Hűtlenek lettek a szavak  

(Rózsavölgyi Szalon – Agota Kristof: Az analfabéta - 2017. december 7.-i előadás)

Éva: A dallama és a szövege is ment  „A párttal, a néppel, egy az utunk…” című, egykor népszerű dalocskának. Énekeltük is rendesen vagy ötvenen a Rózsavölgyiben. Speciális karácsonyelő, becsülendő művészi helytállás és emlékezetközösség: Falusi Mariann Agota Kristof szövegével lépett színpadra.
Iza: Adott egy előadóművész, Falusi Mariann, aki énekesnő. Adott Agota Kristof élettörténete, kisregénynek is rövidke életírása. Szikár mondatok egy cudar gyerekkorról, a szülőhaza kényszerű elhagyásáról. Azt azért nem tudtam meg, vajon miért érezte úgy Falusi Mariann, hogy az írással pódiumra kell lépnie. Mert úgy tűnt nem szól a történet, a feldolgozás hangsúlyosan sem 1956-ról, sem a hontalanságról, de még csak a „nyelvtelenség”-ről sem. Falusi persze jól énekelt, még mindig.
 

Doktor úr, a maga szíve sose fáj?

(Spinoza Színház – Sándor Anna: Ferenczi és Freud – 2017. november 25.-i előadás)  

"A megismerésre való törekvés az erény egyetlen alapja"
(Spinoza)

Éva: Mi lakik a lélekbúvárok lelkében? Az önreflexió megvéd minket? Az önismeret csökkenti az életben mindenkinek kijutó fájdalmakat? Az önfegyelem nem csak gyáva halogatás? Lehet jól dönteni egyáltalán?  Sándor Anna Freud és Ferenczi Sándor életének főbb eseményeiből írt fordulatos színművét, amit Czeizel Gábor érzékeny rendezésében láttunk.  Színtiszta öröm: Székhelyi József a színpadon.
Iza: Sándor Anna egy kalandvágyó, bátor nő. Majdnem 15 éve nyitott egy éttermet, majd gründolt magának egy színházat és kitalálta, hogy lesz Budapest szívében „Spinoza-szellemiség”, kultúrtörténeti barangolások híres – de talán nem eléggé ismert – magyarokról. Előbb „Anna, te hülye vagy” címmel könyvformában megosztotta tapasztalatait arról, hogy mit érdemel az a bűnös, aki Magyarországon önerőből, saját pénzből a közösséget akarja szolgálni. Majd – nem lévén neki tetsző és megfizethető darab - belefogott a színdarabírásba is. Ezen az estén egy újabb mérföldkőhöz ért. Senki nem vitathatja többé, hogy a Spinoza-szellemiség lobog a Dob utcában, és nagyon kell nekünk Sándor Anna!

„Minden tetőről látni a napot”

(Radnóti Színház – Anders Thomas Jensen: Ádám almái - 2017. november 6.-i előadás)

Éva: Üldögél az Öregisten tehetetlen öregasszonyként az élhetetlenül kegyetlen világban, ahol az agyunk az értelmetlen szenvedés ellen olyan világot teremt, ahol van ráció, ahol van jó, és amiből az „üdvösség” feliratú ajtón lépünk majd ki. Szikszai Rémusz biztos kézzel, jó ízléssel rendezett előadásban vezet minket a reális és szürreális között úgy, hogy ha csak egy pillanatra is, de könnyebb lesz a szívünk. Aztán megyünk szembenézni a mindennapi Gonoszunkkal mi is.
Iza: Az első színpadi találkozás a pécsiek „almái” volt Jensen művével. Vitathatatlan, hogy a Radnóti színrevitele invenciózusabb. A társulat erős, egyenértékű, átgondolt alakításokkal volt jelen. Szikszai Rémusz rendező nagy színházi mesélő, ésszel, szívvel, lélekkel. A nézőknek kellő időben, jókor kiosztott (makarenkói) pofonokkal. Mégis, a mindig nagyszerű László Zsolt kiváló alakítása ellenére is, Cserna Antal a born to be Ivan. Jókat dumcsizhatnak ők erről a Harmadik Figyelmeztetés próbáin!

Mindenkin pöttyös zokni van, mindenkin….

(Trafó Pince – Fekete Ádám: A Jeditanács összeül - 2017. november 24.-i előadás)

Iza: A hozzám hasonló lüke nézők azt várták, hogy Yoda és Obi-Wan diskurál a Birodalom túléléséről. Pofira esés volt. Nem a galaktikus végtelenben, hanem mintha Tengerecki Pál fejében barangoltunk, hogy aztán messzeségből, földre szállva hazatérjünk. Pinceszínház, pöttyös zokniban, nylon szatyorral, térben és időben valahol a Gozsdu-udvar környékén, napjainkban.
Éva: A józan emberek mind hasonlóak egymáshoz, minden másnapos a maga módján az. Kinek Wotan áriája, kinek tengerimalac-nyüszögés, kinek a héttagú Jeditanács szól a fejében. Fekete Ádámnak szerencsénkre az utóbbi. Repetitív módon visszhangzó nagy és jelentéktelen felismerések, személyessé váló közhelyek, közérzet-trip a Trafó Pincéjében. Egyebekben Tengerecki Pál rulez. Én is dúdolgatom, rendszeresen.

Kosztya Puskint rendez

A szerelemnek három fajtája lehetséges:
a lírázó neurózis, a teljes pokol és a családias unalom.
(Szentkuthy Miklós)

(Határon Túli Magyar Színházak Szemléje/ Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós -Thália Színház – Puskin (nyomán): Anyegin - 2017. november 13.-i előadás)

Éva: Emlékszünk még arra, amikor szerelmesek voltunk? Poklot-mennyet jártunk, a végtelenbe nyílt minden ajtó, tétként tettük fel a szívünket egy válaszra. Mindezt egy jól sikerült „romantikus pszichedelikus techno” formájában láthattuk újra egy hétfőn, novemberben. Kőkemény Tatjána és önpusztító Anyegin: a szerelem nem játék.
Iza: Nagyon jó hangulatban kapott el a gyergyói „Puskin nyomán” Anyegin, vevő voltam rá. Mintha Trepljov és nem Nagy Botond rendezett volna a tóparton, ahogy Nyina mondja egy másik orosznál, Csehov Sirályában: „Emberek, oroszlánok, sasok […] és mindazok, amiket szemmel nem lehetett látni - egyszóval minden élet befejezte szomorú körforgását és kihunyt...” Új forma, új játék, új érzés, más színház. Tetszett. Érezhető volt persze, nem mindenki osztotta álláspontom a nézőtéren.

„A múlt és a jövő szép, de a jelen az undok”  

„A külhoni történések az emberi nem
globális hülyeségi indexének megfelelően alakulnak.”
(Petri György)

(Örkény Színház – Shakespeare: IV. Henrik - 2017. október 24.-i és 28.-i előadások)

Éva: A királydrámák szórakoztatóak: hatalomtechnikai habzsidőzsi, House of Cards-fíling, anglofileknek csak információhordozó, megyenevű angol lordból húsz darab, filozófiai magasiskola és pocsolyamély, rímes jelenetzáró bölcselkedés, az emberi jellem és cselekvés mozgatórugóinak változatlansága miatt állandó „aha”-érzés. Mácsai Pál közönségsikerre rendezte a IV. Henriket Magyarország Csuja Imréjével és egy abszolút rock and roll walesi herceggel, Nagy Zsolttal.
Iza: Mit is tudtam IV. Henrikről? Nagy kedvencem, az azincourt-i győztes apja és az első Lancester a trónon. „Reformer”, aki 1399-ben Fürdési Rendeletben utasította nemeseit, hogy életük során legalább egyszer egy vízzel teli káddal is testi kontaktusba kerüljenek! Él bennem egy erős Falstaff-kép is, Kállai Ferenc egy tv-felvételből. Most van egy élőlegendám, Lovag János Csuja. Összességében - az elmúlt évek előadásait végigpörgetve - talán nem ez az Örkény legjobb produkciója. De lendületes, ötletes, élvezetes, mai, lezser, kicsit felkavaró. Hatásos színház, 2017-ben, Magyarországon.

Jelenetek Emmi és Ali életéből  

„ Képzeljétek, ma megszólítottak a metrón. Engem, egy öregasszonyt! […]
 Ahogyan ezek élnek! Az egész család egy szobában. Ezeket csak a pénz érdekli.

 Sóher, mosdatlan disznók. És csak a nőkön jár az eszük. Egész nap csak ezen.
Egyik se dolgozik. A mi pénzünkön élősködnek, nézd csak meg az újságokat!
 Minden napra jut egy megerőszakolás, és hasonlók.”

(R.W. Fassbinder: A félelem megeszi a lelket)

(Átrium Film - Színház – Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - 2017. október 13.-i előadás)  

Éva: Milyen lenne újra normálisan élni? Viszolygás nélkül bármelyik tévécsatornára kapcsolni, a metrón bátran olvasni a kedvenc hetilapunkat, félelem nélkül kifejteni bármely társaságban a nézeteinket, azt szeretni, akit csak akarunk. Alföldi Róbertnek igaza van: a béke, boldogságra törekvés, szabadság itt és most utópia. A jó hír az, hogy van még szerelem és tisztelet. Ára is van.

Iza: Sem drukkere, sem ellendrukkere nem vagyok Alföldi Róbertnek, de nyomon követem munkáit. Ma este megint kimozdított színháznézői komfortzónámból. Ez a művészember őszintén hiszi, hogy nagyon hamar el kell jönnie megint egy olyan világnak, amikor nem a normális lesz a különös, s nem nézünk ferdén arra, ami amúgy természetes. 2017 októberében a rendező „tisztalelkű”, vagy nagyon naiv. Talán ezért is olyan jólesően felrázó az előadás. Hernádi Judit újra színésznő! Bányai Kelemen Barna meg a surranó pályán odaért, hogy Stohl, László, Fekete kis helyet adjon neki, a színpadon bármire készen áll!   

Gogol korallzátonya, avagy a türelemüveg

(Katona József Színház – Gogol: Háztűznéző – 2017. október 6.-i előadás)  

Iza: Моя девственная мать, mégis mit gondol Ascher Tamás? Majdnem 200 éves színmű, ráadásul orosz, aztán se villódzó fények, se tűzijáték, még egy színészzenekar, vagy kivetítő se? Vélhetően azt, amit én. A színházban a színész a legfontosabb, ha ő szerepénél, helyén van, a rendező meg szép szóval, vagy keménykézzel, de irányba állítja, olyan nagy baj nem lehet. A Katona csapata Gogolt élővé, a történetet meg majdnem black comedy-vé tette. Láthattam milyen parádés női trojkája (Szirtes-Fullajtár-Jordán) van a Katonának, s egyáltalán, élvezhettem egy nagyon jó állapotban lévő társulat játékát, ahol a legkisebb kerék is olajozottan forgott a gépezetben. Meggyőződésem, hogy a quasi főhős szinte néma inasát játszó Elek Ferenc, simán adhatná - remekül - a főszerepet, ahogy Fekete Ernő is mívesen az inas szerepét. Az előadás majdnem kész volt, ami rendben lévő, elvégre még a bemutató előtt álltak.
Éva: Ascher Tamás magasiskolát tart Gogolból, és a szánk ismét nyitva van, hogy miket tud ez a Nyikoláj Vasziljevics. Fekete Ernő mosolyogva lép be a „középkorú vezető színész” feliratú kapun, egy kis csinovnyikot ábrázoló nagy alakítással.

Valami Hamlet, valami bohózat?     

(Vígszínház – Shakespeare: Hamlet - 2017. szeptember 29.-i előadás)

Éva: Erős az én hitem, hogy minden Hamlet előadás új Hamletet hoz. Most is így történt. Kaptunk egy csupa játék, filigrán Soós Imre-figurát, akinek minden szavában ott a gyerekes báj és süt róla a halálraszántság. Áldozat. Ez nem a wittenbergai okos, atlétikus felsőtestű filozóf szőke, hanem a kisfiunk. Nagy a színház, üt a látvány és néha bizony vitte a szárazjég, a vérpatron, és az intelligens fólia a show-t, és sajnos a színészi energiát is, de bizakodom: átüt a lélek, meg Shakespeare, meg a színészi talentum ezen a szimbólumokat imitáló, de következetlen és a második felvonás közepére kifáradó rendezésen. 
Iza: Nem mondhatnám, hogy felzaklató előadást láttam, a fejem meg zsongna a sok-sok felvetett kérdésre adott válaszkereséstől. Pedig, ha valaminek, a dán királyfi történetének több rétege van, mint „Peer Gynt hagymájának”. Szokatlannak ugyan szokatlan a színrevitel, de csak füst ez az előadás, láng nélkül. Még akkor is, ha szép, átgondolt színészi teljesítményeket is láttam és ifj. Vidnyánszky Attila remek Hamlet lehetne, egy másik előadásban. A produkció nem igazán érintett meg, és sajnálom azokat, akik majd azt hiszik, ilyennek írta meg Shakespeare ezt a történetet. Persze, az is benne van a pakliban, ostoba vagyok ahhoz, hogy megértsem Eszenyi Enikő szimbólumrendszerét, rendezői üzenetét. 

Köszönetnyilvánítás

Vári Éva színházi pályarajzának papírra vetése soha nem valósult volna meg Szegvári Menyhért színész-rendező segítsége, támogatása nélkül. Igaz, a rendezőt  soha nem ismertük volna meg Vári Éva nélkül. Véletlen? Nem! Mert a véletlenül megjelenőben valójában van valami szükségszerű;  a véletlennek tűnő események  végül mintha rendszerré állnának össze, mintha minden összeillenék.  Ez a káosz-elmélet. A színésznő életpályája igazolja majd, hogy látszólagos káosz ide vagy oda, benne valahogy mégis „minden mindennel összefügg.” Szegvári Menyhérttől kaptuk meg azt a képzeletbeli kulcsot, amely ha nem is egy csapásra, de nyitotta a Vári-titkok kapuját. Egy gondolatot: „Az egyetlen ember, akit ennyi év után is imádok. Mert gyermek és nénike, cserfes és hallgatag, bölcs és totálisan naiv, makacs és engedékeny, fecsegő és nagyon-nagyon mély.” A kezdetekkor még nem tudtuk, de a munka végére világossá vált, valahol itt kell keresnünk Vári Éva titkait. A segítség megfizethetetlen volt, ahogy Szegvári Menyhért, az ember megismerésének élménye is. És köszönet Kulka Jánosnak is, aki szeretete és tisztelete egyik jeleként elkeresztelte Vári Évát „a híres pécsi színésznő”-nek.  „Átvettük” a gondolatát címnek, reméljük, megbocsát.