Iza színházban járt - Éva és Iza
csütörtök, 02 január 2020 18:42

Shakespeare: II. Richárd (Pesti Színház)

Királyfidráma

(Pesti Színház – Shakespeare: II. Richárd 2019. december 20-i előadás)

Éva: Egy királydrámához férfiak kellenek, nem fiúk. A színészileg is érett kort és testi habitust megkövetelő II. Richárd sok része eljátszatlan maradt. Tompa Gábortól ettől még érvényes, érthetőre formázott, helyenként költői, vizuálisan erős – nagyszínpadra való - előadást láttunk. De egy Shakespeare-t nem illik capcarázni. Ez itt most a szereposztáson múlt.
Iza: Látványos színpadkép, erős, értelemre ható rendezés. De a darab két központi alakja, II. Richárd és a leendő IV. Henrik trónért folytatott párharca inkább uncsitesók közötti kakaskodás, mintsem két uralkodó életre-halálra szóló versengése a trónért. Különös látni a színpadon - a Vígben szép csendben zajló őrségváltás keretében -, a „régi” és a „sztalkeres” színjátszás együttállását. Az előadás - a Shakespeare művei között kissé mostoha sorsú - drámát nem teszi népszerűbbé, inkább csak a Vecsei H. és/vagy ifj. Vidnyánszky rajongóknak szerezhet örömet.

Vadászidény

(Katona József Színház – Katona József: Bánk bán – 2019. december 22-i előadás)



 „Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
        Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
        Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
        Kéményeinkről elpusztulnak a
        Gólyák, mivel magunk emésztjük el
        A hulladékot is. Szép földeinkből
        Vadászni berkeket csinálnak,
Ahová nekünk belépni nem szabad.”
(Bánk bán)

 

Éva: A magyarság legjobb pillanataiban is egy macinacis, nem hülye, de tehetetlen II. Endre király, nem Bán bán rókamálban.  Ez van. Komolyan veszi névadóját a színház, zéró pátosz és naftalin, széttartó érdekek, egymáshoz tört hatalmi centrumok, a társadalmi rétegek beszédképtelensége, közösségteremtés az illúziótlanság és valós kicsinység megmutatása által.
Iza: Tarnóczy Jakabnak biztos nem Vrabély Armandné volt a középiskolai magyartanára mint nekem, mert akkor tuti nem látná a Bánk bánt black comedynek. Amúgy nem volt ez ellenemre, de Erkel zenéje és Simándy József hangja úgy belémplántálta: „Csak egy nagy érzés éltetett/Sok gond és gyász alatt”, hogy szégyelltem átröhögcsélni az estét. Pedig a színészek halál komolyan játszottak, nem volt ott paródia. Ugyan 200 éve íródtak a sorok, de minden gondolat (egyre inkább, újra) aktuális, különösen Tiborc panasza.  

Hány kiskanál sz@r egy élet?   

(Radnóti Tesla Labor – Bertolt Brecht: Kurázsi mama – 2019. november 20-i előadás)

Éva: Kíváncsian a zászlóbontásra – legyen az bár fekete-fehér-sárga – mentem a premierre. Szerintem én voltam a közönségben (majdnem) az egyetlen civil. Meglesz ez. Pető nem legendát játszik, a fiatal Kurázsit mutatja meg: eszes-feszes, aztán megokosodik, tárgyilagos és sprőd lesz.  Az ő gravitációjának függvénye Hajduk ökonomikusan földhözragadt és vonzó Pipás Pétere. Lett színháztörténet is: Piti Emőke alakítása és darabvégi „Ég a város”-a csodálatos. Kurta Niké, Egger Géza rulez. Úgy összeraktak minket a színpaddal, hogy a Brecht-checklist minden tételét fullfényben pipálhattuk ki.  Ahol nem a szembenézőt vizslattam, ott működött az előadás. 85 %.
Iza: Én minden befektetett munkát tisztelek, Kovács D. Dániel rendezte Kurázsiban pedig határozottan láttam ezt. De már a címszereplő választás öngól. Pető Kata egy karakteres, érdekes, erős színpadi jelenléttel bíró színésznő, de Kurázsi mama esszenciája még nem kúszott be a lelkébe. Úgy Kurázsit színpadra vinni, hogy nincs egy született markotányosnőm, egyszerűen értelmetlen. Az előadás egyszerre lassú és túlmozgásos, percekre tudott „elkapni”, néha érdekesebb volt némely velem szemben ülő néző unalmának tanulmányozása, meg hát tényleg ott volt a fél színházszakma.  

A kukorica gyermekei  

(Katona József Színház – Michael Haneke: A fehér szalag – 2019. november 6-i előadás)

Éva: A zárt és hierarchikus közösségben ölik, kínozzák a sérültet, a finomabbat, a védtelent. A gonosz grasszál egy rendes kis protestáns német faluban, 1913-ban?  Vagy  az elnyomás és elfojtott erőszak sokszorozza magát? Ascher, 2019.
Iza: Nem láttam Haneke filmjét, így megadóan süllyedtem Khell Zsolt sötét díszletei és Szakács Györgyi fekete és kopott-kék szövetei közé, hallgattam, néztem Enyedi Éva szikár, kopogós dialógusait, az egymásba fonódó,  kegyetlen jeleneteit. Hagytam, hogy átjárjon a borzongás. Ahogy felment a függöny tudtam, már most kéne futni, hogy megússzam. Szeretem, ahogy Ascher Tamás kiválaszt egy témát és szétszálazza. Fullajtár Andrea porig alázva, de kevélyen büszkén. Újra és újra elámulok, miért is nem ő korosztálya „sztárja”.         

Lélekvesztő

(Örkény Színház – Kosztolányi Dezső: Édes Anna – 2019. október 1-i előadás)

Éva: Szenteczki Zita Édes Annája álombeli, tört fókuszú előadás, a regény gazdagságából keresi a választ legérdekesebb miértekre. Miért marad Anna Vízyéknél? Mert gyerekpótlék. Evidencia lesz, hogy Anna és Vizyné egyaránt rabok, egyedül vannak és a gyilkosság a szabadulás, ez köti össze őket. Szenteczki Zita rendezéseit látva biztos, hogy jönnek az okos nők.
Iza: Abba lány(fiú), Marilyn, Conchita Wurst és Édes Anna, amint egy ingatag (majdnem proszektrúráról kölcsönzött) fémasztalon kergetik egymást. A játéktér minden praktikumot nélkülöz, a jelmezek úgyszintén, egyik sem színészbarát. Erős koncentráció és nagy akarat kell hat jó színésztől, hogy maguk és a nézők is higgyék ez itt színház, nem erőmutatvány. Nyertes csatát vívnak. 

Most ilyen a tragédia

(Örkény Színház – Kertész utcai Shaxespeare mosó/William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján – 2019. szeptember 28-i előadás)

Éva: Ha akarom, nagy truváj, ha akarom, csak itt érvényes Bodó-rendezés, Szputnyik hommage. Sötét, ötletes, erőteljes előadás, meghökkentő véggel. Ez egy párhuzamos univerzumbéli Rómeó és Júlia.  Az biztos, hogy a szövegrajongók másik csoportjának szól, mert itt nincs „röpke láb, mely el nem koptatná a lépcsőt ítéletnapig”, ellenben van „bámulsz mint Ádám anyák napján”. Bodó rendezése hasonlít Esterházy szövegeire, utóbbinál a vendégszövegek felismerése és átalakulása az egyik élményforrás, itt a magyar színházi és európai filmes referenciapontok fellelése. Aki anno Szputnyik-rajongó volt, annak meg jól megszakad a szíve.
Iza: Ennek az előadásnak bitang jónak kell lennie, mert nem feltétlenül egyezik ízlésvilágommal, a színházról alkotott eszményképemmel meg egyenesen szembemegy. Mégis, az első pillanatától az utolsóig élveztem. Az Örkény társulata alaposan beállt a versenybe, hogy a már nem gyerek, de még nem is felnőtt emberpalántákat beszoktassa a nézőterére. A produkció nem a 30+osok kedvére született. Azért halkan megjegyzem, Machiavelli mércéje (a cél szentesíti az eszközt) a művészi szabadságban visszaüthet.       

Végzet-játék

(Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza - asszonyok drámája - Spirit Színház, 2019. július 31-i előadás)


Szűz Mária és Szent József
kasztanyettet keresgélnek,
kérdezik a cigányokat,
mert lehet, hogy ők lelték meg.
Szűz Mária beöltözött
Polgármester-feleségnek
Csokoládé-sztaniolba –
visel mandula-nyakéket.
(Lorca: A spanyol csendőrök románca)

Éva: Temetés, csúnya, öregedő, hozomány nélküli lányok, esztelenül kemény anya. A kötelező nyolc éves gyászból csak lábbal előre, halottként, őrültként, vagy menyasszonyként lehet szabadulni. Kérő egy van. Zsarnokság-analízis, szövetségmentes  női világ.
Iza: Czeizel Gábor ezt a „kisszínpados nagyjátékot” már nagyon kitanulta. Talán 10x10 méter a Spirit színpada, de apró ötletekkel, zenével, fénnyel, már a másodjára láttatja velem azt, ami nincs is ott. Két kedvenc színésznőm azért kedvesebb mindenki másnál, mert színpadi tekintetük mindig sorsot mesél. Ha egy mondat erejéig szólnak, szemükből akkor is kikerekedik hozzá még egy kisregény, múlt – jelen – jövő, az éppen játszott figura egész élete. Úgy tűnt, Nagyváradi Erzsébet is e tudás letéteményese.    

szombat, 12 október 2019 10:05

Euripidész: Médeia (Nemzeti Színház)

Ha bosszút akarsz, két sírt áss

(Nemzeti Színház – Euripidész: Médeia - 2019. október 8-i előadás)

Iza: Lehet Euripidésznél Médeia félisten, hajdani szépreményű királylány, de Eirik Stubø és Szűcs Nelli értelmezésben egy „hétköznapi” nő, akit nagyon megbántottak. Mai viszonyainkra lefordítva eddig a Rózsadombon lakott, de most elkerül Miskolcra, mert a férfi, akiért feladta önmagát, „nagyravágy.” De nem az az asszony, aki csendben félreáll, időt, energiát, észt és szívét ölte ebbe a kapcsolatba. Aki bántotta, annak pusztulnia kell. Ha a Rózsadomb ugrott, írmagja sem maradhat annak, hogy ott valaha is volt vagy lehetne még élet. Harag, büszkeség, rafinéria, öngól. Médeia okos nő, mégis eltaktikázza.    
Éva: Jól elszórakoztak a földön egyébként nyomokban sem fellelhető istenek Médeiával: szeret, okos, idegen, megalázott. Nagy véleménye Euripidésznek sincs az itt elérhetőkről, kijelenti, hogy nincs boldogság. Nehéz vele nem egyetérteni. A bosszú önbecsülést helyreállító instant hatása és a jobb híján végzet nevű jelenség kombinációja a nettó pusztulás, Szűcs Nelli koncentrált és kiemelkedő alakításában. Ha valaki hosszabb házasságban élve tekinti meg az előadást, számíthat némi poszttraumás sokkra.

Pattogatott kukorica

(Art Capital és a Laboratorium Animae Színházi Műhely produkciója - Madách Imre: Az ember tragédiája - 2019.augusztus 30.-i előadás)
   
Éva: Full szöveg. Pimasz, okos, tudatállapot-módosító előadás, maradandó képekkel, közösség-érzettel. Sardar Tagirovsky megtette, amit kőszínházban eddig nem lehetett: referenciapontot alkotott, végleg kiszedte a naftalinból a darabot. Lucifer-Madách, hat Éva, három Ádám. Harmincöten néztük végig, pedig minden gimnazistának látnia kellene.  Nagyravágyás ez is.
Iza: Ámulva hallgattam Peter Brook és Ariane Mnouchkin sok-sok órás, jó, ha nem három napos színházi előadásairól. Úgy gondoltam, na, ezt már nem, értelmetlen. Aztán mégis beadtam a derekam. Magam lepődtem meg a legjobban, hogy a 9 és fél órás Tragédiát remekül bírtam egészen a Tizenkettedig Szín (Falanszter) végégig. Lekötött, amit láttam, vártam színről színre, mi van még a tarsolyban. Az utolsó három etűdre kicsit leült a játék, délutántól éjfélre „elfáradtak a zenészek”. Színházi kísérlet volt ez, de annak elsőosztályú.

hétfő, 09 szeptember 2019 00:08

A nagy Gatsby (Vígszínház)

A nagy Gatsby, de Gatsby nélkül – avagy a Víg Filmszínház egy újabb darabja  

  „B.O.S.S, #SEX
a sztori, mivel holnap henceghetsz
néha talán ihatnál keveset
a nőid szépek,
mint egy diszkóbaleset
sukárság, rajság, fainság
VIP vagyok, ne is nézd a listát
nem tárcát hordok, talicskát
itt van a kártyám, lazíccsá'
a számlát meg se kérdezem
két koktél negyvenhétezer
a hetem fele csapatás
de sima ügy, mint a herevasalás”
(Karácson Tamás)

Iza: „Pödrött bajszú kurvaélet.” Ezzel a szép mondattal köszön be Jay Gatsby a Vígszínházban. Ez az előadás remek rezüméje. Úgy emlékszem Hofi: „Nem mindegy, hogy otthon a fedő esik a fejedre, vagy egy Ady kötet!” Ez a produkció, de lassan a Vígszínház is a „fedősöké”. Álérzések, álbölcsességek, álművészet. De ott van még a színpadon Hegedűs D. Géza, s az ember azt mondja, áll még az ősz Peterdi háza. Ő még egy revüben is hiteles. 
Éva: Elmúlt már több nagy vígszínházi korszak, most van az útközben. Revün túli, drámán inneni hibrid született, hívjuk tán produkciónak az új terméket. Éreztem percről-percre azonban, hogy megvesz engem ez a dolog: van benne látás, erő, koncepció és 99% fiatal színész, aki úgy odateszi magát, ahogyan csak lehet. Fitzgerald már nincs benne ennyi. Hiányoltam az amerikai mitológia vitán felüli nagy regényének szimbolikáját, a végzet egyik új arcának megmutatását. De nem ez volt a cél. A nagy elődök meg maradnak színvonalas olajfestmények az előtérben.

4. oldal / 11