Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella

Kétely helyett csak bizonyosság  

(Orlai Produkciós Iroda - John Patrick Shanley: Kétely - 2017. szeptember 11.-i előadás)

Titkon sejtettem, eljön a nap, amikor Fekete Ernő nem brillírozik egy szerepben, nem lehet mindig tehetsége teljes vértezetében. Azt viszont kizártnak tartottam, hogy a színpadon állva bármikor is „semmilyen”-nek hasson számomra. Akkor inkább legyen bűn rossz. Kerestem a mentségeket, hisz pontosan tudom – mert láttam őt már ahhoz eleget -, ha úgy adódik, a Mazsola és Tádéból is képes királydrámát összehozni. Vajon mi történt? Lehet, megbocsátóbb lennék, ha nem előző este látom Spiró Imposztorát, benne a főhős nagy tanításával: „Édes fiam, a színházban semmi sem számít, sem a szép hang, sem a jó megjelenés, sem a szakmai tudás, sem a rutin, mert csak egyetlen dolog hat a közönségre: az őszinteség. Azt, fiam, minden közönség, a legbutább is, a legműveltebb is, csalhatatlanul megérzi.” Ez a produkció jelenleg nem őszinte, csak a mindenáron sikerre hajaz.  

„Néha most is ilyen futhatnékom van!"

(VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJA 2017 – Békéscsabai Jókai Színház – Örkény István: Macskajáték – 2017. szeptember 9.-i előadás)

Megtörténik persze, és alighanem a szerepek többségében, hogy a színész az adott ponton megáll, nem kíván továbblépni, vagy nem tud túljutni rajta, mert a szövegben nincs rá indíték – amit minden megrovó szándék nélkül mondok, hiszen ettől még a darab is meg a színész is kiváló lehet. De ha én »a színész és író« találkozásának lehetőségét veszem számba, akkor a szabály helyett a kivételre hivatkozom, arra a ritka és nagyszerű alkalomra, amikor az író látomása – mint egy vers egy darab papíron – a színpadon lett teljes és egész.” Örkény István írta ezeket a sorokat Latinovits Őrnagy alakításáról. Ez így van nálam Orbánné személyével is. Egy színésznő elvette tőlem annak a lehetőségét, hogy másképp láthassam Orbánnét, mint ahogy ő látta, mert vele, általa lett élő a karakter. Ennyi.  

 

Bagatell.....

(VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJA 2017 – Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház – Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét - 2017. szeptember 6.-i előadás)

„Hát mitől nem lehetne jó, ha egy darabot klasszikusan, szépen előadnak? Abban is van jó.” – mondta egy számomra mindig hiteles színésznő. Ezen az estén láttam a szavak igazát, mert a zalaegerszegi társulat Csiszár Imre rendező irányításával megmutatta. Tény, vidéken is élnek – és biztos remélnek is - színészek, akikre érdemes lenne odafigyelnie a színházszerető nézőknek, de főleg azoknak, akiket hozzáértő színházi szakmának titulálunk. A vendégjáték során egy abszolút vidéki színész, Farkas Ignác másodszorra bizonyította nekem, hogy a vidéki színházakban több a „kincs”, mint hinnénk.

 „Az Úr adta, az Úr vette el…”  

VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJA 2017 – Pécsi Nemzeti Színház- Jensen: Ádám almái- 2017. szeptember 5.-i előadás

Nem láttam a filmet, gőzöm nem volt a storyról. Felkészülésem annyi volt, hogy a neten olvastam még télen, hogy Rázga Miklósnak, aki a főhőst játssza, egy metszőfogába került a szerep, próba közben kiverte azt kollégája. Aztán örültem annak, hogy Cserna Antal és Köles Ferenc a szereplők között van és néztem csak, hogy vajon mit is fog ebben a darabban csinálni Uhrik Dóra. Erősen el tudom képzelni, hogy lehet Jensen drámájából  jobb előadást csinálni, de az biztos, hogy a pécsiek produkciója hatással volt rám, s pár megkapóan szép perccel is megajándékoztak a szereplők.

 Berozsdáztunk, avagy ivanovizmus 2017-ben         

(VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJA 2017 – Szombathelyi Weöres Sándor Színház  - Csehov: Ivanov - 2017. szeptember 4.-i előadás)

Ivanov a prototípus Csehov kiégett főhősei között, s talán az ő sorsa a legfájóbb is. Trigorinnak, Asztrovnak, Vojnyickijnek, Versinyinnek, talán még Platonovnak is már mindegy, valamikor éltek, „s ebbe más is belehalt már”, a Sirály Kosztyájának meg sansza sem volt. De Ivanov szívfacsaró. Amikor a 35 éves férfi - aki előtt még ott állhatna akár egy egész, boldog élet, bármit is értünk ezalatt -, rájön, hogy itt a vége, az igazi saller. Más ebben a korban kezdi, neki meg már csak „szentimento naplemento”. (PNL-től csórva!) Lehet ezért a világot okolni, de a szombathelyiek előadása inkább azt erősíti, hogy ez a „nagyszerű” férfi bizony életképtelen, nem tud küzdeni sem a világgal, sem önmagával, még a saját életéért sem.   

A Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozta már saját jelöltjei-listáját, mi, mezei nézők - akárcsak tavaly -, idén is összeálltunk egy szavazás erejéig, a díjkiosztás, eredményhirdetés előtt egy hónappal. A színikritikusok tavaly 21-en szavaztak, idén mi is kicsit kevesebben vagyunk, csak 29-en szavaztunk, mert sok lusta színházimádónak egy nyár nem volt elég az elmélkedésre. A 90 előadás/évadot mindenki megugrotta.

Tavalyi évadban, idén is vannak fenntartásaink az eredménnyel, "ítélettel”. Talán nem véletlen, hogy a Tony-díjról 700 ítész dönt minden évben. Tavaly úgy állt fel az „év előadása”, hogy összesen 5 kritikus szavazott rá egyáltalán, 16-nál nem is szerepelt az értékeltek között. „Szétszavaz” a Céh. Persze tudjuk, remek és igazságos matematikai módszerük van, minden szabályzat szerint, és „de gustibus non est disputandum” (ízlésről nem lehet vitatkozni.) De mégis 5 ember dönti el, hogy egy évadban mi a csúcs, a feltétlen jó?

Az életműdíjról sem vitatkozhatunk, de mégis. Maximálisan elismerjük az idén Kossuth-díjas Radnóti Zsuzsa érdemeit, munkásságát, pl. éppen A Pál utcai fiúkért is. De kétévenként adnak színésznőnek életműdíjat. Tényleg, hogy Törőcsik Marin és Molnár Piroskán kívül nincs erre érdemes, zeniten lévő színésznőnk? Egy olyan kategóriában, ami ebben a Céhben nem is díjazott, mert dramaturg kategória nincs, ráadásként a dramaturgoknak saját, külön szakmai Céhe van. Mi az idén 90 éves Máthé Erzsinek adnánk ezt a díjat, de ha Pogány Judit, vagy Vári Éva polcát díszítené, akkor sem lennénk szomorúak!  


„Ketten kellünk hozzá. Mindig.
Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat,
egy történet, egy érzés.
Én csak elkezdhetem.”
(Krúdy Gyula)



A születésnapi köszöntőből tradíció lesz! Bár a 20. környékén már komoly bajban leszek (ötletileg), de kellenek a kihívások! A pillangóhatás folytatódik! Az ez évi köszöntőben Vári Éva saját szavai. Sajnos még mindig igen szegényes és egyszerű az újságírói fantázia, érdeklődés. Témák: Miért jött el Pécsről? (Gondolom, most majd jön a „Miért ment vissza Pécsre?”) – Piaf – Rose - Életképek - Hat hét, hat tánc. Aztán csend, semmi más. De néha-néha, csak becsúszik egy-két izgalmas gondolat, magánemberi megnyilatkozás az élet, a világ dolgairól, egy kétségkívül igen bölcs színésznőtől.

Hungry for love (Szerelemre éhezve)

(Salzburger Festspiele/Grosses Festspielhaus – Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth - 2017. augusztus 15.-i előadás)

Már csak röhögök magamon. Tök mindegy kit és mit akarok megnézni Salzburgban, az sohasem úgy van. Hiába a tervezgetés hosszú hónapokkal előtte, valami változás mindig becsúszik. Most éppen Nina Stemme, Lady M. esett ki, ami kezdés előtt kb. két perccel vált publikussá széles körben. A salzburgi közönség meg derűs tapssal fogadta a hírt, ez van. Lehet, tudták a svéd énekesnő nélkül is lesz sokkhatás. Sosztakovics operája Vidnyánszky Attila szerint: "…az első és második felvonás mintha Dosztojevszkij fülledt, fojtogató légkörét idézné, …. a harmadik felvonás Gogol groteszk világára emlékeztet, míg a negyedik felvonás Csehov utolsó novelláinak lebegő, szinte kristálytiszta szellemét sugározza….” Szépen és pontosan fogalmazott.  

szerda, 26 július 2017 11:57

Feledi Project - Prozódia

Feelings, nothing more than feelings     

(Nemzeti Táncszínház – Feledi Project/Trió a lá Kodály: Prozódia - 2017. július 25.-i előadás)

Szegénységi bizonyítvány, de „Kodály világa” számomra a Háry János, meg a Székelyfonó, és pont. Aztán jön a Trió a lá Kodály, s elveszek Kodály „népzenéjében", mintha az lenne a Le Hot Jazz. Feledi János meg képes meglepni, újra. A Feledi Project ötödik előadását láttam zsinórban, azt hittem, tudom ám én már a dörgést. Hát egy frászt! Ezzel a produkcióval mentem vissza a kezdetekhez, számat tátva, mint az első előadásnál, a Psychénél. Ráadásként megint nem kellett semmit, de semmit megfejtenem, megértenem, csak átadni magam egy megfoghatatlan érzésnek. Ezért volt ez az előadás „aztahűha”.

"Mosolyogj, törjék csak a fejüket, hogy mitől van olyan jó kedved!"

(Pécsi Nyári Színház – Marc Camelotti: Boeing, Boeing (Leszállás Párizsban) - 2017. július 29.-i előadás)


Ha az ember idegenek közé kerül, az a halál;
és hazajutni újra, azok közé, akik közt van mindig,
mert az övé, testvérei, az az élet.
(Móricz Zsigmond)


Böhm György rendező ügyes színházcsináló. Előkapott egy könnyed világsikert, ami, ha jó volt Tony Curtisnek, jó lett neki is. Nagyon egyszerű receptformulával dolgozott. Végy egy Vári Évát, hagyd, hogy kiforrja magát, kicsit körítsd meg. Vári Éva meg úgy gondolta, ha színpadra lép, odateszi magát. Tagadhatatlan, az előadás színészileg heterogén, Vári játékintelligenciája és szakmai tudása "súlyos terhével.”  Nem lenne fair a többieket vele összevetni. A színésznő úgy döntött most mókamester és tapsrend felelős lesz, mert végre hazatért abba „a városba, amelytől az lett, aki”, és most pont ehhez van kedve. Ő már bármit megtehet.  

5. oldal / 21