Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella
csütörtök, 25 május 2017 17:26

Vári Éva - portré

Az én sorsom ez, és nem vagyok vele elégedetlen” - Portré Vári Éva színművészről

Márai Sándor írja: „Ötvenéves korára a művével készül el az ember, vagy az életével.” De nem Vári Éva, ő ötvenéves korában belevágott egy új műbe és újrakezdte az életét. Egy szál magában nekivágott a budapesti közönség meghódításának. De nem ám addigi státuszában, pécsi sztárként, hanem árgus szemekkel figyelt „kis vidéki színésznőcskeként", a Józsefvárosban. Aztán Kiváló Művész lett, Kossuth-díjas és a Hallhatatlanok Társulatának tagja. A mai napig havonta tízszer színpadon áll, mert „miközben csinálom, sohasem vagyok fáradt”. Lehet, a közel hat évtizedes pályáján volt sok lemondás, csalódás, bánat és könny, de mégis Vári Éva az, aki érti és szívében érzi Bob Dylan életbölcseletét:„Boldog ember az, aki felkeléstől lefekvésig azt csinálja, amit szeret”. Márpedig, ha Vári Éva valamit szeret, az a színházcsinálás. 

csütörtök, 25 május 2017 16:52

Feledi János - portré

„Nem kell mindig nyolcat forogni”  - Portré Feledi János táncművészről

Feledi János a táncművészek ifjabb generációjának tagja, még alig hagyta el a krisztusi kort, de már a magyar kortárs tánc egyik meghatározó alakja. Az általa alapított Feledi Projectnek 2016 októberében új bemutatója volt, Pilinszky: Szálkák címmel. A premier apropóján találkoztunk, beszélgettünk.   

„Örökké szeretni foglak….történjen bármi”   

(Radnóti Színház – Wajdi Mouawad: Futótűz - 2017. június 15.-i előadás)

Nagyon csínján kell bánni az ígéretekkel. Főleg a "szeretni foglak egész életemben" kezdetűekkel. Azt sem tudjuk mi lesz holnap, honnan tudnánk mi lesz 20 év múlva. Aztán ott vannak a titkok. Titkot birtokolni néha nem izgalmas, hanem borzalmas érzés. Elszigetel másoktól, a világtól. Lehet olyan teher, hogy beleroppanunk az őrzésébe. A darab főhősének, Nawal Marwan-nak  is sok titka volt, köztük egy szörnyű titok, aminek örökre annak kellett volna maradnia. Mert egy titokkal képesek lehetünk leélni az életet, de ha felpattintjuk a „titokzárat” sanszos, hogy mindent és mindenkit elpusztítunk magunk körül, ahogy Nawal Marwan is tette.   

Tehetetlenke oroszok Párizsban 

(Radnóti Színház – Dosztojevszkij: A játékos - 2017. június 7.-i előadás)

Én idáig azt hittem, Dosztojevszkij hőseinek jó része vagy lelki beteg, vagy idegileg kivan. Erre a Radnóti Színház előadásában annyi intrikától, pénzéhségtől majd kicsattanó, „egészséges” embert láttam, hogy már-már azt hittem egy Feydeau darabot nézek. A nyílt próba után kis csalódást okozott a bemutató, ott olyan izginek tűnt minden, volt lendülete, humora. Az előadásban ebből már csak pillanatok maradtak, főleg Csomós Mari és Schneider Zoltán megmutatkozása. 

Élet, halál, világegyetem 

(Katona József Színház – Duncan Macmillan: Lélegezz (Lungs) - 2017. június 1.-i előadás)

Kicsit becsapott a színházi darabismertető. Tény, a gyermekvállalás tárgykörére van felfűzve a történet, de mégis egy - brutálisan őszinte - love storyt látunk, a kezdettől a végig. Történetet egy harmincas, bizonytalan, sokat agyaló, mindent analizáló párról, akik számos, de mégsem helyrehozhatatlan hibát követnek el. Életük kicsit ismerős, kicsit mosolyogtató, olyan esendően emberi. Néha nevetünk rajtuk, mert nagyon is szomorúak vagyunk. 

Girl’s power  

(Katona József Színház - Philipp Löhle: Nem vagyunk mi barbárok – 2017. június 6.-i előadás)

I come only with my punishment
There comes only my conviction
Running is my fate
'cause I don't carry any identity papers
Lost in the heart
Of the great Babylon
They call me the Clandestine*
(Manu Chao)

Épp itt az ideje a színházi évad végének. Még egy-két szembenézés saját gyengeségeimmel, aztán mehetek terapeutához. Mert az esti színház sok gondolatot ébresztett ugyan, de én csak azon agyaltam, ha éjszaka bekopogna egy menekült hozzám, aki sötétbőrű és ételt, szállást, zuhanyt kér, mit csinálnék? Rosszabb ember lennék mint 10 éve? Nem hiszem. A világ lett félelmetes, kihívásokkal teli, de nagyon gyorsan. És sok mindenre választ kell találni magunkban, magunknak. Olyan válaszokat, amiket később nem bánunk, nem szégyellünk.

„Ne módosítsd az ügyvitelt”

(Katona József Színház – Puskin: Borisz Godunov - 2017. május 26.-i előadás)

Zsámbéki-leltárt tartottam az este. Igaz, főleg felvételről ismerem rendezéseit, a „forradalmi” színházalapításáról Székely Gáborral az 1980/90-es években még lemaradtam. A rendező munkái sohasem sokkoltak, kápráztattak, „csak” mutattak valami fontosat, amin lehetett gondolkodni. Van abban valami hátborzongató, hogy egy majdnem ötszáz éves hatalmi harc simán lehet mai, hogy Puskin közel 200 éve írott darabját nem kell aktualizálni. Zsámbéki az elmúlt években Ibsen, Brecht és Shakespeare színpadra vitelével sem törekedett a direkt belemagyarázásba. Mindig imponált, hogy gondolkodó nézőnek tart. Most valamiért halovány az eredmény, nincs meg az előadás végén a megszokott, fejbevágós felismerés. Pedig minden adott volt ehhez. 

„Vologyenka, a trubadúr kandúr”    

(Nemzeti Színház – Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról – Szűcs Nelli és Hobo (Vlagyimir Viszockij) estje - 2017. május 22.-i előadás)


„Földgolyónkon jégpáncél dagad -
Egész évben nyugszik jég alatt -
Mintha tavasz nem jönne, sem új nyár -
Bolygónk szörnyű szemfödélbe bújt már -
Itten ember talpon nem marad.”
(Viszockij: Jégtakaró - Erdélyi Z. János fordítása)

Latinovits-Viszockij-Volonte, mintha szentháromság. Három öntörvényű előadóművész, akit idő előtt pusztított el saját, izzó szenvedélye. Latinovits 41, Viszockij 37, Volonte 23 éve halott, de a személyüket körülölelő legenda, „jelenlétük” töretlen. A Ballada a két sebzett hattyúról Földes László Hobo tisztelgése Viszockij élete és munkássága előtt. De az estet mégis egy színésznő, Szűcs Nelli emeli a magasba.  Az ő hatalmas orosz lelke, vibráló asszonyisága és saját – veszélyesen - izzó szenvedélye. 
 

The Big Five    

(Belvárosi Színház/OPI – Ronald Harwood: A nagy négyes (búcsúelőadás) - 2017. május 6.)

A Big Five eredetileg egy vadászkifejezés, az öt legnehezebben elejthető, legnagyobb presztízsű afrikai vadat takarja. A Belvárosi Színházban hat éven keresztül lépett fel egy mintha Big Four formáció. Az elmúlt húsz év színházi eseményeit bogarászva úgy tűnik, alkalmi truppként, nem társulati lét keretében nem igen állt színpadon négy - kívülről nézve - ennyire különböző személyiségű, eltérő szakmai előélettel bíró művész, aki ilyen hosszú és harmonikus együttműködésre volt képes. Ráadásként egy eléggé közepes társalgási színműben. A sikert egyértelműen a négy színész egymás iránti, színpad iránti és a közönség iránti alázata vívta ki. És egy színészrendező, Gálffi László. Így van meg a Big Five. 

A legjobb előadók valamivel többet visznek a szerepükbe
annál, amit a szerző papírra vett.
Ez teszi a színházat élővé, s ezért tartható fenn a színház.
(Stephen Sondheim)

szombat, 06 május 2017 10:48

Kripli Mari (Örkény Színház/OPI)

„Márkus Emília a dög, a lótetű”   

(Örkény Színház/OPI – Lázár Kati Jászai Mari estje – Kripli Mari - 2017. május 5.-i előadás)

„Az igazgató úr kémrendszerével egymás ellen uszította az egész testületet./…/ Így aztán a színház művészi színvonala oly siralmas mélyre süllyed alá, hogy amint látjuk, a pénztár megtöltésére alantas bulvár-drámákhoz kapkod, melyek a tömeg idegeinek izgatására, nem pedig a lelkek művelésére vannak szánva.” Jászai Mari szavai ezek, 1900-ban! Oops, röpke 120 év és semmi sem változott a színház világában? De a színésznő nemcsak a színházat ismerte, az életet is, ráadásként megélt mindent, amire vágyott. Talán még Madonna és Lady Gaga is tanulhatna tőle. Gondolkodása, életvitele századdal előzte meg korát.

„Jászai Mari a szenvedés, a bús sors, a fájdalmas végzet
királynői magaviseletére oktatja a nőket.”
(Krúdy Gyula)

5. oldal / 19