Elemek megjelenítése címkék szerint: Vígszínház

„….egy vonzás, melyhez tartozunk…..”  

(Vígszínház – Presser – 50 (Presser Gábor szerzői estje)  - 2023. március 25.)

Hiába játszanak máshol legkedvesebb „színházi embereim”, az én színházam a Szent István krt. 14. szám alatt van, úgy hívják Vígszínház. A falai között színházszocializálódtam (ha létezik ilyen szó), így elpusztíthatatlan az első színházi élmény emléke, a hely szelleme vonz, azt súgja: ide tartozol. És végre újra kegyelmi állapotában van az intézmény. Mi, a közönség csak a színpadi márványfelületet látjuk, azt a speciális metamorfózist, amely során a színfalak mögött az újabb és újabb mészkőrétegekből kikristályosodik a felületi márvány nem. Presser Gábor 50 éve „kristályosodik” a Vígben, napjainkra a színház egyik időtálló márványdarabkája. Félévszázados munkássága előtt tisztelegtek a mai vígszínháziak, megidézve sok-sok víges közöttünk élő szellemüket. Utáltam, hogy 150 percen keresztül bambán mosolyogtam, mert annyira ritka alkalom olyan embert ünnepelni, akinek személye, munkássága megkérdőjelezhetetlen zsinórmérték, aki egyetlen cédulát sem írhatott, csak róla írtak talán.  

Nemcsak a húszéveseké

(Pesti Színház – Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn – 2023. március 10-i előadás)

Amikor a színháznak van aktuális királyi (színész) párja, érthető, hogy műsorra tűzi a Macska a forró bádogtetőn-t, ahogy a Vígben ’67-ben Ruttkai és Darvas jogán. Akkor is elővehető, ha van egy clown üzemmódú színésznője és egy ügyeletes szívtiprója, ahogy 2000-ben Eszenyi Enikő és Kamarás Iván. Amikor se ez, se az, akkor elgondolkodik a néző, hogy mivégre is? Megvan persze a válasz, most Big Daddy-je és Big Mama-ja van a Vígnek, azt hiszem a produkció Hegedűs D. Géza és Igó Éva kedvéért született. Valló Péter így kicsit „múltbéli” előadást rendezett, elbíbelődött a dráma kulcsmotívumaival, és remek lehetőséget adott örömjátékra a színház két nagy színészének.

Bús szívből énekelni édesen…..

(Pesti Színház – Hubay Miklós - Vas István – Ránki György: Egy szerelem három éjszakája – 2022. december 16-i előadás)

„Musical”, melyet Radnóti Miklós tragikus élete ihletett. Sennyei Vera előadásában Melitta Búcsúdala az elmúlt hatvankét évben klasszikussá nemesedett, akár Karádytól a Hamvadó cigarettavég. Ifj. Vidnyánszky Attila – alkotótársaival és anyaszínházával – jó ütemben érzett rá a háború utáni és a mai ifjak létének kétségtelen párhuzamára, miként lehet egy kor – így vagy úgy - halálos játékai közepette embernek maradni, boldogulni és szerelmesnek lenni. Az előadás „kisatis”: lendületes, poénos, egyben költői. Nem mondom, hogy utolsó centijéig átgondolt és összetartó a produkció, de annyi szív, lélek, a színház – különösen a Vígszínház - iránti alázatos szeretet van a produkcióban, hogy ez mit sem számít.   

A jóllakott oroszlán nem vadászik….   

(Vígszínház – Shakespeare: Szeget szeggel - 2022. december 11-i előadás)

Hiába a príma alapanyag, még a lecsó sem sikerül mindig nagyszerűre. Patinás teátrum, harcedzett és képességes igazgató-rendező, egy jó társulat, és a színpadra vitt „dühös vígjátékuk” érthető és nézhető is, de mégsem lépi túl egy kötelező tananyaghoz készült oktató-nevelő előadás hőfokát. Érezni az igyekezetet, ám azt is, adósak a tisztes darabértelmezéssel, inkább az ötletek dominálnak. A díszlet, a jelmez a szereposztás egymás ellen dolgozik, nem tudnak eggyé válni Shakespeare művével. Talán csak azért vették elő, mert sok szerep van benne, Fesztbaum Béla kiélheti komédiás kedvét, a közönség pedig - vérmérséklete szerint - szörnyülködhet vagy örvendhet, hogy Wunderlich József büntiben van. A szépségflastrom Nádasdy Ádám szövege, fülorgia, akárcsak A vihar fordítása.   

Fekete Péter visszatért   

(Vígszínház – Mary Chase: Barátom, Harvey - 2022. december 21-i előadás)

Harminc évvel ezelőtt a Vígszínház színpadjára lépett egy különösen szerencsétlen fiatalember, aki bármit csinált, bárhová lépett, csak baj járt a nyomában: Fekete Péter. Egy vékonydongájú fiatal színész játszotta: Rudolf Péter. Fekete Péter most megemberesedetten, Etwood P. Dowd karakterében visszatért, és ő is sokat csetlik-botlik a hétköznapi kihívások között. Azt értem, hogy 1963-ban Várkonyi Zoltán, a darab akkori rendezője kedveskedni akart - egy tengerentúli nagy sikerrel - a hazatelepült Páger Antalnak, azt kevésbé, hogy Valló Péter, a darab mostani színre állítója miért nem keresgélt egy kicsit nagyobb elánnal egy jó vígjátékot Rudolf Péternek. Aki persze fölényes rutinnal és látható játékkedvvel hozza a figurát, neki személyes sikere az előadás. 

Az ő kis falujuk   

(Pesti Színház – John Millington Synge: A nyugat császára – 2020. február 26-i előadás)

Iza: Idejét nem tudom, mikor jöttem ki ilyen elégedetten a Pesti Színházból. Ez nem az elmúlt öt évben volt, az biztos. A produkció (még) nem hiba nélküli, de egyetlen perce nem volt, amit untam volna. Rudolf Péter tud szerepet osztani, és képes rendezőként színészfejjel (is) gondolkodni. A keze alatt - végre - ifj. Vidnyánszkynak nem kellett kunsztoznia, kívül-belül ráillő szerepben (öröm)színész lehetett. Meghálálta. Kőszegi Ákos remekül debütált új színházában és végre Majsai-Nyilas Tünde is megmutathatta, hogy tudná ő, amit Julie Walters. Ha akarnék sem tudnék fanyalogni.
Éva: Végre egy élvezhető előadás, szerencsés szereposztással, játékérzékeny rendezéssel, érvényes atmoszférával. Ez nem kevés. Nem a virágirodalom villogó csúcsain foglal helyet a darab, de jóízű előadás született, Hamvai Kornél fordítása életet lehelt a szövegbe, Rudolf Péter meg…nos, tud rendezni.

A nagy Gatsby, de Gatsby nélkül – avagy a Víg Filmszínház egy újabb darabja  

  „B.O.S.S, #SEX
a sztori, mivel holnap henceghetsz
néha talán ihatnál keveset
a nőid szépek,
mint egy diszkóbaleset
sukárság, rajság, fainság
VIP vagyok, ne is nézd a listát
nem tárcát hordok, talicskát
itt van a kártyám, lazíccsá'
a számlát meg se kérdezem
két koktél negyvenhétezer
a hetem fele csapatás
de sima ügy, mint a herevasalás”
(Karácson Tamás)

Iza: „Pödrött bajszú kurvaélet.” Ezzel a szép mondattal köszön be Jay Gatsby a Vígszínházban. Ez az előadás remek rezüméje. Úgy emlékszem Hofi: „Nem mindegy, hogy otthon a fedő esik a fejedre, vagy egy Ady kötet!” Ez a produkció, de lassan a Vígszínház is a „fedősöké”. Álérzések, álbölcsességek, álművészet. De ott van még a színpadon Hegedűs D. Géza, s az ember azt mondja, áll még az ősz Peterdi háza. Ő még egy revüben is hiteles. 
Éva: Elmúlt már több nagy vígszínházi korszak, most van az útközben. Revün túli, drámán inneni hibrid született, hívjuk tán produkciónak az új terméket. Éreztem percről-percre azonban, hogy megvesz engem ez a dolog: van benne látás, erő, koncepció és 99% fiatal színész, aki úgy odateszi magát, ahogyan csak lehet. Fitzgerald már nincs benne ennyi. Hiányoltam az amerikai mitológia vitán felüli nagy regényének szimbolikáját, a végzet egyik új arcának megmutatását. De nem ez volt a cél. A nagy elődök meg maradnak színvonalas olajfestmények az előtérben.

Filmszínházunk bemutatja

(Vígszínház – John Cassavetes. Premier (Opening Night) – 2019. június 4.-i előadás)
   
Éva: Sikert akarsz? Tolj fel egy „színházat a színházban”-t a színpadra. Eszenyi nagy színésznő, itt is azt csinál, amit akar, és most sikert akart. Ne mondjon le rólam, én látni akarom nagy alakításban, nagy rendezésben, az se baj, ha nem siker. 
Iza: Eszenyi Enikő, a Vígszínház színész-igazgatónője a színpadról rábírta közönsége úgy 80 %-át, hogy ütemes taps mellett vele skandálja: ”Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Ez volt az előadás tetőpontja, mondhatni a katarzis. Az én fejemben meg Szindbád szavai dübörögtek: „Megőrültem, az ördög elvitte az eszemet…Én nem szeretem ezt a világot, azt mondják átmeneti idők…..” Amúgy hálával tartozom a Vígnek, ráébresztett, ha nem akarom úgy végezni, mint a tapsoló 80 %, gyorsan elbúcsúzunk egymástól, az okostelefonom meg én.

Az Eszenyi!  

(Vígszínház – Molnár Ferenc: Liliom - 2019. február 11.-i előadás)

Ifj Vidnyánszky Attila nem úgy olvassa, érti Molnár Ferencet, ahogy én. Nem állítanám, hogy teljességében megértettem vízióját a műről. De egy dolgot nagyon elkapott, azt az érzést, hogy az élet kegyetlen, s a földi átutazók többségének alapból semmi remény. Erősen kívántam azt is már, hogy Eszenyi Enikőről újra higgyem, nagyszerű, nemcsak ügyes. Emlékezzek milyen volt Claire (Fekete Péter), Nóra és Blanche szerepében, és milyen is volt Kleist: Heilbronni Katica rendezése. 

És megtudtam, hogy nem lehet hallgatni….   

(Vígszínház – Márai Sándor: Hallgatni akartam – 2019. január 23.-i előadás)

Azt hiszem, mindenkinek írnia kéne a saját „Korom Naplójá”-t. Sajna Márai, Ady vagy Heltai szintjén keveseknek megy majd, de mégis jó lenne, ha a jövő emberei minél több szemszögből megismernék azokat a kis mindennapi történéseket, amelyek az ő életüket is befolyásolják, akár 100 év múlva. Azokat a vezetőket, akik ma a magyar nemzet sorsáért felelnek. Meg azt is, hogyan lehet igazi (gonosz) rossz vagy ártatlannak látszó, de mégis (gonosz) rossz döntésekkel emberi, nemzeti tragédiákat előidézni. Valahogy így lehetett ez 1938-ban és 1941-ben is. „Megszólított az idő”, mert Hegedűs D. Géza azt akarta, hogy megszólítson.