A Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozta már saját jelöltjei-listáját, mi, mezei nézők - akárcsak tavaly -, idén is összeálltunk egy szavazás erejéig, a díjkiosztás, eredményhirdetés előtt egy hónappal. A színikritikusok tavaly 21-en szavaztak, idén mi is kicsit kevesebben vagyunk, csak 29-en szavaztunk, mert sok lusta színházimádónak egy nyár nem volt elég az elmélkedésre. A 90 előadás/évadot mindenki megugrotta.

Tavalyi évadban, idén is vannak fenntartásaink az eredménnyel, "ítélettel”. Talán nem véletlen, hogy a Tony-díjról 700 ítész dönt minden évben. Tavaly úgy állt fel az „év előadása”, hogy összesen 5 kritikus szavazott rá egyáltalán, 16-nál nem is szerepelt az értékeltek között. „Szétszavaz” a Céh. Persze tudjuk, remek és igazságos matematikai módszerük van, minden szabályzat szerint, és „de gustibus non est disputandum” (ízlésről nem lehet vitatkozni.) De mégis 5 ember dönti el, hogy egy évadban mi a csúcs, a feltétlen jó?

Az életműdíjról sem vitatkozhatunk, de mégis. Maximálisan elismerjük az idén Kossuth-díjas Radnóti Zsuzsa érdemeit, munkásságát, pl. éppen A Pál utcai fiúkért is. De kétévenként adnak színésznőnek életműdíjat. Tényleg, hogy Törőcsik Marin és Molnár Piroskán kívül nincs erre érdemes, zeniten lévő színésznőnk? Egy olyan kategóriában, ami ebben a Céhben nem is díjazott, mert dramaturg kategória nincs, ráadásként a dramaturgoknak saját, külön szakmai Céhe van. Mi az idén 90 éves Máthé Erzsinek adnánk ezt a díjat, de ha Pogány Judit, vagy Vári Éva polcát díszítené, akkor sem lennénk szomorúak!  

„Ketten kellünk hozzá. Mindig.
Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat,
egy történet, egy érzés.
Én csak elkezdhetem.”
(Krúdy Gyula)

A születésnapi köszöntőből tradíció lesz! Bár a 20. környékén már komoly bajban leszek (ötletileg), de kellenek a kihívások! A pillangóhatás folytatódik! Az ez évi köszöntőben Vári Éva saját szavai. Sajnos még mindig igen szegényes és egyszerű az újságírói fantázia, érdeklődés. Témák: Miért jött el Pécsről? (Gondolom, most majd jön a „Miért ment vissza Pécsre?”) – Piaf – Rose - Életképek - Hat hét, hat tánc. Aztán csend, semmi más. De néha-néha, csak becsúszik egy-két izgalmas gondolat, magánemberi megnyilatkozás az élet, a világ dolgairól, egy kétségkívül igen bölcs színésznőtől.

Hungry for love (Szerelemre éhezve)

(Salzburger Festspiele/Grosses Festspielhaus – Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth - 2017. augusztus 15.-i előadás)

Már csak röhögök magamon. Tök mindegy kit és mit akarok megnézni Salzburgban, az sohasem úgy van. Hiába a tervezgetés hosszú hónapokkal előtte, valami változás mindig becsúszik. Most éppen Nina Stemme, Lady M. esett ki, ami kezdés előtt kb. két perccel vált publikussá széles körben. A salzburgi közönség meg derűs tapssal fogadta a hírt, ez van. Lehet, tudták a svéd énekesnő nélkül is lesz sokkhatás. Sosztakovics operája Vidnyánszky Attila szerint: "…az első és második felvonás mintha Dosztojevszkij fülledt, fojtogató légkörét idézné, …. a harmadik felvonás Gogol groteszk világára emlékeztet, míg a negyedik felvonás Csehov utolsó novelláinak lebegő, szinte kristálytiszta szellemét sugározza….” Szépen és pontosan fogalmazott.  

Feelings, nothing more than feelings     

(Nemzeti Táncszínház – Feledi Project/Trió a lá Kodály: Prozódia - 2017. július 25.-i előadás)

Szegénységi bizonyítvány, de „Kodály világa” számomra a Háry János, meg a Székelyfonó, és pont. Aztán jön a Trió a lá Kodály, s elveszek Kodály „népzenéjében", mintha az lenne a Le Hot Jazz. Feledi János meg képes meglepni, újra. A Feledi Project ötödik előadását láttam zsinórban, azt hittem, tudom ám én már a dörgést. Hát egy frászt! Ezzel a produkcióval mentem vissza a kezdetekhez, számat tátva, mint az első előadásnál, a Psychénél. Ráadásként megint nem kellett semmit, de semmit megfejtenem, megértenem, csak átadni magam egy megfoghatatlan érzésnek. Ezért volt ez az előadás „aztahűha”.

"Mosolyogj, törjék csak a fejüket, hogy mitől van olyan jó kedved!"

(Pécsi Nyári Színház – Marc Camelotti: Boeing, Boeing (Leszállás Párizsban) - 2017. július 29.-i előadás)

Ha az ember idegenek közé kerül, az a halál;
és hazajutni újra, azok közé, akik közt van mindig,
mert az övé, testvérei, az az élet.
(Móricz Zsigmond)

Böhm György rendező ügyes színházcsináló. Előkapott egy könnyed világsikert, ami, ha jó volt Tony Curtisnek, jó lett neki is. Nagyon egyszerű receptformulával dolgozott. Végy egy Vári Évát, hagyd, hogy kiforrja magát, kicsit körítsd meg. Vári Éva meg úgy gondolta, ha színpadra lép, odateszi magát. Tagadhatatlan, az előadás színészileg heterogén, Vári játékintelligenciája és szakmai tudása "súlyos terhével.”  Nem lenne fair a többieket vele összevetni. A színésznő úgy döntött most mókamester és tapsrend felelős lesz, mert végre hazatért abba „a városba, amelytől az lett, aki”, és most pont ehhez van kedve. Ő már bármit megtehet.  

„A játszótársam, mondd akarsz-e lenni?”     

(Madách Színház/Shakespeare Fesztivál – Krétakör (Schilling Árpád) - Shakespeare: hamlet.ws - 2017. július 12.-i előadás)

Színházügyileg uborkaszezon van így a nyár közepén. De azért akad izgalmas esemény, például a Krétakör évtizeddel ezelőtt bemutatott Hamlet-feldolgozása, ami újra színre kerülhetett a Madách Színház Shakespeare Fesztiválja keretében. Utána közönségtalálkozó a három színésszel, mert három férfiú birkózott a két tucatnyi szereppel. Nádasdy Ádám remek fordításával nem kellett küzdeniük, az alájuk játszott.  A csemege, az előadás utáni beszélgetés a színészekkel. Meglepi persze a közönség, és az ő kérdéseik.

Az Everest csúcsa és a Mariana-árok mélye    

(Pécsi EXPO-Center/Placido Domingo Classics 2017 - Verdi: Traviata - 2017. június 24.-i előadás)

Csodálatos, hogy Pécs, ami nekünk, magyaroknak gyöngyszem – de korántsem Salzburg, Bregenz, vagy Bayreuth -, képes volt megnyerni magának Placido Domingot, a tenorkirályt. Domingo nevét adta egy most alapított fesztivál-eseményhez. Lehet, 2017. június 25-én hajnalban, már a fejét verte volna a falba ezért. Persze nem kellett, ő 101 %-on teljesített. Megmutatta miért vált azzá aki, s miért lett legenda már életében. Társa volt ebben Marina Rebeka, az „elmúlt 50 év legjobb Violettája”, aki meg azt mutatta meg, hogy ő is már valaki, nemcsak Netrebko, meg Bartoli után érdemes szaladgálni a nagyvilágba. Sajna, innentől kezdve majdnem minden mást katasztrófa sújtotta területként lehet értékelni. Jó lesz, ha a rendezők már most elkezdenek tréningezni a jövő évre.

„…..mégis legjobb Kísértet”   

(Rózsavölgyi Szalon – Mark St. Germain: Az utolsó óra - 2017. július 10.-i előadás)

Azt hittem, tudom mit fogok megnézni. Sigmund Freud vitatkozik egy filozófus pacákkal a világról, Isten létezéséről. Meg persze Jordánt és Alföldit. Már javában benne jártunk a sztoriban, amikor egy név megcsapta a fülemet, J. R. R. Tolkien. Rájöttem, hogy a „pacák” nem más, mint Aslan, az oroszlán megálmodója, a Narnia krónikái szerzője, Clive Staples Lewis. Fel sem ötlött bennem a szórólap alapján, hogy a C.S. Lewis név őt takarhatja. Persze nem csak a Narnia-t írta ő, hanem az Árnyékországot is („Soha senki nem mondta nekem, hogy a gyász ennyire hasonlít a félelemhez.”). Ehhez a regényéhez képest Eric Segal Love story-ja nem is olyan borús történet.

Munkás embert ág is húzta…   

(Kecskeméti Katona József Színház/Városmajori Színházi Szemle – Szirmai Albert – (alapmű Bakonyi Károly és Gábor Andor) - Kaszó Elek, Mohácsi János, Geszti Péter: Mágnás Miska - 2017. július 4.-i előadás)

Gondolta a fene, de Bakonyi Károly szövegkönyvíró 1916-ban tuti nem, hogy Mágnás Miskája nemcsak a Tanácsköztársaság előtti években, de a Rákosi-korszak alatt, meg a III. Orbán-kormány alatt is pont aktuális lesz. Hogy „cintányéros cudar világban”-ban él a magyar még/már megint száz év elteltével is. Száz év meg se kottyant a történetnek, itt vannak még, vagy mindig az (új) urak, szolgálnak az (új) cselédek. Életemben először láttam élőben - egy teljes - operett előadást. Eszembe nem jutott volna a jegyvásárláskor, hogy ez kis híján úgy fog hatni, mint Ady Endre versei. 

„Ebben az ideában van konklúzió!”    

(Szombathelyi Weöres Sándor Színház/Városmajori Színházi Szemle – Mohácsi János-Mohácsi István: A falu rossza - 2017. július 1.-i előadás)

Nemcsak én, Mohácsi János is látja Bányai Kelemen Barnában a XXI. századi Jávort, szépen meg is énekeltette. (Talán a Kerek Ferkóból?) Tessék már sok-sok filmszerepet adni ennek az úrnak. Végre legyen újra a magyar filmekben snájding, férfias férfi, ne csak lányosképű, vagy érdekes arcú spleenes pasik. Ezért a szombathelyi társulatért valóban érdemes volt bemászni a lövészárokba, nagyon jó formában lévő színészcsapat. Igaza van Jordánnak, ezt a csapatépítést be kell fejezni, ha törik, ha szakad. Mégpedig annak, aki az alapoktól összerakta a társulatot. Szombathelyen egy 150 éves, mára kissé érdektelen népszínműből is képesek voltak tűzijátékot csinálni. Ok, ehhez kellett a dupla Mohácsi-faktor + Kovács Márton, egy másik jól muzsikáló csapat.