattuk az Olivier-díjas Kathryn Huntert, Peter Brook kedvenc színésznőjét, aki játszotta már Lear királyt és a Bolondot, III. Richardot, Athéni Timont és Cyranot is, mintha korunk Sarah Bernhardtja lenne. (Érdekes párhuzam, hogy Bernhardt a fél lábát elvesztve, Hunter annak egy részét elvesztve is színpadon állt, áll.)   

Kivonat

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Goethe: Faust tragédiája - 2023. május 10.)

Három megállapítással hagytam el a nézőteret. Egy: sürgősen le kell vennem a Faust-kötetet a polcról, nem elég a témában Kulka János Mefisztopheles-ének emlékére hagyatkoznom. Kettő: már nagyon homályos középiskolás olvasmányélményem, de a kínaiak hál’ Istennek! maguk is csak kivonatolták az irodalmi klasszikust. Három: soha többé nem szeretnék semmit - egyfolytában - két órán át kínai nyelven hallgatni.  

Minden mozdulatuk lángol       

(Veres 1 Színház – Böhm György és Korcsmáros György/Pásztor László-Jakab György és Hatvani Emese: Szép nyári nap - 2023. április 25.)

Ha Böhm György valamelyik ügyeletes fővárosi (művész)színházban rendezte volna az előadást, kifekszik mindenki a gyönyörtől. De ez Veresegyház, a Váci Mihály Művelődési Központ, nem számíthat országos érdeklődésre, hogy ott is nagyon jó színházat csinálnak, és szinte drogként áramlik a nézőtérre a művészek eksztatikus játéköröme. A rendező truvája mindig, hogy merészen és szellemesen építve a jó ízlésre, a már-már giccsgyanúst is erősen kézben tartja. Ezt most megfejelte egy új, ehhez a produkcióhoz készült, napjaink társadalmi-politikai viszonyait leképező olyan Epilógussal, amely Pintér Béla vagy Alföldi Róbert színházában is kommilfó lenne.  

Szépség és lelkesedés   

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Shakespeare: A vihar - 2023. április 30.)

„Szerencsés az, akinek hatalma van a megbocsátásra." 

Egy újabb értelmezése a darabnak, (nemcsak, de főleg) vizualizáció egy abszolút fesztivál elődásban. Shakespeare a forrás, az eredő egy színházi spirituális utazáshoz, az erkölcsi és politikai dilemmák éppen csak felvillantásával. „Shakespeare játszás” a Teatro di Roma a Stabile di Torino művészeivel, Alessandro Serra rendezői stílusában. Csak sejtjük, amit látunk, csak kullogunk a pörgő színészlábak és nyelvek után. Aki látta Gálffi László Prospero-ját, így Bagossy László tíz évvel ezelőtti rendezését, azt nehéz meglepni, marad is az az etalon. Azonban nagyon szép költői este részese lehettem, elhivatott művészcsapat vendégeként. Maradéktalanul megnyertek maguknak. Értettem, élveztem, szerettem. 

A szerelem keresztje  

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Euripidész: A trójai nők - 2023. április 21.)

Suzuki Tadashi előadására készültem, a hagyományos japán színház a nagy ismeretlen előttem. Így sem éreztem meg sokat abból, hogy miként adja vissza Euripidész drámáját, ha érteni értettem is a látottakat. Azt talán igen, hogy Suzuki módszerének lényege a színészei színpadi viselkedése. Művészi közvetítő „eszközei”: az összpontosítás, a színész teste, és az erőteljes hangkiadás. Az előadásai ereje pedig a színészi koncentráció intenzitásán múlhatnak. 

Darabkasztrálás görög módra 

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Ibsen: Nóra - 2023. április 17.)

Próbálom - kitartóan - a Theodórosz Terzopulosz mítoszt megfejteni. Sokadik kísérlet ez részemről, de Ibsen Nórája alapján készült előadása, pontosabban Ibsen-kivonata á la görög sorstragédia sem győzött meg igazán. Érdekesnek találtam az előadást, de sokkal inkább fizikai akciónak, vizualitásnak, mintsem érzelemmel, gondolattal teli színjátéknak. Nagy erőbedobással dolgozó, erős koncentrációjú színészek a színpadon, de mivégre? 

Veszteség szimfóniák  

(Kettőspont / színház & spirituális ügynökség – Czeizel Gábor szerkesztésében Szabó Magda műveiből: Agyigó – 2023.április 19.)

Egy gőgös kálvinista lélek és egy világomlás tekintetű, értelmesen játszó érzelmes színésznő. Szabó Magda írónő, aki kiírta magából félelmét, fájdalmát, veszteségeit és Nagyváradi Erzsébet színésznő, aki a verssorokká, regénymondatokká összeállt gondolatokat kijátssza magából. Két erős művész sorsszerű találkozása, két feleselő veszteség szimfónia. 

4. oldal / 40