Iza színházban járt - Éva és Iza

Lajos kétszer csenget

(Spirit Színház – Márai Sándor: Eszter hagyatéka – 2019. július 17.-i előadás)
   
Éva: Annak belátása, hogy kötve vagyunk az ellenségünkhöz, az első lépés. A második: hagyni kifosztani magunkat a szabadulás érdekében.  A semmi, mint győzelem. A nincsből elvenni nem lehet, az már maga a szabadság. Nagy szakmai tisztességű, meghitt előadás a Spiritben a Czeizel Gábor rendezte Eszter hagyatéka. Gubik Ági színei Ruttkaira emlékeztetnek, a konok morális izzást és a meg nem alkuvó, de nem kombattáns nőiességet egyforma erővel mutatja meg: szép, fájdalmas este.
Iza: Kicsit tartottam tőle, mégis Márai a „mi Csehovunk”. Amit ő nem tud az emberi lélekről, annak - minden pillanatban együttálló - nemességéről és aljasságáról, azt nem is érdemes. Czeizel Gábor folyékonyan beszél máraiul; képekben, színekben, mondatokban, hangokban, dallamokban. Nem a színházi uborkaszezon mondatja velem, öröm volt ezen az estén az előadás részesévé válni. Az előttem pergő szenvedés és a fájdalom valamiképpen megtisztított, átmosott. Ennél többet színházi előadás nem nyújthat.

szerda, 10 július 2019 11:32

2018/2019 - Évadértékelő

A 2018/2019-as színházi évad

Idén nem vártuk be, hogy a Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozza saját jelöltjei-listáját, szakképzett nézőként beelőztünk és akárcsak az elmúlt három évben, idén is összegezzük mit láttunk, miről miként vélekedünk.

Felelősségünk teljes tudatában nyilatkozunk, hogy nem mentünk vattának a Nemzetibe. Ezt már a szellemi mentálhigiéné miatt is fontosnak tartjuk megjegyezni. Lehet, hogy nem vagyunk sikeresek, de fizettünk a jegyért.

Az elmúlt években, évadokban folyamatosan figyeltük a jelöléseket, csodálkoztunk az eredményeken, sokszor nem értettük az „ítéletet”. Minél jobban beleástuk magunkat a múltba, annál jobban láttuk a „szétszavazást”, s már tudjuk, sokszor azért nem adtak ki egy-egy kategóriában díjat, mert nem volt egy-egy jelöltre elég jelölés. Talán 3 egyező voks kellett volna? (Nem, már tudjuk, 5.)

Ahogy azt is tudjuk, hogy „de gustibus non est disputandum”, meg azt is G. B. Shawtól, hogy az igazán szép és jelentős művészi produktumok, művészek esetében az ember hajlamos „.fittyet hányni az olyan szörnyű képtelenségeknek, mint igazság, pártatlanság és a többi eszmény.”

Látjuk a „hivatásosok” miként csináltak fellegvárat a kaposvári, a szolnoki színházi műhelyekből, majd a budapesti Katona József Színházból anno, (a soroksári úti - by Nádasdy Ádám) Nemzeti Színházból – persze 2013 előtt -, mostanság a szombathelyi, s éppen felfutóban lévő miskolci színházi műhelyből. Isten ments, hogy megint felhozzuk azt a híres (hírhedt?) mondásukat: „amiről mi nem írunk, az nincs”. Pedig ez így van, már és még, örökké. 

Rend? Az ilyen.

(Budaörsi Latinovits Színház- Euripidész: Elektra - 2019. május 4.-i előadás)

Éva: A dolgok rendje az erőszak. Nem tehető igazság, nincs és nem lesz béke. Mindenki hurcol magában annyi bűnt, hogy ez lehetetlen legyen. Mindez családszinten, államszinten, elnyomásban. Más minta nincs. Rám hatott az őszinte keserűsége miatt. Alföldi, Elektra, Budaörs.
Iza: Ahogy Rica-Maca énekli a Csókos asszonyban: „hiába hatott idegemre, jobb volt mégis….”, pont így voltam ezzel az előadással. Erős, sokkoló, és mégis. Kit megbontránkoztat, kit elszörnyeszt, ki nem is érti mit néz. „Az itt minden mutatva lesz” játék nem adott hozzá a produkcióhoz annyit, amennyit a nézői és alkotói komfort megsértése miatt elvett. Nem éreztem úgy a színházból kijövet, hogy feltétlen szembe kéne  köpnöm magam, holott ez volt az alapüzenet.

Hangzavar
                            
(Örkény Színház – Gorkij: A mélyben (Éjjeli menedékhely) - 2019. május 17.-i előadás)

Éva: Története annak van, aki eltört – írja Röhrig Géza Angyalvakondja mottójaként. A könyvet épp az Örkényben vettem meg a Fedél Nélkül kisasztalos, igazolványos  hajléktalan eladójától. Törött életek a mélyben, Luka-Gálffi végre in da house, és ennyi a lényeg: ne sértsétek meg egymást. A sorsotok maga a sértés. A mélyben vannak a hordalék-életek,   tehetetlenül, taszító sokszínűségben. Ascher nem akarja, hogy jól érezzük magunkat és tényleg. Gorkij se akarta.
Iza: Vérprofin muzsikáló zenekar, egy-egy kiugró szólam. A színészi alakítások sajátok maradnak, nem születik meg a színpadi egész. Nincs hűha faktor, annak ellenére, hogy kegyetlen ami a színpadon történik. Ascher Tamás rendezéseinek mindig van lelke, különösen, ha orosz szerzőről van szó. Most mégsem érintett meg az emberi nyomorúság, az élet hiábavalósága. Van az előadásnak szépsége: Gálffi László hamismosolyú tekintete, Patkós Márton heve, Ficza István és Máthé Zsolt apróra kidolgozott, cizellált epizódjai a színpad mélyén, még akkor is, ha a közönség zöme azt nem is látja.     

vasárnap, 09 június 2019 15:57

Federico García Lorca: Ha elmúlik öt év

Az idő elvesz mindent

(Katona József Színház – Frederico Garcia Lorca: Ha elmúlik öt év - 2019. június 5.-i előadás)

"Hiszek benne, hogy eljön az idő,
mikor az álom és a valóság, ez a két,
látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad
valamilyen tökéletes valóságfelettiségben..."
(André Breton)

Éva: Olyan az előadás, mintha festményeket néznénk, végtelen számú festményt, rajtunk múlik a sorrend. A történetecske töredék, a hangulata esős, délszaki moll, csak az a teremtő tehetség egész, amivel mindezt a színpadon megjelenítik.
Iza: Zsámbéki Gábor hiszi, amit Breton, ráadásul képes megmutatni ezt a nézőknek. Először nem értettem pontosan mit látok, hallok, de erősen és hosszan gondolkodtatott minden kép, hang, mondat, amit néztem, amit felfogtam. Aztán hopp, a sok impulzus a végére egésszé állt össze, egy nagyon is valóságos történet kerekedett ki a színpadi álomból. Az előadás, akár Salvador Dali képei, csak „hangosak” és mozognak a rajta lévők. 

csütörtök, 09 május 2019 22:55

Kodály Zoltán: Háry János (Erkel Színház)

Nemzeti Mézeskalácshuszár Élményközpont

(Erkel Színház – Kodály Zoltán: Háry János – 2019. május 3-i előadás)
   
Éva: A penetráns 99-es buszról egyenest egy légmentesen lezárt mézeskalácsvilágba jutni: csoda, hogy nem kaptam keszonbetegséget. Profi kiállítás, kórus, tánckar, becsületes éneklés, lassú, néha bugyuta próza, helyenként felfénylő humor. Az az egy kérdésem van, hogy miért nincs egy kérdésem se. Ez a rendezés megmutatja, mit gondoljon az ember és kész. Azzal meg, hogy a tapasztalataim szerint egyáltalán nem klappol minden, ami magyar, kezdjek, amit akarok. Hazafelé újra a 99-esen.
Iza: Münchausen örökre Milos Kopecky, na de Háry János örökre úgy néz ki, akár Szirtes Ádám és úgy szól, ahogy Melis György. És az öreg Háry, nem Deák, a haza bölcse, hanem egy kocsmában ivó, nagyabonyi nagyotmondó, Ennek ellenére, Vidnyánszky Attila Háry János című daljátéka igenis hatással volt rám, sok mindenre ráébredtem, amit most megtartok magamnak. Az meglepett, hogy nagyobb volt a közönség ovációja, mint Cecilia Bartolinak, Placido Domingonak Salzburgban vagy Bécsben. Pedig „nagy hangok” mutatóban sem szóltak a színpadon.  

Nincs középút

(MITEM 2019 – Berliner Ensemble – Tennessee Williams: A vágy villamosa - 2019. április 29.-i előadás)

Éva: Felfelé is, lefelé is kín. Nem lehet itt élni. A tér: vasfalba mart negyven fokos lejtő. Itt  játszódik A vágy villamosa. Thalheimer megint a MITEM-en. A diszkomforton túli, a kegyetlenen inneni tartományban redukált színrevitel, már az elején vesztes Blanche-val. Koncentrált két óra, kemény német színészekkel, és annyi tanulsággal, hogy aki durvább anyagból van túléli kis időre azt, amit nem bír felfogni, aztán pusztul. Itt nincs révedés, lassú fésülködés, tágra nyílt szép nagy szem, hervadó arc, szubtilis magánvilág, csak szegletek, kapaszkodás, fékezés, szétmart, széttépett viszonyok.
Iza: A német nyelv hosszanti hallgatása, sorozatos fülöncsapás, Williams szavai/gondolatai németül, külön megpróbáltatás. A minden líraiságot nélkülöző feldolgozásnak azonban jót tett. A meredeken lejtő színpadon kapaszkodó figurák nem is beszélhettek volna „szép” nyelven, az életért, a puszta talponmaradásért küzdött mind. A Berliner Ensemble színészei atlétának sem utolsók, magyar színész ezt végig nem csinálja, hacsak nem Trillnek, vagy Vidnyánszkynak hívják.   

Korom és rózsa

(MITEM 2019 – Vahtangov Színház – Csehov: Ványa bácsi - 2019. április 18.-i előadás)

Éva: Vannak az oroszok, akik Csehovot játszanak. És mindenki más, aki értelmez, meg színpadra állít, meg koncepciója van. Ilyeneket szoktam gondolni, igazságtalanul, féltranszban. Mint most, mikor a Vahtangov Ványát celebrált. Szerintem minél nyugatabb, annál több idézőjel, meg önreflexió, meg szellemi öröm. Ezek meg tolták teátrálisan és megettek vacsorára nézőként.
Iza: Szép, ami csúnya, csúnya, ami szép. Nyertes, aki vesztes, vesztes, aki nyer. Tuminas színpadán nincsenek illúziók, csak test test ellen, hús a húsba. Még nem láttam potens Vojnyickijt és Szerebjakovot színpadon. Életem első tökéletes Szonyája és Szerbjakovája is most érkezett meg, úgy, ahogy azt Anton Pavlovics képzelte. Ha van égi Írókávéház ezen az estén Dosztojevszkij megveregette Csehov vállát, Tennessee Williams bíccentett felé, Ibsen meg fizetett neki egy chai lattet.

Nyikolaj Alekszejevics utolsó tánca

Ivanov: Csakhogy én nem vagyok
ilyen nagyszerű ember…

(MITEM 2019 – Szerb Nemzeti Színház – Csehov: Ivanov - 2019. április 16.-i előadás)

Éva: Ivanov feleségének lenni olyan, mint egy halottal táncolni – megvan a Tom Petty/Kim Basinger klip? – ha emeled a kezét, emeli. Ha mozdítod, mozdul. Nem kellesz, de azért megcsal, lezsidóz. Anton Pavlovicsot imádom, a szerbek meg jók voltak. Ilyen Ivanovval! Elképesztő jó pasi és maga a nihil.
Iza: Ivanov egy vírus, ami megfertőz maga körül mindent és mindenkit. Csak szorong és szorong, mert nyomasztja az adósság, férjként/emberként megélt kudarca. Utálattal nézi felesége haldoklását, s könnyen rést üt általános cinizmusán egy fiatal lány rajongása. De ezért magát is utálja. Éppen középkorú, de pontosan tudja, nem életközepi válsága van, valójában már túl van az életén, nem érdemel újraosztást. Léte egy blöff, s mert szerencsejátékos is, bemondja: passz.  

hétfő, 10 június 2019 01:00

John Cassavetes: Premier (Vígszínház)

Filmszínházunk bemutatja

(Vígszínház – John Cassavetes. Premier (Opening Night) – 2019. június 4.-i előadás)
   
Éva: Sikert akarsz? Tolj fel egy „színházat a színházban”-t a színpadra. Eszenyi nagy színésznő, itt is azt csinál, amit akar, és most sikert akart. Ne mondjon le rólam, én látni akarom nagy alakításban, nagy rendezésben, az se baj, ha nem siker. 
Iza: Eszenyi Enikő, a Vígszínház színész-igazgatónője a színpadról rábírta közönsége úgy 80 %-át, hogy ütemes taps mellett vele skandálja: ”Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Ez volt az előadás tetőpontja, mondhatni a katarzis. Az én fejemben meg Szindbád szavai dübörögtek: „Megőrültem, az ördög elvitte az eszemet…Én nem szeretem ezt a világot, azt mondják átmeneti idők…..” Amúgy hálával tartozom a Vígnek, ráébresztett, ha nem akarom úgy végezni, mint a tapsoló 80 %, gyorsan elbúcsúzunk egymástól, az okostelefonom meg én.

5. oldal / 11