The Lady is a Tramp  

(Radnóti Színház – Truman Capote: Álom luxuskivitelben – 2023. január 30.)

Valló Péter rendezői munkáinak mátrixa számomra egy keresztszemes hímzés: a szép motívumok között előfordul nézői vakfolt. Most inkább míves motívumot húzott a Radnóti színpadán. Truman Capote kisregénye értő adaptációját, a második világháború utáni Amerika felidézését úgy, hogy - a mozi szirupja nélkül – az Audrey Hepburnnel készült filmre is emlékeztetett kicsit. Szép a befejezése is: a véget nem érő, boldog-boldogtalan útkeresés, amelynek nem lehet nyugvópontja. A társulat örömmel tart vele a jazzes színpadi kalandtúrán, és ott van neki Sodró Eliza, aki kilép a színpadra és – képzeletben - megszólal Frank Sinatra dala, ráadásul üvöltve: The Lady is a Tramp.   

Sziporkázó banalitás 

(Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója – Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - 2023. január 26.)

Darvas Ivántól a gondolat, hogy a színház akkor jó, ha az egzisztenciája forog kockán és valamennyi tagja vásárra viszi a bőrét, mert az háló nélküli artistamutatvány. Ez az előadása pont ilyen, a kárpátaljai művészek valóban színházuk létéért küzdenek hosszú évek óta, és talán az már csak pro forma létezik. Az előadás – jó értelemben - teljesen idióta, de közben meg a legegyszerűbb és legszerethetőbb előadások egyike, amit az utóbbi években láttam. Talán az Örkényben a Mohácsi János rendezte Liliomfihoz hasonlíthatnám, de annál puritánabb és őszintébb. A papírforma szerint az a Vidnyánszky Attila rendezte, aki számomra a honi színházi élet legellentmondásosabb és gondolataiban legérthetetlenebb szereplője évek óta. 

Láncok, feszesen tartva 

(Radnóti Színház – Szálinger Balázs: Kályha Kati – 2023. január 23.)

Azt eldöntöttem az este végére, hogy engem ez az előadás megnyert, annak ellenére, hogy végig azt éreztem olvasom, és nem színházban látom a történetet, talán a lapozás élménye is megvolt, ahogy egy régi fényképezőgép magnéziumlámpa villanásai választották el egymástól a jeleneteket. Szálinger Balázs darabjában lassan, repetitív folyik karácsonytól karácsonyig a színpadi játék. A hely: Nagybánya, a tízezres kisváros „éjjeli menedékhelye”, a Kályha nevű kocsma. Az idő: az első világháború vége egy járvány közepén. Amúgy időtlen történet ez Közép-Kelet Európában több száz éve. Van benne: háború, nacionalizmus, ezen felül is még nemzeti kivagyiság, szegénység, gazdasági válság, korrupció, hatalommal való visszaélés, emberi gonoszság és nyomorúság, és egy-két erős ember, aki néha-néha, ideig-óráig képes úrrá lenni a sorsán, ezzel hatva egy közösség életére. 

Bús szívből énekelni édesen…..

(Pesti Színház – Hubay Miklós - Vas István – Ránki György: Egy szerelem három éjszakája – 2022. december 16-i előadás)

„Musical”, melyet Radnóti Miklós tragikus élete ihletett. Sennyei Vera előadásában Melitta Búcsúdala az elmúlt hatvankét évben klasszikussá nemesedett, akár Karádytól a Hamvadó cigarettavég. Ifj. Vidnyánszky Attila – alkotótársaival és anyaszínházával – jó ütemben érzett rá a háború utáni és a mai ifjak létének kétségtelen párhuzamára, miként lehet egy kor – így vagy úgy - halálos játékai közepette embernek maradni, boldogulni és szerelmesnek lenni. Az előadás „kisatis”: lendületes, poénos, egyben költői. Nem mondom, hogy utolsó centijéig átgondolt és összetartó a produkció, de annyi szív, lélek, a színház – különösen a Vígszínház - iránti alázatos szeretet van a produkcióban, hogy ez mit sem számít.   

Várkonyi Zoltán mulat

(Budaörsi Latinovits Színház – Varsányi Anna: Az eprésző kislány)

Kósa Lajos és Borkai Zsolt polgármesterségét látva merész vállalkozás napjaink Magyarországán abszurdot vagy groteszket írni a helyi politikai elitről. Varsányi Anna talált egy szegmenst, és beleképzelte magát egy határszéli magyar falu úgy 300 lelkes közösségébe. Ami született az nem a Rokonok, de Alföldi Róbert összehozott belőle egy precízen kivitelezett, minimum élvezetes színházi estét, haszontalan és/vagy kártékony emberek reménytelen kavalkádját. Komolyan venni nem szabad, de nevetni ér.

A jóllakott oroszlán nem vadászik….   

(Vígszínház – Shakespeare: Szeget szeggel - 2022. december 11-i előadás)

Hiába a príma alapanyag, még a lecsó sem sikerül mindig nagyszerűre. Patinás teátrum, harcedzett és képességes igazgató-rendező, egy jó társulat, és a színpadra vitt „dühös vígjátékuk” érthető és nézhető is, de mégsem lépi túl egy kötelező tananyaghoz készült oktató-nevelő előadás hőfokát. Érezni az igyekezetet, ám azt is, adósak a tisztes darabértelmezéssel, inkább az ötletek dominálnak. A díszlet, a jelmez a szereposztás egymás ellen dolgozik, nem tudnak eggyé válni Shakespeare művével. Talán csak azért vették elő, mert sok szerep van benne, Fesztbaum Béla kiélheti komédiás kedvét, a közönség pedig - vérmérséklete szerint - szörnyülködhet vagy örvendhet, hogy Wunderlich József büntiben van. A szépségflastrom Nádasdy Ádám szövege, fülorgia, akárcsak A vihar fordítása.   

Pusztulatból megtisztulás     

(Pécsi Harmadik Színház – Spiró György: Csirkefej - 2022. december 14-i előadás)

Először láttam élőben Spiró darabját, és hálás vagyok, hogy színházlátogatói odüsszeiám állomása lehetett ez a - kétségtelenül - színháztörténeti epizód. Vincze János rendező 1988-ban e darab színrevitelével rakta le a Pécsi Harmadik Színház képzeletbeli alapkövét, és a dráma újragondolásával talán sokadszorra mentheti meg édes gyermekét, a Pécsi Harmadikat.  Sikert, vastapsot, ovációt és standing ovation-t sokszor láttam már, azt, hogy a közönség az előadás végén a dermedtségtől alig képes tapsolni, talán most először. Ahogy azt is, hogy egy nézőt olyan mélyen megérintenek a színpadon látottak, visszaköszönve onnan saját élete, hogy pánikrohamot kap. Vincze János és jelenlegi társulata képes volt újra rendhagyóra komponálni Spiró tragédiáját.

Fekete Péter visszatért   

(Vígszínház – Mary Chase: Barátom, Harvey - 2022. december 21-i előadás)

Harminc évvel ezelőtt a Vígszínház színpadjára lépett egy különösen szerencsétlen fiatalember, aki bármit csinált, bárhová lépett, csak baj járt a nyomában: Fekete Péter. Egy vékonydongájú fiatal színész játszotta: Rudolf Péter. Fekete Péter most megemberesedetten, Etwood P. Dowd karakterében visszatért, és ő is sokat csetlik-botlik a hétköznapi kihívások között. Azt értem, hogy 1963-ban Várkonyi Zoltán, a darab akkori rendezője kedveskedni akart - egy tengerentúli nagy sikerrel - a hazatelepült Páger Antalnak, azt kevésbé, hogy Valló Péter, a darab mostani színre állítója miért nem keresgélt egy kicsit nagyobb elánnal egy jó vígjátékot Rudolf Péternek. Aki persze fölényes rutinnal és látható játékkedvvel hozza a figurát, neki személyes sikere az előadás. 

Képeslapok a szakadék széléről

(Pécsi Nemzeti Színház/ Pécsi Horvát Színház – Pål Mangor Kvammen - Torfinn Nag - Jon Arne Sægrov - Per Inge Torkelsen: (Maggi és Lillemor) Királyrák krumplifészekben - 2022. november 12-i előadás)

Imádom két össze nem illő történet párhuzamát. A felfedezést, a rejtvény-és rejtélyfejtés élményét, amikor feltárul két mű között bármi analógia, még akkor is, ha tudom, hogy az analógiákat csak az agyunk hozza létre. Szerintem a norvég írónégyesnek fogalma sincs arról, hogy a Maggi és Lillemor című darabjuk az a patchwork, amit én beleláttam. Főleg azért, mert ez csak Vári Éva játéknak köszönhetően tárul fel. Erősen hittem, nekem már csak élvezni kell a színpadi játékát, nem kell továbbgondolnom, hogy a puszta jelenléte mit jelent egy előadásban, mit ad hozzá. Azonban, amit új bemutatója közben „mutatott”, az már két hete ott motoszkál a fejemben.

Egy jó fiú   

(Spinoza Színház – Győrei Zsolt: A Latabárné fia – 2022. november 24-i előadás)

Latyi, ahogy még nem láttuk, Deutsch Ilona Honor szerető és gondoskodó fiaként. Az arc, amit ismerünk egy színpadi dinasztia sarjáé, akinek látszólag vér helyett komédia csorgott az ereiben, és a magyar Buster Keaton címet uralta. Az arc, amit nem ismerünk, egy artistáé, egy Max Reinhardt színészé, a fasizmust és a kommunista diktatúrát is túlélő művészemberé, aki belebetegedett a 20. századba és a mulattatásba. Két 21. századi alkotó, Győrei Zsolt író és Peller Károly színészművész tisztelettel mutatja meg Latabár Kálmánt, az embert. Nem döntik le a bálványt, de felfedik a korántsem komédia uralta mindennapjait, privátemberi arcát.