Thébában még voltak következmények 

(MITEM 2018 – Vahtangov Állami Akadémia Színház a Nemzeti Színházban – Szophoklész: Oidipusz - 2018. április 13.-i előadás)
 

  
Azt, aki gőgben él,
gőggel járatja kezét és szavát,
nem fél a Jog istenétől,
az eget sem tiszteli,
kerítse kezébe a Végzet,
baljós kéjek ostora
ha igazság nélkül használja hasznát,
tilos utakra tántorul
s bántani bátorul a Bánthatatlant

Éva: Van király, aki betartja az ígéretét, vállalja a felelősséget, a bűnét büntetés követi. Szophoklésznál.  Jött a Vahtangov szaltózó despotával, sisakos-lándzsás futó ikonikus görög harcossal - igaz, mini hintaló volt a kezében - és a végzetet szimbolizáló mindent elpusztító vashengerrel a színpadon. Erő, szépség, helyenként archaizáló teatralitás, de nekem bejött.
Iza: Egy a biztos, a Vahtangov Színház produkciója – Mohácsiékkal szólva - mély hatást pakolt rám. Oroszul hallgattam őket, fülhallgatón át megtámogatva angol nyelvű tolmácsolással. Az angol tolmács volt az este igazi szenzációja (számomra). Valós színészi produkciót nyújott, élte, szavalta Szophoklész sorait, recitálás jött a fülhallgatón át. És ott volt még látnivalónak Iokaszté szerepét megszemélyesítő színésznő, mintha az orosz színház örök ragyogása. 

Itt? Tisztességesen?

(Katona József Színház – Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz – 2018. március 9.-i előadás)

   
Fázni is fogsz inged nélkül,
Erős leszel szíved nélkül, ó!
Élni is fogsz élet nélkül,
Áll a híd majd szép emlékül, ó!
(Adamis Anna: Kicsi Ember)

Éva: A romlásnak indult weimai köztársaságban volt fegyencként elhatározni, hogy tisztességesen élünk majd egy világban, ahol azért a rend a lényeg? Biberkopf, a helyét nem lelő Akárki utazása jelenetről-jelenetre a Katona színpadán. Az erős fantázia és a regény ismerete átsegítheti a nézőt a nehézségeken, de a rendezés Berlin jelentőségének, sűrűségének ábrázolásával adós maradt. Pedig mégiscsak egy nagyváros-regényről lenne szó. Patchwork jelenetezés, felskiccelt alakok, érezhető rendezői akarat: a sodró felszín nézői lehetünk, semmi több. A főhős számadással tartozik, a kárhozat földi formája ebben a furcsa moralitásjátékban egy segédportási állás egy karját vesztett rokkantnak. Aztán jön a nácizmus.
Iza: Fejtő Ferenc írta a Nyugatban 1934-ben: „Íme a regény meséje, Biberkopf «nehéz, igaz és felvilágosító élete». Ha a nevén nevezzük a gyereket, akkor Biberkopf végeredményben gyilkos, selyemfiú és betörő. És mégsem az. A regénybeli Franz és a betörő közt az a különbség, mint a detektívregény és Döblin könyve között. Franz majdnem egész ember és Döblin könyve majdnem nehéz fajsúlyú irodalom.” Pont ezt éreztem én is az este után. A Katona-előadása majdnem hatásos színház lett, de csak majdnem.

Csillagos ég, erkölcsi törvény nélkül
     
(Örkény Színház – Molnár Ferenc: A hattyú - 2018. március 25.- előadás)

„A program nem az Ön büszkeségei szerint igazodik.”
(Molnár Ferenc: A hattyú)

Iza: Polgár Csaba merte Molnárt meghagyni Molnárnak. Hozzá ugyan nem adott semmit, de megszabadította minden – mára talán - álmos megszokástól. Ficza István végre a színpadon elől és középen és egy már örökéletű nagyjelenet, Csákányi Eszter és Für Anikó színpadi kettőse. Az előadás abszolút perfekt annak, aki érti és érzi Molnár Ferenc színházát, de nem zárkózik el attól, hogy másképp (is) lássa Molnárt.  
Éva: Nagyon Molnár, nagyon Polgár, nagyon jó. Szürreális térben valódi bajok, jóvátehetetlen játékok a másik ember életével. Mindenki egy szem a lenézés láncában. Magasiskola Csákányitól és Fürtől, és III. Richárdot Mácsainak sofort. Tenki Réka, Nagy Zsolt és Ficza István egy olyan szerelmi hármast ad, ahol több az akarat és lenézés, mint a szerelem.

 
A pofátlanság kora

(Katona József Színház – Spiró György: Széljegy – 2018. március 5.-i előadás)

„A csaló legyen csaló,
az áldozat legyen áldozat.”
(Spiró György: Széljegy)

Éva: Előadás végére minden néző tudja, hogy áldozat, vagy csaló. Senki nem fogja kimondani, sőt arról fog értekezni, hogy vele ezt aztán nem lehetne megcsinálni. De. Nem ezt, de ilyet igen. Van az osztálytársaink között Ügyvédnő, és hiába tekergünk, nem kerüljük ki az Ingatlanos-típusú honfitársainkat. Együtt élünk velük ebben a szép országban. Spiró szolidaritásmentes magyar világa a Sufniban Zsámbéki Gábor félrenézést nem engedő rendezésében.
Iza: Ha Spirótól nem Spirót várok, ha a Katonától nem „igazi katonás” színházat akarok, rendben van ez az előadás. Korrekt, jó volt látni Takács Katit és Bányai Kelemen Barnát. Talán csak az volt a baj, hogy ügyvédeknek csoportosan tilos színházba menni, különösen egy olyan darabra, ahol a jogalkalmazás (is), meg a szakmájuk is terítékre kerül. Mert alapból belekötnek még az élőfába is, így meg aztán ……   

A Hold járva, a miniszter hágva jó

(Átrium Film-Színház – Bodó Viktor/Mózsik Imre: Krakken-művelet – 2018. március 5.-i előadás)

Éva: A Krakken-művelet műfaja a nagy truváj: tátott szájjal üvöltve röhögős, tiszteletet nyomokban sem, könnyű kezű tehetséget annál inkább tartalmaz, inkluzíve az európai kultúra teljes asszociációs terét. És meghágják a minisztert. De hogy!
Iza: Holy shit, hova süllyedtem? Halandzsa a színpadon, nekem meg tetszik, a nem tudom mi. Hálás vagyok, hogy látom Molnár Piroskát és Lázár Katit - igen nagy önfegyelemmel - össze–vissza kuruttyolni, Gyabronkát szitkozódni, s nem érdekel, hogy az egésznek semmi, de tényleg semmi értelme. Nem több ez a darab, mint a Hölgy fecseg és nyomoz című francia krimi-vígjáték kultikus mondata: „Van egy ötletem, lökhetem?”

A Társulat, avagy az Örkény Horror Story         

(Örkény Színház – Franz Kafka: Átváltozások - 2018. február 4-dikei előadás)

„Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak
minden negatív elemét, amelyben éltem.”
Kafka

Iza: Az American Horror Story nagy kedvelője vagyok. Ahogy szétnyílt a függöny, a díszlet láttán vártam, hogy jön Jessica Lange és Kathy Bates a Rémségek cirkusza évadból. De Csákányi Eszter és Takács Nóra Diana jött, ami hasonlóan jó volt! Kafka-antológia a színpadon, ami a maga nemében vetekszik a hollywoodi produkcióval. A fegyelmezett, odaadó színészi munka pótolta a filmtechnika bravúrjait. A színház társulata – művészi állapota szerint - bármit képes színre vinni, felsőfokon. Ahogy most is, rémcirkuszt, Kafka nevével fémjelezve. 
Éva: Képpé tették Kafkát és korát, fantasztikussá, rémessé, érvényes egésszé. Szorongás-szortiment a monarchia végéről, amikor már minden rohad: felkészül Kraus, Hasek és az első világvége. Luccheni már túl van a reszelő hegyezésén, szegény Rezső királyfi agyveleje is szanaszét repült Mayerlingben. Igazi trip kisemberekkel: Blumfeld, Samsa, Bendermann. Utazunk, szédülünk. 

Big game            

(Radnóti Színház – Shakespeare: III. Richárd - 2018. február 17.-i előadás)

„De öt órája sincs, hogy Hastings élt még,
Vád és vizsgálat nélkül szabadon.
Finom világ! Ki olyan ostoba,
Hogy ezt a durva csalást ne lássa?
De ki merészeli elmondani, amit lát?
Pocsék világ ez!
Azért pusztul el,
Mert ilyen bűnökről hallgatni kell.”
(Shakespeare: III. Richárd, Vas István fordítása)

Éva: Alföldi végre nagy szerepet játszik, nemcsak nehezet: III. Richárdjának behozhatatlan előnye, hogy ő a rontás maga, mélylélektan nélkül. Élvezetes, félelmetes, csillogóan intelligens, aztán késő: a szolgái lettünk nézőként is. Nézzük a fekete-sárga, acél csigalépcsős színpadot: kétdimenziós  amerikai rajzfilmre emlékeztet, a színek felidézik: Danger! Şerban máshogy lát, vagy csak szabadbölcsész fíling nélkül gondolkodtat: most látom Lady Annát ugyanolyan erősnek, mint Richárdot, Margitot pedig a legokosabb nőnek Angliában. Kis színpadon nagy  színház, Isten óvja őket, pusztuljon a Gonosz. De ahogy az a darab utolsó pillanataiban borsalino kalapban, a tekintetétől hosszabbodó időben a sóhajok hídján végiggrasszál, és rájövünk, hogy - Kováts Adél klasszikus csendteremtő dikciója ide vagy oda, - kizárt dolog, hogy élni kezd majd a béke.  
Iza: Talán Gábor Miklós Naplójában olvastam egy III. Richárd előadásról, a Nemzeti Színházban, 1956-ban. Az előadás szenzációja az Írnok (Baló Elemér) felolvasása volt a „jó Hastings úr vádiratáról”, amit a közönség egy lélekként értett, „Rajkról beszél", s értették Major Tamás játszotta III. Richárd "áthallásos" szavait is, meg persze azt is, hogy pocsék világban él a magyar, aminek pusztulni kell, mert a gazságokról nem lehet beszélni. Hát 2018-ban nekünk is van egy Írnokunk, László Zsolt, s mi ugyanúgy értjük őt, mint dédszüleink/nagyszüleink akkor Balót, Majort.

Zolikám, végre költhetsz!            

(Radnóti Színház – Kezdhetek folytatódni/Pál András és Rozs Tamás Petri György estje - 2018. február 7.-i előadás)

Éva: Pál András elmondja a Hogy elérjek a napsütötte sávig című Petrit, és az undortól könnyek gyűlnek a szemébe, idő, míg újba kezdhet. Nekünk is szükségünk van intermezzóra. Ötven néző, Rozs Tamás, zene, Pál, Petri. Tíz doboz sör. Jó helyen vagyunk.
Iza: Bölcs ember ezt nem vallaná be, én igen. Petri György versei nem álltak szívem közepében, nem éreztem őket magaménak, tagadtam, hogy közöm lehet hozzájuk. Pál András keményen megdolgozott érte, hogy néha majd felüssem Petri köteteit.  

Csak az újságban bízzál, a szemed megcsalhat

(Katona József Színház – Gogol: Holt lelkek – 2018. január 18.-i előadás)

Éva: Csontra húzott, nézői figyelmet uraló, hosszan felszívódó diszkomfortérzetet okozó, finom kis Gogolt rendezett Dankó István. Betenném a középiskolai etika tananyagba. Hadd szóljon. Hisz úgyis az életnek tanulunk, nem az iskolának. 
Iza: Már előadás előtt megkapott a tájékoztató: „a szövegkönyvet írta Dankó István”. Évek óta figyelem a színészt, ahogy jön előrébb és előrébb. Mérföldkőhöz ért, felcsapott – ha lehet ilyet mondani - dramaturg-rendezőnek (is). Egy gondolkodó ember határozott véleménnyel színházról, társadalomról, közállapotokról, s még éppen csak a középkorúság kezdővonalán. Elegánsan - képben-szövegben egyaránt -, iróniával, kis Gogol nyújtotta mankóval. Színésztársai pedig - közös hitből - „alájátszottak”. A csapatmunka az est sikere.    

Igazat és valódit, avagy Kate és Leó a Jókai utcában

„Magnéziumfény villant, ahogy megcsókoltuk egymást,
Saskia talán az ország legnépszerűbb színésznője volt e pilla­natban,
az emberek nyüzsögve igyekeztek, hogy kedvesek legyenek hozzánk,
minden olyan volt, mintha igazi filmsztárok volnánk,
és mi ösztönösen alkalmazkodtunk a sze­rephez,
eljátszottuk a bájos fiatal művészpár szerepét, ahogy kívánták.”
(Gábor Miklós naplójából)

(Hatszín Teátrum – Loveshake  - Színházi duett Rezes Judit és Szabó Győző igaz története alapján – 2018. január 20.-i előadás)

Éva: Színészpár színpadon: veszélyes üzem. Az egyszerű néző meg van róla győződve, hogy az igazat látja, a szakképzett néző meg erre vágyik. A Loveshake profi produkció, a személyesség csillámporával, szenvedéllyel, humorral. Aki valaha is belehalt már párkapcsolatba, annak meg nem megy ki a fejéből az előadás….
Iza: Ügyes. Párkapcsolati terápia úgy, hogy nekünk fizetnek érte. Akárcsak Woody Allen, dumáljuk ki magunkból a frusztrációt sok ember előtt. A 80 perces – elég formabontó – darabért iszonyatosan sok ember dolgozott. Egész pontosan azért, hogy megtudjuk Szabó Győző úgy néz ki, mint egy gorilla, de belül Dodo-madár. Rezes Judit pedig olyan könyveket olvas mint „A nők a Vénuszról, a férfiak a Marsról jöttek”. Talán ezért, de szemrebbenés nélkül adja fel magát nőként, hogy megmentse a szerelmét. Meg még azt is megtudtuk, hogy piszok jól énekli Szlatinay Sándor Rózsafa virít az ablakod alatt című dalát.