Egyensúly

Egymásra torlott
bástyák és tornyok.
Átnyíló padlások, összenőtt
támfalak és tetők.
Felül
elkülönül.
Önhitten kiválik a tömb.
Önkívületben felszökik a csúcs.
(Petri György)

(Stúdió K Színház – Nero (Kosztolányi Dezső: Néro, a véres költő című regénye alapján a szövegkönyvet írta: Garai Judit) - 2020. október 11-i előadás)

Éva: Amilyen tehetséges és erős színész ifj. Vidnyászky Attila, olyan gravitációjú és teremtő erejű rendező Hegymegi Máté. Azonban ez az előadás a Stúdió K más iskolájú, szabad, egalista és könnyedén alakváltó társulatától az, ami: a különleges egyensúly hosszú, kitartott pillanata. És ennek a veszett, zűrzavaros évadnak eddig az egyik legerősebb előadása.
Iza: Néha sokat kell várni, hogy egy olvasmányélmény karaktere ne csak fejben éljen, hanem 3D-ben is megjelenjen. Nero császár nem írói fikció, számos arcmása, leírása maradt az utókorra, de nekem most, a Ráday utcában elevenedett meg ifj. Vidnyánszky Attila játéka révén. Hiszem, Nero valahogy így affektált, kellemetlenkedett Poppaea-val és Seneca-val úgy 60 körül háza termeiben, és így torzult el fokozatosan jelleme, ahogy azt a színész megéli a színpadon. A döcögősen induló évad sodrólendületű színházi élménye ez. Ha szavazni kéne a színházrendezők - ifjabb - tagjai között, az én voksomat biztos Hegymegi Máté kapná.

Emberi sors   

(Szkéné Színház – Matei Vişniec: III. Richard betiltva - 2021. december 8.)

„Éjszaka gyakran arra ébredek, hogy kiver a verejték.
Az jut az eszembe, hogy banális lettem,
hogy az életben minden túlságosan is sikerül nekem,
hogy vastag paplan alatt halok majd meg,
hogy nem vagyok többé felfedező . . .”
(Meyerhold)

Éva: Barbár kedélyesség, totális elnyomás és színházcsinálás. Mucsi Meyerholdja lassan katatonná válik a félelemtől, az olyan, mint Szókratésznál a bürök, fokozatosan fagy el mindene, de a konstatáló szellem akkor is kitart, amikor már szűkölni is alig tud a lélek. Nagypál Richárdja a mindenkori penetráns alkalmazkodás, túlélés és a színészi kutyába lemenés gyönyörű példája, Fodor Tamás koboldfürgeségű diktátora, rendszereminens apukája, anyukája könnyed, mint egy felismerés: a csodát jön a fény a keletről, az csak a sötétség. Minden érettségizőnek minimumprogram ez az előadás.
Iza: Az előadásnak talán minden nézőjét a darab mai létünkkel való párhuzama, esetleg a színész-szereplők érdekeltek. Engem Meyerhold, a valós főhős, akiről tudogattam ezt-azt, de őszintén nem sokat. Eljött az idő, hogy belemélyedjek. A Mucsi-Nagypál-Fodor trojka + Bánfalvi Eszter hasít a deszkákon. És meg kellett állapítanom Kaszás Gergőről, hogy olyan erővel létezik a színpadon, ami percekre kiszakít a jelen idejű térből és időből.

Mi a magyar most?

(Örkény Színház – Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiája alapján szövegkönyvet írták: Bánki Gergely, Gábor Sára, Polgár Csaba - 2020. október 11-i előadás)

Éva: Van véleményem, de nem értek egyet vele. Békebeli offline módon ültem a nézőtéren, vártam a Rejtő Jenő-i sodrást, ehelyett fel-felcsillanó színészi alakításokat, kulturált keserűséget, és némi szilveszteri műsor-fílinget kaptam egy nagyon egyben levő társulattól.
Iza: Bob Dylan ifjúkori – de talán még jelenlegi - hitvallása: Szeretem a káoszt, de nem tudom, a káosz szeret-e engem. Az Örkény Színház szövegkönyvíróit biztos szereti. Amikor megismertem Birinszkij darabját, ámulatba ejtett, hogy az Auróra cirkáló lövése előtt évekkel(!) hogyan írta le miként fog kitörni a XX. század legfontosabb forradalma. Kérdés, Polgár Csaba és csapata hasonlóan jó-e annak megjövendölésében, hogy mi lesz Európa sorsa 2045-re. Úgy sejtem, inkább remélem: NEM.      

Dubliners

(Szkéné Színház – Conor McPherson: Eleven éjszaka - 2020. szeptember 24-i előadás)

Éva: Transzcendens gonosz mászkál-e, vagy csak egy kis strici játszik vámpírt? A darab bizonyára divatos, a rendezés kompakt, viszont a színészek azok, akikért két mérföldnél is többet mennék. Fejben végigszereposztottam (most már van ilyen szó) az Éjjeli menedékhelyet: Kosztiljov és Vaszilissza Fodor Tamás és Simkó Katalin, és igen, igen, Luka legyen Mucsi. A Báró Katona László, a Színész Kovács Krisztián.
Iza: Sajnáltam, de nem érintett meg. Talán a téma miatt: egy dublini rozzant házban három, neurózisos szerencsétlen flótás, ráadásul egyikük hazavisz egy összevert prostit. Ami megérintett: Katona László játéka és Vereckei Rita színpada, jelmezei. Ciki, de Katona László nem az este a felfedezése, de itt jött a felismerés, hogy a Drága örökösök Vilmosa milyen átkozottul jó színész!    

Mondtam neked, halni kell

(Katona József Színház – Shakespeare: Ot-hel-lo – 2020. október 8-i előadás)

Éva: Egyenrangú triász: Jágó, Othello, Desdemona; Kovács Lehel, Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien. A szabad világ, aka legerősebb hadsereg katonái beengednek egy hasznos idegent maguk közé, egyikük zsigeri indulatból rászáll, kicsinálja, a többi kulturáltan sajnálkozik. Mindenki tönkre tehető megfelelő rádolgozással. Székely Kriszta végiggondolt, koncentrált rendezése világossá teszi: nőnek lenni a senkinek lenni minősített esete. A férfiak pedig? Jót ne várjunk. Irgalmatlan világ ez, szépen veszni se lehet.
Iza: Évek óta figyelve a National Theater Live Shakespeare-előadásait, talán már nem is bírom, ha „hagyományosan” játsszák Shakespeare darabjait. Nem újdonság, hogy Székely Kriszta munkái erősek, lendületesek, itt-ott durván nyersek. Az sem, ha szégyellem is, de Bányai Kelemen Barna könnyen kapható nézője vagyok. Az, hogy Jágó figurája egy felajzott hímcsimpánzra hajaz nem nyert meg, ellenben Kovács Lehel alakítása lenyűgözött. Borbély Alexandra végre kilépett a mísz plasztik-lány zónából, Vajdai Vilmos meg a Katona Glauziusz bácsijává vált: „Hány évtized múlt el mögöttem, …….én életemben dolgoztam sokat, és szolgáltam csak …….”

Adok-kapok

(Thália Színház – Yasmine Reza: Művészet – 2020. szeptember 5-i előadás)

Éva: Abszurd este, abszurd történet. Ha venne a régi barátod nyolcvanezer euróért egy fehér alapon fehér festményt, nem sznoboznád le röhögve, reflexből? Ő nem várhatná el joggal, hogy ne ítélkezz?  Mennyire törődünk magunkkal egy barátságon belül? Mire is tartjuk a barátainkat? Adunk annyit, amennyit kapunk? Zayzon Zsolt arányérzéke kis térhez is passzent, ő maga elegáns, mint egy hanyag mandula, pikírt nonsalansszal kioktat, csak titokban tépelődik, bocsánatkérést nyomokban sem tartalmazó tirádái mögött férfibáj, perfekcionizmus, ütemérzék. El vagyok bűvölve.
Iza: Olyan darab ez, ami arról szól, amiről éppen akarod, hogy szóljon. Nekem ezen az estén arról az érzelmi erőforrásról, amit úgy hívunk: barátság. Pedig szólhatott volna - a címe szerint - úgy általában a művészetről, az ízlésről, a társadalmi osztálykülönbségekről, az emberi neurózisokról is. De nem, darab arra ad neked választ, amilyen kérdéssel, kétellyel a fejedben éppen beülsz a nézőtérre. A Thália Télikertet szeretni fogom. Szellős – ez most fontos -, mégis kuckós kisszínpad.

"Ráadásul Pannóniába betörtek a szarmaták"

(Katona József Színház – Claudio Monteverdi – Dinyés Dániel – Závada Péter – Szabó-Székely Ármin: Poppea megkoronázása – 2020. augusztus 26-i előadás)

Éva: Pohár bor alkoholos zselés kézzel és ffp2 maszk, indul a Monteverdi gyilok-afterparty, az első nem szabadlevegős színház a Ragály 1.0 óta. Túl azon, hogy meg akarom ütni azt, aki vígan dumál maszkmentesen a hátam mögött, nem vagyok ideges. Rohadó Róma barokk operán és Petőfi Sándor utcán átszűrve, perfekten beleállva, de jó, hogy vagytok. Jordán Adél Octaviája és Bányai Kelemen Barna Othója elképesztően működik, a Csoma Judit-és Kiss Eszter-féle történeten átmászkáló mindentudó koboldokra, narrátori nagyszerűségre kéne egy szó, majd kitalálom.
Iza: Régen volt ilyen, hárman együtt színházban, hogy aztán ketten együtt írjunk róla.  Mégis nyűglődöm, nem értem, hogy barokk operát – hangszeresen és vokálisan ugyan eléggé „lebutítva” – miért kell az ilyesfajta produkcióhoz adottságaiban fapados prózai színházban bemutatni, még akkor is, ha a humán erőforrás, a színészek prózai kvalitása minden körülmények között rendben lévő.     

Ahogy 2x2 néha 5, ez a mai, kerek születésnap is szembemegy a tudománnyal. Ha róla van szó, ez a szám leírhatatlan. Fejben, lélekben és testben egyaránt dacol vele. Nála amúgy is minden színtiszta akarat. Amit akar, az zöldutas, amit nem, az felejtős.

Ne szépítsük, ennek a színházi évadnak vége lett a felénél. A jövőbeli folytatásról is csak találgatunk, vérmérséklettől függően sztoikusan, cinikusan, vagy dühösen. Egyrészt nem normális állapot, hogy csak a varroda működik egy színházban, ott is épp maszkot készítenek, vagy a színészek panelerkély alatt énekelnek; másrészt a közepesnél is kisebb élvezet belegondolni, mit jelent a hivatalosságok számára a kultúra nevű izé. Csak növeli a kétségbeesést, hogy mindezen közben konzervet nézünk. És milyen jókat… Zártkapus színház ugye nincs, a pályázatok eredményéről szóló hírek pedig módot adnak nekünk önfegyelmünk gyakorlására. Nem tudjuk mi lesz, nem jutottunk el, csak a vágyott előadások harmadára-negyedére, kínzó hiányérzet működik bennünk, meg a szeretet.

Az ő kis falujuk   

(Pesti Színház – John Millington Synge: A nyugat császára – 2020. február 26-i előadás)

Iza: Idejét nem tudom, mikor jöttem ki ilyen elégedetten a Pesti Színházból. Ez nem az elmúlt öt évben volt, az biztos. A produkció (még) nem hiba nélküli, de egyetlen perce nem volt, amit untam volna. Rudolf Péter tud szerepet osztani, és képes rendezőként színészfejjel (is) gondolkodni. A keze alatt - végre - ifj. Vidnyánszkynak nem kellett kunsztoznia, kívül-belül ráillő szerepben (öröm)színész lehetett. Meghálálta. Kőszegi Ákos remekül debütált új színházában és végre Majsai-Nyilas Tünde is megmutathatta, hogy tudná ő, amit Julie Walters. Ha akarnék sem tudnék fanyalogni.
Éva: Végre egy élvezhető előadás, szerencsés szereposztással, játékérzékeny rendezéssel, érvényes atmoszférával. Ez nem kevés. Nem a virágirodalom villogó csúcsain foglal helyet a darab, de jóízű előadás született, Hamvai Kornél fordítása életet lehelt a szövegbe, Rudolf Péter meg…nos, tud rendezni.